XIII. Leó pápa Humanum Genus

XIII. Leó pápa
Humanum Genus
kezdetű apostoli körlevele a szabadkőművességről
Nem hivatalos fordítás. Hiteles angol szövege a Vatikán honlapján található.

Tisztelendő testvéreinknek, az egyetemes katolikus világ patriarcháinak, prímásainak, érsekeinek és püspökeinek, kik az apostoli szentszékkel kegyelemben és közösségben élnek.

Tisztelendő Testvérek! Üdv és apostoli áldás.
Miután az emberi nem a gonosz szellem irigy incselkedései következtében, teremtőjétől s a mennyi javaknak adományozójától, Istentől szánalomra méltóan elszakadt, két nemcsak különböző, de egymással merőben szemben álló táborra oszlott, melyeknek egyike állhatatosan az igazság és erény mellett, másika pedig e kettő ellen küzd. Az egyik Istennek földi országa, Jézus Krisztusnak igaz anyaszentegyháza, melynek ha igazán s úgy, hogy örök üdvösségünket is biztosítsuk, tagjai lenni akarunk, Istent, s az ő egyszülött Fiát teljes meggyőződésből és határozott akarattal kell szolgálnunk. A másik az Ördögnek országa, melynek szolgálatában és hatalmában vannak mindazok, kik mesterük és ős szüleink gyászos példáját követve az isteni Örökkévaló törvény előtt meghajolni vonakodva, törekvéseikben Istent nem ritkán mellőzik, sőt gyakran nyíltan fel is lázadnak ellene. Ezen ellentétes törvények hatása alatt, ellentétes irányt követő két városhoz hasonló, kétféle országnak természetét jól ismerte fel s jól jellemezte
2. Szent Ágoston, midőn azon tényezőt, mely minden egyesnek létet adott, élesen megkülönböztető rövidséggel ekként vonalazta körül: A kétféle szeretet, kétféle várost emelt magának: egy földit, az Isten megvetéséig elfajult önszeretet: egy mennyeit, az önmegvetésig felmagasztosult szeretet Isten iránt. E két város századokon át különböző fegyverekkel s váltakozó harcmodorral, bár nem mindig ugyanazon tűzzel és eréllyel küzdött egymás ellen, manapság pedig azt tapasztaljuk, hogy a gonosz irányzatok pártolói mindnyájan összeesküdve, kettőzött erővel működnek, amiben őket a Szabadkőművesek elnevezés alatt ismeretes, világszerte elterjedt és erősen szervezett szövetkezet nemcsak ösztönzi, hanem hathatósan támogatja is. Terveiket ugyanis többé nem is titkolva, a legnagyobb vakmerőséggel Istennek szent tekintélye ellen felbujtogatják egymást, s nyilvánosan és mindnyájunk szeme láttára oda törekszenek, hogy Istennek anyaszentegyházát végveszedelembe sodorják, hogy ekként, ha lehetne a keresztény népeket végképpen megfosszák azon javak és jótéteményektől, melyeket a Megváltó, Jézus Krisztus szerzett nekünk. Ennyi csapás súlya alatt Isten iránti szeretetünk gyakran új fohászt hoz ajkainkra: Íme ellenségeid fölzendültek és akik gyűlölnek téged, fejüket fölemelték. A Te néped fölött gonosz tanácsot tartanak és a te szentjeid ellen ármánykodnak. Mondják, irtsuk ki őket a nemzetek közül.
3. Ily válságos időben, midőn minden keresztény intézmény oly ádáz és állandó nyakassággal támadtatik meg, kötelességünknek tartjuk jelezni a veszélyt, rámutatni az ellenségre, s ravaszsággal és tervével tőlünk telhetőleg szembeszállani, nehogy Örökké vesszenek el azok, kiknek lelki üdve ránk van bízva, s hogy Jézus Krisztusnak birodalma, melynek védelmére rendeltettünk, nemcsak fennálljon s sértetlen maradjon, hanem folyton öregbedve terjesztessék is e földön.
4. Elődeink, a római pápák, kik a keresztény népnek lelki üdve felett mindig féltékenyen őrködtek, a támadásait titkos odúiból intéző félelmetes ellenséget s ennek szándékait csakhamar felismerték; mint bölcsen előrelátó tanítók felszólaltak, s jelezve a vészt, óva inték a fejedelmeket és népeket, nehogy ezen csalárd fogások és üzelmek miatt tőrbe essenek.
5. Először is XII. Kelemen 1738-ban mutatott rá e veszedelemre, kinek ebbeli rendelkezését XIV. Benedek megújítva, saját tekintélyével erősítette meg. Nyomukban haladt VII. Piusz, s XII. Leó, Quo graviora kezdetű (1825-ödiki március hó 13-án kibocsátott) apostoli rendeletében elődeinek ez ügybeli rendelkezéseit, s nyilatkozványait egybefoglalva örök időkre érvényeseknek nyilatkoztatta ki. Hasonló értelemben nyilatkoztak VIII. Piusz, XVI. Gergely, ismételten pedig IX. Piusz.
6. Minthogy ugyanis ezen szabadkőműves szövetkezetnek természete és miben volta szembetűnő jelekből, egyes bírói esetek letárgyalásából, napfényre került szabványaiból és szertartásaiból, valamint bizonyos magyarázatokat s fejtegetéseket tartalmazó irodalmi termékekből, nemkülönben egyes beavatott egyéneknek tanúbizonyságaiból is eléggé felismerhető volt, ezen apostoli szentszék nyíltan kárhoztatá azt, kijelentvén, miszerint a szabadkőműves szövetkezet, amily jog- s törvényellenesen keletkezett, ép oly veszedelmes, nemcsak a keresztény egyházra, hanem az államra nézve is; egyúttal pedig a súlyosban vétkezők irányában alkalmaztatni büntetések terhe alatt határozott szabványokban megtiltá, hogy valaki ezen szövetkezet tagjainak sorába lépjen. Viszont a szövetkezetnek tagjai emiatt haragra fellobbanván, azon reményben, hogy e nyilatkozványoknak hatályát, azokat részint megvetve, részint rágalmazva vagy kikerülniük vagy legalább meggyengíteniük sikerült, arról vádolák az azokat kibocsátó pápákat, hogy nyilatkozataikban az igazságosságot, vagy legalább a kellő mértéket tévesztették szem elől.
Ekként iparkodtak XII. Kelemen, XIV. Benedek, valamint VII. és IX. Piusz apostoli rendeleteinek tekintélyét csorbítani, hatásuk élét venni; csakhogy magában a szövetkezetben is találkoztak, kik bár önkénytelenül, mégis bevallották, hogy a mit a római pápák tettek, a katolikus hit és erkölcstan szempontjából jogosan történt. Egyetértett a római pápákkal több fejedelem és hatalmas államférfiú is, kik a szabadkőműves szövetkezetet majd a szentszék által elítéltetni kívánták, majd saját törvényeikkel kárhoztatták, amint ez Németalföldön, Ausztriában, Svájcban, Spanyol- s Bajor honban, Savoyában, valamint Olasz hon egyéb részeiben is történt.
7. De mindezek mellett kiváló figyelmet érdemel azon körülmény, hogy elődeinknek ezen bölcs előrelátását a dolgoknak végkimenetele egész teljében igazolta. Előrelátó és atyai gondoskodásuknak ugyanis nem volt mindig s mindenütt óhajtott eredménye, minek oka részint a bűnösöknek ravaszságában s tettetésében, részint másoknak, még pedig azoknak meggondolatlan könnyelműségében keresendő, kiknek leginkább érdekükben állt a dolgok menetét éber figyelemmel kísérni. Innen van, hogy a szabadkőműves szövetkezet másfél évszázad alatt minden várakozás ellenére annyira elterjedt, s ép oly ravaszul, mint arcátlanul a társadalom minden osztályába betolakodván, egyes államokban az uralmat magához ragadta. E gyors s félelmetes előrenyomulása tényleg megszülé azon veszedelmet az egyház, a fejedelmek hatalma és a közjóra nézve, melyet elődeink már régen előre láttak. Mert annyira jutott a dolog, hogy nem ugyan az egyházat, melynek sokkal szilárdabb alapja van, semhogy emberi hatalom megejthetné; de igenis az államokat kell félteni, melyekben a szóban levő vagy attól nem igen különböző szolgai szerepet játszó egyéb szövetkezetek, mint annak eszközei uralkodnak.
8. Ez oknál fogva, mihelyt az egyház kormányzatát átvettük, szükségesnek láttuk, sőt éreztük, tekintélyünk hatalmával ellenállani eme nagy veszedelemnek. Valóban gyakrabban kerestük az alkalmat, hogy üldözőbe vegyük ama tanok egyes tételeit melyekre a szabadkőműves vélemények elfajultsága befolyást gyakorolt. Így vállalkoztunk Quod Apostolici Muneris kezdetű encyclikánkkal a szocialisták és kommunisták rémtanainak cáfolására; gondunk volt továbbá arra, hogy a családi frigynek sokak által csak homályosan ismert valódi és tiszta fogalmát, amennyiben annak gyökere s forrása a házasságban keresendő, megvédjük és értelmezzük; végre Diuturnum kezdetű encyclikánkban tárgyaltuk a keresztény bölcsesség alapelveire fektetett politikai hatalom lényegét, mely természeténél fogva a népek és fejedelmek jólétével elválaszthatatlanul van összeforrasztva. Most pedig elődeink példáján buzdulva arra határoztuk el magunkat, hogy a szabadkőművesség egyesületét, ennek egyetemes tanát és céljait, eljárási módjait és terveit választva tanításunk tárgyául annak káros hatását kellően megvilágítsuk, és így e gyászos társadalmi bajnak veszélyes következményeit eltávolíthassuk.
9. Vannak különböző szövetkezetek, melyek habár névre, szokásra, alakra s eredetre nézve egymástól különböznek, mégis miután céljaik azonossága s főbb tantételeik hasonlatossága miatt együvé tartoznak, lényegileg megegyeznek a szabadkőművesek szövetkezetével, mely amazoknak mintegy központul szolgál, melyből mindazok kiindulnak, és ahová ismét visszatérnek. Mert habár ezek most már nem is lappanganak homályban, de sőt az emberek szemeláttára, világos nappal is tartják üléseiket, majd folyóirataikat is kiadják, mégis a dolog lényegébe hatolva, be kell vallanunk, hogy a titkos szövetségek jellegével bírnak. Sok titokszerű van ugyanis azokban, miket féltékenyen iparkodnak elfátyolozni nemcsak idegenek, hanem a tagtársak zöme előtt is, ilyenek legtitkosabb és legvégsőbb céljaik, az egyes osztályok nagymesterei, egyes titkos és bizalmas összejöveteleik, úgyszintén határozataik s ezek keresztülvitelének módja és eszközei. Ide tartozik a tagok jogainak, kötelességeinek a hivatalainak nagy különbsége is, ide a fegyelmi szigor, mellyel kormányoztatnak. A beavatandók kötelesek ünnepélyesen ígérni, sőt esküvel fogadni, hogy soha senkinek és semmiféleképen sem fogják elárulni a tagtársakat, a jelvényeket és tanokat. Így törekednek a szabadkőművesek, mint hajdan a manicheusok, állandó furfanggal és tettetéssel önmagukat elrejteni, hogy róluk övéiken kívül senkinek se legyen tudomása. Fölkeresik a rejtekhelyeket; fölveszik a tudósok és bölcsek álarcát, hogy művelteknek látszassanak; nyelvükön hordják a magasabb műveltség szavait és a szűkölködők iránti szeretetet, és fennen hirdetik, hogy egyedüli céljuk a tömeg jólétét elősegíteni s a polgári társadalom előnyeiben a lehető legtöbbet részesíteni. Azonban ha ez mind igaz is volna, még sincs mindezekben felölelve minden céljuk.
A fölavatottaknak azon fölül meg kell ígérniük és fogadniuk, hogy vezéreik és mestereiknek a legnagyobb készséggel és bizalommal szót fogadnak, minden jeladásukra készen állnak, parancsaikat teljesítik, ellenkező esetben készek bármily kínos büntetést, sőt magát a halált is elszenvedni. És csakugyan a titkok elárulóit s a parancsszónak ellenszegülőket nem ritkán ki is végezik, és pedig oly vakmerőséggel és ügyességgel, hogy a gyilkos a körültekintő és a bűntények megtorlására rendelt igazságszolgáltatást is nem egyszer kijátssza.
10. Már pedig színlelni és a homályban lappangani, az embereket a nélkül, hogy őket tájékoztatnák, miről van szó, mint rabszolgákat a legszorosabb hitre lekötni, őket idegen Önkénynek alávetve minden gonosz tettre fölhasználni, a bűn büntetlenségének örve alatt kezükbe gyilkot nyújtani, mindez oly gonoszság, mely a természetes rendbe ütközik. A miért maga a józan ész is világosan meggyőz bennünket arról, hogy a szövetkezet, melyről szólunk, a természetes igazsággal és tisztességgel homlokegyenest ellenkezik. Ám de még más érvek is bizonyítják, hogy a szabadkőművesség lényegében ellentétben áll a becsületességgel. Mert bármily ügyesen és ravaszul tudjanak is az emberek titkolni és bizonyos megszokott könnyűséggel hazudni, még sem kerülhető el, hogy valamely működő ok nem volna valamiképp megvilágítható, azokból, amiket létrehozott. A jó fa rossz gyümölcsöt nem teremhet, sem pedig a rossz fa jó gyümölcsöt. Már pedig a szabadkőművesség veszélyes és igen keserű gyümölcsöt hozott létre. Mert a fent elősorolt csalhatatlan jelekből is kiviláglik, mi az ő végcéljuk, nem egyéb t. i. mint alaposan felforgatni a keresztény intézmények által megteremtett vallási és állami rendet, s helyébe saját kényük szerint a puszta természetelvűség tanainak alapján újat létesíteni.
11. Amit a szabadkőművességről eddig mondottunk és mondani fogunk, azt nem annak egyes követőiről mondottuk, hanem általában az egész, sok rokon társulatot egyesítő szabadkőműves szövetkezetről. Mert az egyes követők közt lehetnek számosan, a kik, bár bűnösök, azért mert ilyen társulatokba léptek, mindazonáltal a társulat gonosz tetteiben közvetlenül nem részesek, s annak főcélját nem is ismerik. Hasonlókép az egyes társulatok közt is lehetnek olyanok, melyek bizonyos végső következtetéseket nem helyeselnek, pedig azokat mint közös elveikből szükségképpen folyókat, hacsak undokságuk vissza nem riasztaná, el kellene fogadniuk. Továbbá némely társulatoknak idő- és helyviszonyok miatt kevesebbel kell beérniük, mint a mennyit maguk óhajtanának vagy más társulatok elérnek: ámde azért nem szabad hinni, hogy ezek nem tartoznak a szabadkőműves szövetkezethez, mivel ezt nem annyira a végrehajtott és bevégzett tények, mint inkább a tanok szerint kell megítélni.

12. Már pedig a természetelveknek, mint az elnevezés maga is mutatja, föltétlenül az, hogy mindenben és mindenütt az emberi természet és emberi ész az egyedüli tanító és irányadó. Ezt állítván, az Isten iránti kötelességekkel mit sem törődnek, vagy pedig azokat téves és ingatag véleményeikkel fölforgatják. Tagadják ugyanis, hogy az Isten valamit kinyilatkoztatott volna, vallási hitcikkelyt el nem fogadnak, semmit, amit az emberi ész föl nem fog, igaznak nem tartanak, semmiféle tant, melynek a hivatal tekintélye miatt hinni kellene, el nem ismernek. Minthogy pedig a katolikus egyháznak egyedül sajátos kötelessége az Istentől nyert tanokat, a tanítás tekintélyét az üdvösség egyéb égi segédeszközeivel együtt teljesen fölhasználni és sértetlenségében megőrizni és megvédeni, épen azért amaz ellenségek dühe és támadásai leginkább ellene irányulnak.
13. Nézzük most, mit tesznek a szabadkőművesek a vallási dolgokban, különösen ott, hol nagyobb szabadságot engednek nekik, s ítélje meg mindenki, vajon tényleg nem hajtják-e végre a materialisták tanait. Régóta s makacs következetességgel azon vannak, hogy az egyháznak tanítói tisztjét s tekintélyét az államban tehetetlenné tegyék, s ez okból folytonosan hirdetik és sürgetik, hogy az egyház az államtól teljesen elválasztandó, s ezzel kizárják az egyház üdvös befolyását a törvényhozásból és az állam kormányzásából, s nekik tulajdonítandó, hogy az államok az egyház tanai és intézményeinek mellőzésével szerveztetnek.
14. S nem érik be azzal, hogy az egyház vezérletét visszautasítják, hanem azt ellenséges támadásaikkal folyton sértik is. És valóban büntetlenül szabad megtámadniuk a katolikus vallás alapigazságait szóval, tollal és iskolákban, nem kímélik az egyház jogait, s nem kegyelmeznek Istentől elöljáróinak. Az egyház önkormányzati szabadságát a lehető legszűkebb korlátok közé szorítják oly törvények által, melyek láthatólag ugyan kevésbé zsarnokiak, de tényleg a szabadság elnyomására hozattak. Hasonlóképp látjuk, hogy a papságot külön és súlyos törvényeknek vetik alá, úgy, hogy az napról-napra számra nézve mindinkább kevesbedik és szűkölködik, az egyház javainak maradványait sérelmes rendszabályokkal megszorították, s megengedték, hogy az állam azokkal kénye kedve szerint rendelkezhessék, látjuk végre a szerzetesrendeket eltörölve, szétszórva.
15. Az esztelenség dühe azonban leginkább az apostoli szentszék és a római pápa ellen irányul. Ezt ugyanis mindenekelőtt hamis ürügyek alatt világi hatalmától, szabadságának és jogainak eme védpajzsától megfosztották, majd sérelmes és a folyton növekedő nehézségek következtében tűrhetetlen állapotba sodorták, míg végre odáig jutottunk, hogy a titkos társulatok tagjai nyíltan is hirdethetik azt, a mit sokáig titokban forraltak, hogy t. i. el kell törölni a pápák egyházi hatalmát is, sőt végleg ki kell irtani magát az isteni jogon alapuló papságot. E tényről, ha egyebek nem is volnának, eléggé tanúskodik a beavatottak bizonysága, kik közül sokan már máskor is a legújabban ismét bevallották, hogy a szabadkőművesség célja, engesztelhetetlen gyűlölettel üldözni a katolicizmust, s hogy addig meg nem nyugodnak, míg mindazt ki nem irtják, a mit a római pápák a vallás oltalmára rendeltek.
16. És ha talán a fölveendő tagoktól nem is követelik, hogy határozott alakban mondjanak le katolikus hitükről, ez távolról sem ellenkezik a szabadkőművesek titkos céljaival, hanem inkább előmozdítja azokat. Így szedik rá ugyanis az együgyűeket s kevésbé óvatosakat, s körükbe még sokkal többeket becsalnak. Azzal pedig, hogy akárkit felekezeti különbség nélkül vesznek föl, tettileg | terjesztik korunk ama nagy tévelyét, hogy semmit sem kell törődni a vallással, s hogy egyes vallások között semmi különbség sincs. Ezen eljárásukkal végveszélyt hoznak minden vallásra, leginkább pedig fenyegetik a katolikus vallást, mely egyedül igaz levén, a többiekkel jogsérelem nélkül nem egyenértékesíthető.
17. De a naturalisták itt meg nem állanak. A legfontosabb kérdések körül vakmerően haladván a tévely útján, akár az emberi természet tehetetlensége következtében, akár pedig mivel az igazságos Isten bünteti kevélységüket, rohamosan hanyatlanak a legszélsőbb végletekbe. Innét van, hogy rendszerükben azon igazságok bizonyossága és alapja is elenyészik, a miket az emberi ész természeti világánál fogva megismer, milyenek kétségkívül az Isten léte, az emberi lélek szellemisége és annak halhatatlansága. Már pedig a szabadkőművesek ugyanazon tévelyek zátonyára jutnak. Mert jóllehet, általában vallják ugyan Isten létét, tetteikkel mégis bizonyítják, hogy ez nem belső s erős meggyőződésük. Nem tagadják ugyanis, hogy Isten létezésének kérdése köztük a legnagyobb viszályoknak oka; s tudvalevő dolog, hogy legújabban is, épen e kérdés miatt, nem kis veszekedés volt táborukban. Tényleg azonban a szabadkőművesség egyes tagjainak megengedi, hogy szabadon vallhassák és védhessék Isten létét vagy nem létét, és azokat, a kik Isten létét szemtelenül tagadják, ép úgy minden nehézség nélkül veszik föl, mint azokat, kik Istenben hinni látszanak ugyan, hanem róla téves fogalmuk van, mint a pantheistáknak; a mi nem egyéb, mint az istenségnek bizonyos torzképét elfogadni, de tényleg annak létét megtagadni.

18. Ha pedig ezen egyedüli erős alap egyszer meggyöngíttetik vagy végleg megdöntetik, szükségképpen inognak azon igazságok is, miknek megismerésére maga a természet vezet, minők, hogy a mindenség Isten szabad akaratából létezik, a világot isteni gondviselés kormányozza, hogy a lélek el nem enyészik, és hogy e földi életet más, örökkévaló élet váltja föl.
19. Könnyen beláthatjuk, mivé lesznek a magán- és közerkölcsök, mihelyt ismereteink és tetteink ezen természeti alapelvei elenyésznek. Hallgatással mellőzzük az isteni erényeket, miket az isteni kegyelem különös ajándéka nélkül sem nem gyakorolhatunk, sem meg nem szerezhetünk, miknek természetesen nyomára sem akadunk azokban, kik az emberi nem megváltását, az égi kegyelmet, a szentségeket és a mennyei boldogságot tagadják, mert azt nem ismerik. Szóljunk most a természeti törvényből folyó kötelmekről. Isten a világ teremtője és kormányzója, a természeti rendet fenntartó és annak megzavarását tiltó Örök törvény, az embereknek a mulandóknál sokkal fölségesebb és az érzékiek fölé helyezett végcélja, ezek az igazságosságnak és erkölcsnek kútforrásai és alapelvei. Ha ezek mellőztetnek, a mint ezt a naturalisták és szabadkőművesek teszik, a jog és jogtalanságról való fogalom elhomályosul és támaszát veszti. És valóban, a szabadkőművesek által kizárólagosan helyeselt erkölcstan, melynek szellemében ők az ifjúságot nevelni akarják, nem más, mint a melyet polgárinak, függetlennek és szabadnak neveznek; vagyis amelyből a vallás eszméje teljesen ki van zárva. Ámde mennyire tehetetlen és erőtlen ez, és mennyire változik a szenvedélyek különféle befolyásai alatt, eléggé látjuk a máris jelentkező szomorú gyümölcsökből. Ahol is az kiszorítván a keresztény nevelést, szélesebb tért foglalt, ott csakhamar pusztulnak a keresztény erkölcsök, elhatalmasodnak a tévelyek sötét rémei, és vakmerően üti fel fejét a gonoszság. E fölött általános a panasz és kesergés, és ezt kézzelfogható tények által kényszerítve, akaratuk ellenére is kénytelenek sokan elismerni.
20. Minthogy továbbá az eredeti bűnnel beszennyezett emberi természet sokkal hajlandóbb a bűnre, mint az erényekre, az erkölcsiséghez szükségképp megkívántatik, hogy megzabolázzuk a lélek háborgó indulatait, s kívánságait alárendeljük az észnek. És ezen küzdelemben sokszor kell megvetnünk a földi javakat, el kell viselnünk a legnagyobb fáradalmakat és nehézségeket, hogy a győzedelmeskedő ész mindig megtartsa a fölényt. De a naturalisták és szabadkőművesek semmit sem hívén abból, amit Isten kinyilatkoztatásából tudunk, tagadják, hogy az emberi nem ősatyja vétkezett volna, s azt tartják, hogy az ember szabad akarata erejében meg nem fogyatkozott s nem hajlandó a rosszra. Sőt ellenkezőleg, annyira magasztalják a természet erejét és fenségét, hogy egyes-egyedül benne helyezik az igazság kútforrását és szabályát annyira, hogy képzelni sem képesek, hogy indulataink megfékezése s kívánságaink zabolázása végett folytonos harcra és csüggedést nem ismerő kitartásra van szükségünk. Innét van, hogy a test szenvedélyeinek oly sok csábot nyújtanak a minden illem és szemérem nélkül szerkesztett újságokban és könyvekben s az érzékcsiklandó színi játékokban; a valódiság (verismus) örve alatt ledér eszméket csempésznek be a művészetekbe; s ily módon kifinomult kieszelt fortéllyal az elpuhult és kéjelgő testnek tápot nyújtva gyönyörérzékének hízelegnek, hogy annál könnyebben elaltassák az elcsábított erényt. És habár gonoszul cselekszenek is, abban mégis következetesek, hogy ellökvén maguktól a mennyei javak reményét, üdvüket a mulandókba helyezik és a föld rögéhez tapadnak. Mindezt, amit mondottunk, megfelelően bizonyítják az általuk elejtett szavak, miknek nem annyira tartalma, mint vakmerősége lep meg. Miután pedig álnok és csalárd embereknek senki sem szokott oly szolgailag engedelmeskedni, mint azok, kik a szenvedély uralma alatt égészen elfajultak s szellemileg megtörtek, olyanok sem hiányoztak a szabadkőművesek táborában, kik nyíltan hirdették, miszerint minden módon arra kell törekedni, hogy a néptömeg tervszerűen a bűnök korlátlan szabadsága által kielégíttessék, hogy ezáltal bármilyen gonosztettekre eszközül szabadon fölhasználhassák.
21. Ami a családi életet illeti, erre nézve a naturalisták tana következőkben foglalható össze. A házasság a közönséges üzleti szerződések körébe tartozik, és joggal fölbontható a szerződő felek kénye-kedve szerint: a házasságügyi törvénykezés az államot illeti meg. A gyermekek nevelése minden törekvésüket oda irányozzák, hogy azokat az életben is érvényre emeljék. Sok, még pedig katolikus államban is, csak a polgárilag kötött házasságok érvényesek, másutt ismét a törvény megengedi a házassági kötelék felbontását, és ismét másutt arra törekednek, hogy a fölbontás mielőbb megengedtessék s ekképp rohamosan oda jutnak, hogy a házasság mivolta s lényege egészen meg fog változni, s nem lesz egyéb állhatatlan s ingadozó viszonynál, melyet majd a bűnös kéjvágy megteremt, majd a változó fölbont. A szabadkőművesek azonkívül minden erővel arra törekednek, hogy az ifjúság nevelését is magukhoz ragadják. Tudják ugyanis, hogy az ifjúság gyengéd lelkületét tetszésük szerint idomíthatják és kényük-kedvük szerint hajlíthatják, hogy ennél nincs alkalmasabb eszköz oly polgárok nevelésére, minőket ők óhajtanak. Amiért is semmi befolyást s felügyeletet sem engednek az egyház szolgáinak az ifjúság oktatására és nevelésére, s sok helyen máris keresztülvitték, hogy az egész nevelés világiak kezébe tétetett, hogy az erkölcsök képzésébe semmiképp sem folyjanak be ama legmagasztosabb és legszentebb kötelmek, melyek az embert Istenhez fűzik.
22. Következnek az állambölcseleti tanok. Itt ismét azt vallják a naturalisták, hogy az emberek mind egyenjogúak s semmiben sem különböznek egymástól; természeténél fogva mindenki egyenlően szabad, senkinek sem áll jogában másnak parancsolni, és erőszakot követ el az emberi nemen az, ki a tekintélyt máshonnan származtatja, mint az emberektől. Minden tehát a szabad nép akaratától függ; a nép a hatalom és jog viselője olyannyira, hogyha a nép akarata megváltozik, az uralkodókat még akaratuk ellenére is szabad trónjaiktól megfosztani. Minden polgári jognak és kötelességnek kútforrása és alapja a nép és az újkor tanai szerint szervezett államhatalom. Az államnak azonkívül atheusnak, vallástalannak kell lennie; a vallások különféle alakjaiban, semmi ok sincs arra, miért részesüljön előnyben az egyik a másik fölött, miután azok különben is egyenértékűek.
23. S hogy mindezeket a szabadkőművesek is vallják s eszerint iparkodnak szervezni az államokat is, sokkal jobban ismeretes, semhogy bővebb bizonyításra szorulna. Régóta ugyanis minden erővel s eszközzel erre törekednek, s ezzel utat törnek azoknak, kik a legnagyobb szélsőségeket sürgetik, úgymint a javaknak fölosztását és közösségét, a társadalmi osztályok és vagyonkülönbségek eltörlését.
24. Mi tehát a szabadkőművesség s mily utakon jár, eléggé látható azokból, amiket röviden érintettünk. Fő elveik annyira és oly szembetűnően ellenkeznek a józan ésszel, hogy azoknál károsabbak nem is képzelhetők. őrületes istentelenség s legvakmerőbb gonoszság ugyanis ki akarni irtani az Isten által alapított vallást, megsemmisíteni az ő örökké tartó egyházát s tizennyolc század után visszaállítani a pogányságot az ő erkölcseivel és szokásaival. S nem kevésbé megdöbbentő s még kevésbé elviselhető dolog, hogy a Jézus Krisztus által kegyesen nyújtott jótéteményeket nemcsak egyesektől, hanem a családoktól is meg akarják vonni; ama jótéteményeket, miket még ellenségeink is kénytelenek a legnagyobbak gyanánt elismerni. Az ilyen őrületes és sötét szándékokból látni, hogy őket is ugyanaz az engesztelhetetlen gyűlölet és bosszúvágy vezérli, melytől a gonosz szellem, a sátán, Krisztus irányában ég.
Éppúgy nem mondható egyébnek az emberiség meggyalázásánál, és szégyenletes bukásba való kergetésénél a szabadkőművességnek ama másik célja, mely nem egyéb, mint az igazság és becsületesség alapjának ledöntése, és közreműködésük azokkal, akik oktalan állat módjára megengedhetőnek tartják mindazt, ami nekik tetszik. Méginkább növelik a bajt ama veszélyek, amelyekkel úgy a családi tűzhelyet, mint az államot fenyegetik. Mint ugyanis más alkalommal kimutattuk, a házasságot minden nép mindig szent, és vallási intézménynek tekintette, melynek kötelékét fölbontani tiltják a törvények. Kimutattuk, hogy ha szabad a házasságot felbontani, szükségképp megzavartatik a családi élet, s folytonos viszályok színterévé válik; elveszti méltóságát a nő, és bizonytalanná válik a gyermekek sorsa.
25. Semmit sem törődni a közéletben a vallással, az állam ügyeinek vezetésével, a kormányzásnál semmi tekintettel nem lenni Istenre, mintha nem is léteznék, oly vakmerő istentelenség, minőt még a pogányok sem ismertek, kik annyira át voltak hatva isteneik létezése és a nyilvános vallás szükségességétől, hogy könnyebben képzeltek várost alap, mint államot Isten nélkül.
26. És valóban az emberi társadalom, melyre természetünknél fogva utalva vagyunk, Isten, annak teremtője által rendeltetett, s mindazon számtalan javak, amelyekben a társadalom bővelkedik, őbenne, mint legfőbb okban és kútforrásban bírják minden erejüket és tartósságukat. Ennélfogva valamint az egyeseket, éppúgy az államokat is maga a természet szava inti, hogy Istent tiszteljék és imádják, mert tőle nyerték létüket és ennek javait. Épp azért nemcsak jogtalanságot és oktalanságot követnek el, hanem képtelenségbe is esnek azok, kik a társadalmat minden vallási köteléktől függetleníteni akarják. Mivel pedig az ember Isten által társas életre van teremtve s a kormányhatalom oly szükséges kapcsa a társadalomnak, hogy az anélkül okvetlenül felbomlanék, szükségképp következik, hogy a hatalom tekintélye ugyanattól származik, akitől származott maga a társadalom. Amiből ismét önként folyik, hogy az, aki a hatalmat gyakorolja, akárki is legyen az, Istennek szolgája. Amiért is a törvényes hatalom igazságos intézkedéseinek épp úgy kell engedelmeskedni, mint a világot kormányozó Isten akaratának, mert igy követeli ezt az emberi társadalom rendeltetése és célja, s egyenesen ellenkezik az igazsággal azon állítás, mintha a népnek tetszése szerint szabad volna megtagadni az engedelmességet. Hasonlóképp senki sem kételkedik a fölött, hogy az emberek, tekintve közös eredetüket s természetüket, közös végcéljukat és az abból folyó kötelességeket és jogokat, mind egyenlők. Mivel azonban nem lehet mindegyiknek egyenlő képessége, s egyik a másiktól különbözik a lélek és a test tulajdonságaira nézve, s mivel az egyesek hajlamaiban, az akarat és a természet nyilvánulásaiban számtalan különféleséget észlelünk, semmi sem ellenkezik annyira a józan ésszel, mint azt akarni, hogy mindnyájan egy és ugyanazon hivatásnak éljenek, és az emberi társadalom az osztályok eltörlésével, a teljes egyenlőség szabályai szerint legyen megszervezve. Valamint az emberi test, ha azt a maga egészében tekintjük, különböző tagokból áll, melyek alakjukra és rendeltetésükre nézve különböznek ugyan egymástól, együttvéve és rendeltetésük szempontjából azonban összehangzó egészet képeznek, mely kellemesen hat a szemre, üdvösen működik és okvetlen szükséges is: éppúgy az emberi társadalomban megszámlálhatatlan az egyes osztályok közti különbség, melyeket, ha mind egyenlőnek tekintenénk s mindenkinek saját akaratát szabad volna érvényesíteni, az állam valóságos torzképet nyújtana; ellenben ha különféle rangfokozatokba és osztályokba osztva, törekvéseikben, iparkodásaikban mindegyik saját hivatása körén belül a közös jónak előmozdítására egyesülnek, jól rendezett és a természeti törvénynek is megfelelő állam képét tüntetik elő.
27. Egyébiránt a fölemlített forradalmi tévelyekből a polgári társadalomra a legnagyobb veszély származhatik. Mert eltűnvén az Isten és törvényeinek félelme, az emberek megvetik a fejedelmek tekintélyét, és ha megengedjük a zendüléseket, s minden vágy szabadon kielégíthető, akkor csak a büntetés félelme fogja fékezni az embereket, s ez szükségképpen a fönnálló társadalmi rend gyökeres felforgatását fogja maga után vonni, sőt csakugyan ezt akarják már, s ezen törik a fejüket a jelen társadalom megrontásán fáradozó kommunisták és szocialisták egyesült seregei. Ne mondja a szabadkőművesség, hogy ezek szándékaitól idegen, mert hiszen elveiket javallja s tanainak lényege közös a vagyonközösség hirdetőivel. Ha nem rögtön, vagy nem is mindenütt esnek ezen végletekbe, nem elveiknek s nem is nekik lehet ezt tulajdonítani, hanem az isteni vallás hatalmának, melyet kioltani nem lehet, és a józan emberek azon részének, kik a titkos társulatok rabságától irtózva, őrült igyekezeteiknek állhatatosan ellenállnak.
28. Vajha az emberek gyümölcséről ítélnék meg a fát, s megismernék így a minket fenyegető romlást, s látnák a jövőben rejlő veszélyek magvát és kezdetét. Az ellenség ravasz és álnok, itt a népnek, amott a fejedelmeknek hízeleg, mindkettőt szép szavakkal hitegeti és fogvatartja. A királyokhoz a barátság örve alatt közeledvén, azt akarják a szabadkőművesek, hogy a királyok segédkezet nyújtsanak nekik a katolicizmus elnyomásában; és hogy erre mindinkább ösztönözzék, azt a megátalkodott rágalmat hirdetik, hogy az egyház bitorolni akarja az uralkodók jogait. Uralmukat ily módon biztosítván, vakmerően kezükbe kerítették az állami hatalmat, aláásták a birodalmak alapjait, sőt készek voltak üldözni, meggyalázni, elűzni az uralkodókat, mihelyt másképpen intézkedtek, mintsem nekik tetszett. Hasonlóképen behálózták a népeket is. Tele torokkal szabadságot, jólétet hirdetve, azt állították, hogy az egyház és az uralkodók az okai a nép szolgaságának és szegénységének, azután a népnek odakiáltották, hogyha során javítani akar, mindkettőt ostromolja, megdöntse. Mindazonáltal a kilátásba helyezett dolgokra nézve, nagyobb volt a remény, mint az eredmény, sőt inkább elnyomatván a nép, nyomorúságában még azt a vigasztalást is kénytelen nélkülözni, melyben a keresztény intézmények mellett könnyen és bőven részesülhetett volna. Ámde, mindazok, akik az istenileg megállapított rend ellen föllázadnak, kevélységükért rendesen úgy büntettetnek, - hogy éppen ott bukkannak nyomorra, ahol áldást vártak, s merész vágyaiknak megfelelő életet.
29. Az egyházat pedig, mivel azt tanítja, hogy az emberek elsősorban Istennek, a legfőbb királynak tartoznak engedelmeskedni, azon hamis váddal illetik, mintha az uralkodók hatalmát irigyelné, vagy azok jogából részt követelne. Pedig az egyház lelkiismeretbeli kötelességnek hirdeti azt, hogy az államnak megadjuk azt, ami őt megilleti. Hogy pedig az állami hatalmat Istentől származtatja, ezzel a királyok tekintélyét csak növeli és a polgároknak hatalom iránti hűségét és kegyeletét nem kis mérvben fokozza. Az egyház a béke barátja, az egyetértés ápolója, mindenkit anyai szeretettel felölel, és egyedül a halandók üdvét tartja szem előtt; azt tanítja, hogy az igazságnak karöltve kell járnia az irgalommal, az uralomnak a méltányossággal, a törvénynek a mértéklettel; tiltja a jogsértést, parancsolja a közrend fenntartását, és a szegények nyomorát magánúton épp úgy, mint a társadalmi úton enyhíti. Ámde, mondja Szent Ágoston, sokan azért vélik, vagy akarják elhitetni, hogy a keresztény tan a közjót elő nem mozdítja, mert nem akarják, hogy ennek erős alapján nyugodjék az állam, hanem inkább a gonosz tettek büntetlenségén. Ezeket látva, az illenék a bölcs állami hatalomhoz és a közjó érdekében üdvös is volna, ha a fejedelmek és a népek nem szövetkeznének a szabadkőművesekkel az egyház megrontására, hanem inkább az egyházzal a szabadkőművesek támadásainak visszaverésére.
30. Bármi történjék is, tisztelendő testvérek, ezen súlyos és általánosan elterjedt bajjal szemben a mi kötelességünk gondosan kutatni a gyógyszereket. És mivel meg vagyunk győződve, hogy a legjobb és legalkalmasabb gyógyszer isteni vallásunk hatalmában rejlik, melyet a szabadkőművesek annál inkább gyűlölnek, mentől inkább irtóznak tőle, azért azt hisszük, hogy ez a legelső védszer a közös ellenség ellen. Ennélfogva amit elődeink, a római pápák a szabadkőművesek célzatainak és törekvéseinek megakadályozására határoztak, amiket az ő társulataiktól való őrizkedés és tartózkodás céljából szentesítettek, mindazokat mi is egyenkint és összesen jóváhagyjuk és apostoli tekintélyünkkel megerősítjük. Mindenekfölött pedig bizván a keresztények engedelmességében, mindenkit saját üdvösségére kérünk, hogy vallásbeli kötelességének tekintse hajszálnyira nem távozni azoktól, miket az apostoli szentszék ez ügyben előír.
31. Titeket pedig, tisztelendő testvérek, kérve kérünk, hogy velünk egyesülve minden módon iparkodjatok kiirtani ezen a társadalom minden rétegén rágódó mérget. Vegyétek oltalmatok alá Isten dicsőségét, felebarátunk örök üdvösségét, miket ha küzdelmeitek céljául fogtok tekinteni, nem hagy el titeket sem az erély, sem a bátorság. Bölcsességetekre bízzuk annak megítélését, mi módón hárítandók el az akadályok. De miután állásunk tekintélyéből folyó kötelességünk, hogy e tekintetben segédeszközöket nyújtsunk, a következőket tartsátok szemetek előtt. Először is minden takargatás nélkül ki kell mutatni, miben áll a szabadkőművesség, szóval, tettel, pásztorlevelekkel föl kell tárni az enemű társulatok fogásait, csábszereit, véleményeik gonoszságát, tetteik utálatos voltát. Több elődünk immár sokszor kimondta, hogy aki katolikus hitét és lelkének üdvét szívén viseli, semmi szín alatt sem lehet tagja e társulásnak. Ne csaljon meg senkit a szabadkőművesek csalfa hírneve, mert ha úgy látszik is, hogy nem kívánnak olyasmit, ami a vallás és erkölcs szentségével ellenkezik, mégis mivel a társulat egész lényege és célja bűnös és gonosz, velük társulni, terveiket előmozdítani semmi szín alatt nem szabad.
32. Továbbá kitartó tanítás és lelkesítés által a nép zömét arra kell bírni, hogy a vallás igazságait szorgalmasan tanulni igyekezzék; evégből nagyon ajánljuk, hogy korszerű iratokkal, szent beszédekkel, azon szent igazságok elemeit magyarázzátok, melyek a keresztény bölcseletet alkotják. Ezzel azt érjük el, hogy az emberek elméje a tudomány segélyével kijózanodik, s a tévely sokféle alakjai, a bűn különféle csábítása ellen megizmosodik, főleg napjainkban, midőn oly nagy az írásban a szabadosság, s oly kielégíthetetlen a tanulási vágy.
33. Ez bizonyára nehéz munka, de segítségetekre lesz a papság; ha törekedni fogtok odahatni, hogy az egyrészt erkölcsös életet éljen, másrészt a tudományban is jártas legyen. Ily fontos és dicső cél azonban azon világi férfiak közreműködését is kívánja, kik a vallás és a haza szeretetét jámborság és tudománnyal egyesítik. Tömörítvén ilyenképpen az erőket, arra törekedjetek, tisztelendő testvérek, hogy az emberek az egyházat megismerjék és szeressék, mert hiszen minél jobban ismerik, mentől nagyobb lesz az iránta való vonzalom, annál inkább kerülik s megutálják a titkos társulatokat.
34. Mihezképest élve a kedvező alkalommal, ismételjük amit máskor előadtunk. Szükséges, hogy Szent Ferenc harmadik rendjét, melynek fegyelmét mérsékeltük, ápoljátok és terjesszétek. Ezen embereket Krisztus követésére, az egyház szeretetére s a keresztény erények gyakorlására buzdítsa és serkentse; ennélfogva sokat tehet a vészterhes társulatok mételyének kiirtására is. Terjedjen tehát mindinkább s napról napra ezen szent egyesület; mert sok üdvös eredménye lesz, elsősorban pedig az, hogy az emberek a szabadság, testvériség és jogegyenlőség áldásait élvezni fogják, nem azt, amit a szabadkőművesek fonákul kigondoltak, de azt, amelyet Krisztus Urunk szerzett az emberiségnek, s melyet Szent Ferenc követett. Az Isten fiainak szabadságát értjük, mely által sem a sátánnak, sem a kéjvágynak, ezen legkegyetlenebb zsarnokoknak, nem szolgálunk; olyan testvériséget, melynek eredete az Istenben, mindenek teremtőjében és atyjában van, olyan egyenlőséget, mely az igazság és szeretet alapjain nyugodva, az emberek között minden különbséget meg nem szüntet, hanem az élet, a kötelmek, a törekvések különféleségéből azon bámulatraméltó érzelemegységet, azon összhangzatot hozza létre, mely az államnak hasznára van s méltóságát emeli.
35. Harmadszor, elődeink bölcsen egy intézményt hoztak létre, mely időközben szünetelt ugyan, de mely jelen időben mintaképül szolgálhat. Az ipariskolákat és ipartársulatokat értjük, amelyek a vallás vezetése mellett, éppúgy alkalmasak a vagyon, mint a tiszta erkölcs védelmére. Ezen társulatok hasznát amint sok időn keresztül s nagy megpróbáltatások között élveztek őseink, kétségkívül érezni fogja korunk is annál is inkább mert nagyon is alkalmasak a titkos társaságok hatalmának megtörésére. A nyomorban sínylődő iparosok amellett, hogy helyzetüknél fogva leginkább szorulnak szeretetre és vigasztalásra, a titkos társulatok csalárdságainak, álnok csábításainak és fogásainak is leginkább vannak kitéve. Ez okon irgalmas kegyelettel, segíteni és a jó társulatokba édesgetni kell őket, hogy elkerüljék a rosszakat. Ennél fogva nagyon szeretnénk, ha ezen egyesületek, idomítva a mai időkhöz, a püspökök védnöksége alatt, a nép üdvére ismét behozatnának. S nem csekély örömünkre szolgál, hogy sok helyen ily társulatok és védnöki egyesületek már is életbe léptek, s céljuk az, hogy egyrészt a szegények tisztességes osztályát segítsék, gyermekeiket, családjukat védőszárnyaik alá vegyék és oltalmazzák, másrészt a vallás tanait és annak gyakorlását, az erkölcsök tisztaságát megvédjék. Nem lehet elhallgatnunk e helyen azon dicső társulatot sem, mely Szent Vince nevét viseli, s mely az alsó néposztály sorsának javítása körül oly sok érdemet szerzett, s általános példa gyanánt tündöklik. Ismeretes dolog, hogy mit mivel ez a társulat, s mit akar, minden törekvése oda irányul, hogy a szegényeknek és szerencsétleneknek szerénységgel segélyt nyújtson, s minél kevésbé akar láttatni, annál üdvösebben enyhíti a nyomort.
36. Negyedszer, hogy céljainkat annál könnyebben elérjük, kiváltképpen kegyeletes gondjaitokba ajánljuk a fiatal nemzedéket, a társadalom reményét. A legfőbb súlyt ennek tanítására fektessétek, sohasem véljétek elegendőnek az őrködést, hogy az ifjúság azon iskolákba ne járjon, melyekben őket a titkos társulatok mételyes szelétől félteni kell. Szülők, hitoktatók, lelkészek a keresztény tanítás alkalmával intsék, figyelmeztessék a gyermekeket és tanítványokat, hogy milyen kárhozatos társulatok ezek, hogy idejekorán megismerjék az álnok és ezerféle fogásokat, melyeket használnak, hogy az embereket tőrbe ejtsék. Sőt akiknek kötelességük az ifjúságot a szentségek felvételéhez előkészíteni, jól teszik, ha a gondjaikra bízott ifjakkal megfogadtatják, hogy szüleik tudta és akarata, lelkipásztoruk felszólítása és gyóntatójuk tanácsa nélkül, soha semmiféle társulatba nem lépnek.
37. Mindazonáltal jól tudjuk, hogy ezen közös törekvésünk, mellyel az Úr szőlőjéből a kárhozatos magvakat kitépni igyekszünk, csakis akkor lesz foganatos, ha az Úr kegyesen megsegít. Ennélfogva sohasem szűnjünk kérni az ő segítségét és pedig oly hévvel, aminőt a veszély és szükség nagysága igényel. Arcátlanul viseli magát, eredményeivel dicsekszik a szabadkőművesség, vakmerősége immár nem ismer határt. Tagjai mind ádáz szövetségre léptek, s titkos egyetértésben működve, egymást nagyobb gonoszság elkövetésére bátorítják. Ily iszonyú támadás hasonló védelmet kíván, t.i. hogy a jók közösen imádkozzanak és azon legyenek, hogy egy mindent felölelő ima- és cselekvési társulatot alakítsanak. Arra kérjük tehát híveinket, hogy egy szívvel és egy lélekkel az elhatalmasodó társulatok rohama ellen rendületlenül megálljanak; buzgó fohászkodással Istenhez emeljék esedező kezeiket és kérjék, hogy a keresztény név ismét dicső legyen és virágozzék, az egyház visszanyerje szabadságát, a tévelygők észre térjenek; a tévely az igazságnak, a bűn az erénynek helyet engedjen. Védőnk és szószólónk legyen a Boldogságos Szűz Mária, az Isten Anyja, ki fogantatása legelső pillanatában legyőzte a sátánt, s kérjük őt, hogy legyen kegyes megmutatni erejét azon szekták ellen, melyekben a sátán álnoksága és szilajsága új erőt nyer. Esedezzünk az égi angyalok fejedelméhez, Szent Mihályhoz, ki a pokoli ellenséget elűzte, továbbá Szent Józsefhez, Szűz Mária jegyeséhez, az egyház égi pártfogójához, Péter és Pál főapostolokhoz, kik a kereszténység buzgó terjesztői s legyőzhetetlen védői. Ezeknek pártfogása és a közimák állhatatossága által reméljük, hogy Isten ezen súlyos megpróbáltatások között kegyesen segíteni fog a társadalmon.
38. Mint az égi ajándékok és jóakaratunk zálogát, apostoli áldásunkat szívünk teljéből adjuk, tisztelendő testvérek, rátok, a papságra és a gondjaitokra bizott keresztény hívőkre.

Kelt Rómában, Szent Péternél, 1884. április 20-án, pápaságunk hatodik évében.
XIII. Leó pápa

XII. Kelemen pápa bullája In Eminenti

XII. Kelemen pápa
bullája a szabadkőművességről

KELEMEN PÜSPÖK
ISTEN SZOLGÁINAK SZOLGÁJA
MINDEN HÍVŐNEK ÜDVÖT ÉS APOSTOLI ÁLDÁST

Miután az isteni irgalmasság Minket, Akinek érdemei nem érnek fel a feladathoz, helyezett az Apostoliság magas őrtornyába, ránk bízva a pásztori gondviselés kötelességét, figyelmünket, amennyire ezt odafentről megadták nekünk, kitartó gondoskodással azokra a dolgokra fordítottuk, amelyek az Igaz Hitet megőrzik a tévedésektől és fogyatékosságoktól, és amelyek a zavar veszélyeit a legaggasztóbb időkben távol tartják az egész katolikus világtól.

Fülünkbe jutott, és a közbeszéd világossá tette, hogy bizonyos társaságok, közösségek, gyülekezetek, találkozók és kongregációk, amelyeket a köznyelv szabadkőműveseknek vagy francia kőműveseknek, vagy egy-egy nyelvnek megfelelően más egyéb módon nevez, széles körben elterjedtek, és naponta növekednek hatalmukban; és különböző vallásokhoz vagy szektákhoz tartozó emberek, megelégedvén a természetes becsületesség látszatával, egybegyűlnek, saját törvényeik és szabályaik szerint, egy szigorú és felbonthatatlan kötelékben, amely– mind a Szentírásra tett eskü, mind pedig több súlyos büntetés kilátásba helyezése által – megszeghetetlen hallgatásra kötelezi őket mindazzal kapcsolatban, amit titokban együtt tesznek. De a bűn természete, hogy elárulja önmagát és megmutatkozik az őt kísérő lármában. Így ezek a fent említett társaságok és gyűlések a hívekben erős gyanút ébresztettek, és minden körültekintő és becsületes ember ugyanazt az ítéletet mondta ki róluk: aljasak és erkölcstelenek. Ugyanis ha nem tennének semmi gonosz dolgot, nem gyűlölnék annyira a fényt. Valóban, ezek a hírek oly nagy mértékben elterjedtek, hogy több országban is világi hatalmak betiltották ezeket a társaságokat, mint olyanokat, amelyek a közbiztonságra nézve veszélyesek, és nemrég úgy tűnt, bölcsen felszámolták őket.

Ezért, emlékezetünkbe tartva, milyen hatalmas károkat okoznak ezek a társaságok és gyűlések nemcsak a földi állapot békéjének, hanem a lelkek jólétének is, és felismerve, hogy nem tartják magukat sem a világi, sem az egyházi szankciókhoz; és mivel az Isteni Ige arra oktat minket, hogy a hűséges szolga és az Úr házának felügyelője feladata, hogy éjjel és nappal vigyázzon, nehogy az olyanok, mint ezek, betörjenek a házba, mint a tolvajok, és nehogy, mint rókák, feldúlják a szőlőskertet; hogy megőrizzük az egyesek szívét az erkölcstelenségtől, és az ártatlanokat, kiket titokban megsebeznek a fent említettek nyilai, és hogy lezárjuk azt a széles utat, amely megnyílhatna a bűn elkövetésére, és egyéb, Előttünk ismert igaz és jogos okok miatt; tanácskozván néhány Tisztelendő Testvérünkkel a Római Szent Egyház Bíbornokai közül, valamint saját akaratunkból és biztos tudásunk és érett megfontolásunk alapján, Apostoli hatalmunk teljességével ezennel megállapítjuk és elrendeljük, hogy a szabadkőművesek vagy francia kőművesek vagy bárhogyan nevezzék is őket, ezen a társaságok, közösségek, gyűlések, összejövetelek, találkozók, kongregációk és ülések elítéltek és tiltottak, és jelen Konstitúciónkkal, amely örökre érvényben marad, elítéljük és tiltottá nyilvánítjuk őket.

Amiért is a legszigorúbban megparancsoljuk a szent engedelmesség nevében is, hogy a hívek, legyenek bármilyen állapothoz, ranghoz, körülményhez, rendhez, méltósághoz vagy kiválósághoz tartozóak, akár klerikusok, akár laikusok, világiak vagy szerzetesrendiek, még azok is, akik különleges és egyéni említésre jogosultak, egyikük sem, semmilyen ürüggyel, semmilyen oknál fogva, ne merészeljenek belépni a fent említett szabadkőművesek vagy francia kőművesek – vagy bármilyen más nevük legyen is – közé, propagálni vagy támogatni azokat, vagy házaikban vagy lakóhelyükön fogadni őket, vagy rejtegetni őket, bejegyeztetni magukat közéjük, csatlakozni hozzájuk, együtt lenni velük, hatalmat vagy engedélyt adni nekik, hogy másutt találkozzanak, segíteni őket bármilyen módon is, tanácsot adni nekik, bátorítani vagy támogatni őket akár nyíltan, akár titokban, akár közvetve, akár közvetlenül, ők maguk vagy mások által. Se ne merészeljenek biztatni másokat, vagy mondani nekik, vagy bátorítani vagy üldözni másokat, hogy bejegyeztessék magukat ilyen közösségekbe, vagy belépjenek közéjük, vagy hogy jelen legyenek közöttük, vagy segítsék őket bármi módon is. Ehelyett minden fent említett személynek teljesen távol kell maradnia az ilyen társaságoktól, közösségektől, gyülekezetektől, találkozóktól, kongregációktól és ülésektől, a kiközösítés büntetésének terhe alatt, amelyet magára von már magával a cselekedettel, mindenféle nyilatkozat nélkül is, és amely kiközösítés alól nem nyerhetnek feloldozást, csak haláluk órájában, vagy pedig Tőlünk, illetve az éppen uralkodó Pápától.

Sőt, akarjuk és megparancsoljuk, hogy mind a Püspökök és Prelátusok, és más helyi elöljárók, éppúgy, mint az eretnekségek felkutatói, indítsanak vizsgálatot és eljárást minden vétkes ellen, bármilyen állapotú, rangú, körülmények közt élő is legyen, bármely rendbeli, bármilyen méltóságot kiválóságot viselő személy is legyen; üldözzék őket és szabjanak ki rájuk megérdemelt büntetést, ahogy az eretnekekre. Mindegyiküknek megadjuk a fakultást, hogy a világi hatóságokat segítségül hívják, ha erre szükség lenne, hogy a vétkesek ellen vizsgálatot és eljárást vezessenek, és hogy felkutassák és megbüntessék őket a megfelelő büntetésekkel.

Kelt Rómában, Santa Maria Maggiore-nél, az Úr 1738-ik esztendejében.

1738. április 28.

XII. Kelemen pápa

XVI. Gergely MIRARI VOS ARBITRAMUR

Őszentsége XVI. Gergely pápa Isten szolgáinak szolgája

 „MIRARI VOS ARBITRAMUR”

 kezdető enciklikája a liberalizmusról és a vallási indifferentizmusról 1832. augusztus 15.

 A pátriárkáknak, prímásoknak, érsekeknek és a katolikus világ minden püspökének. Tisztelendő testvérek, üdvöt és apostoli áldást! Tartalom Bevezetés A pásztor és a nyáj bánata Felhívás éberségre 

I. Fontos állásfoglalások a fenyegető harcban: 

1. A tan sérthetetlensége és az Egyház egysége 

2. Hőség a pápához

 3. Hit az Egyházban, mint isteni alapításban 

4. Nőtlen papság 

5. Keresztény házasság 

II. Veszélyes áramlatok: 

1. Közömbösség a hitvallásban 2. A lelkiismeret és a sajtó „szabadsága” 

3. Az engedetlenség szelleme 

4. Óvás az állam és az Egyház szétválasztásától 

5. Veszedelmes társaságok

 Befejezés Bizakodás Istenben Könyörgés Máriához és az apostolfejedelmekhez 

BEVEZETÉS 

Csodálkoztok talán hogy Mi az összegyház kormányzásának – amely csekély személyünkre nehezedik – átvétele óta még egyetlenegy írást sem intéztünk hozzátok, noha az a kezdet kezdete óta fennálló szokás, és ugyanúgy az irántatok való jóakaratunknak tanújele és kívánalma is. A Mi leghőbb óhajunk is az volt, hogy szívünket azon nyomban tágasra nyissuk előttetek, és a szellem közösségében beszéljünk hozzátok annak a nevében, aki által hajdan felszólíttattunk Szent Péter személye révén, hogy erőt öntsünk a testvérekbe.

1 A PÁSZTOR ÉS A NYÁJ BÁNATA 

Hiszen ti csakugyan tudjátok, sőt túlságosan is jól tudjátok, hogy a gondok és aggodalmak micsoda vihara támadt fel tüstént a Mi pásztori tisztünk első pillanataiban, és oly vad és tarajos hullámú tengerre vettettünk, hogy az istentelenek leggonoszabb összeesküvése el is pusztított volna Bennünket, ha Isten keze meg nem ment Minket nagy erejével. A szív ellenére van, hogy annyi csapás szomorú felsorolása újra felkavarja a régi fájdalmakat. Sokkal szívesebben tesszük azt, hogy hálát adunk minden vigasztalás és reménység Atyjának, aki lesújtott minden támadásra és Minket megszabadított az oly jelenvaló veszélytől, és aki az olyannyira tomboló vihart is lecsillapította, Nekünk pedig megadta, hogy újra a félelemtől megszabadulva élhetünk és lélegezhetünk. Mi tüstént feltettük magunkban, hogy minél előbb veletek közösen megtanácskozzuk, hogyan gyógyíthatnók meg Izrael bajait. De a gondok szörnyű terhe, amely Ránk a közrend helyreállítása alatt zúdult, mindeddig késleltette akaratunk végrehajtását. 

[Lázítók] 

Ezenközben újabb ok járult hallgatásunkhoz, nevezetesen a lázítók zabolátlansága, akik arra vetemedtek, hogy a harc jelét újra közvetlen közelünkbe hozzák. Mi ekkor mégiscsak kénytelenek voltunk virgáccsal büntetni és megfékezni az efféle nyakas embereket, akiknek féktelen dühét a hosszan tartó büntetlenség, a Mi türelmes elnézésünk és kíméletes jóságunk nemhogy szelídítette volna, hanem inkább fokozta. Mi ezt a nekünk Istentől való fensőbb hatalom erejével cselekedtük, természetesen igen nagy fájdalmunkra és bánatunkra is egyúttal.2 Ebből levonhatjátok a következtetést, hogy mindennapos gondjaink terhe mekkorát nőtt. 

[Oltalmunk Mária] 

De miután Mi egyszer már elhatároztuk, hogy elődeink szokásai és jogai szerint a Lateráni Bazilikában a főpapi széket ünnepélyesen elfoglaljuk – amit eddig ezen okokból elhalasztottuk –, most már felhagytunk minden halogatással és sietősen fordulunk hozzátok, tiszteletreméltó Testvéreink. És bizonyítékául irántatok való barátságos érzéseinknek, ezen az örömteli napon írást adunk át, amelyben mi a mennybe szálló legboldogabb Szüzet ünnepélyesen védelmezőnknek és segítőnknek ismerjük el. İ most is, midőn írunk nektek, mellettünk áll, mint szószólónk és közbenjárónk, és szellemünket mennyei befolyásával azokra a döntésekre vezeti, melyek az eljövendő időben a keresztény népnek a legbiztosabban meghozzák az üdvöt és a gyógyulást. 

[Hitben való szűkölködés] 

Szomorú és borús kedéllyel fordulunk hozzátok, akikről tudjuk, hogy a hitért való buzgóságotok nagy gondban tart benneteket. Mert rossz idők járnak a hitre. Valóban mondhatjuk, hogy „az óra most a sötétség hatalmaié, hogy a kiválasztás gyermekeit megrostálják, mint a búzát 3 .” „Valóban szomorkodott a föld és könnyben úszott… lakói meggyalázták, mert áthágták a törvényeket, letiporták a jogot, széttépték az örök szövetséget 4 .”

1 Lk 22,32 

2 1Kor 4,21 

3 Lk 22,53 

4 Iz 24,5 C 

[Zabolátlan szabadság] 

Oly dolgokról beszélünk, tiszteletreméltó Testvéreink, amiket ti saját szemetekkel is láttok, és amiket Mi veletek együtt siratunk. Igaztalanság, arcátlan tudomány, zabolátlan szabadság ünnepel elvetemedett győzelmeket, megvetvén az Istentől megszentelt dolgok szentségét; semmirekellő, méltatlan emberek meggyalázzák, bemocskolják, kigúnyolják Isten tiszteletének fenségét és magasztossá- gát, amelynek egykor oly nagy hatalma és oly nagy befolyása volt: és ennélfogva kiforgatják az igaz tant is és arcátlanul mindenféle tévtant terjesztenek. Nincs semmi sem biztonságban azoknak az embereknek pimaszsága elől, akiknek szája csak hamis beszédet szól: sem a szent dolgok törvényei, sem a jog, sem a társadalmi berendezkedések, sem pedig az ősidők óta legszentebb parancsolatok. Ez a Mi római székünk Szent Péter trónusa, amelyre Krisztus Egyházának alapját helyezte, igen gonoszul szorongattatik. Az egységes Egyház seregeit nap mint nap lazítják és szabdalják. Az Egyháznak Istentől származó jog fensége ellen hadakoznak, és miután megtörték jogait, földi önkénynek, zsarnokságnak vetik alá az Egyházat. Miután gyalázatos szolgaságba vetették, a legnagyobb igazságtalanságban a népek gyűlöletének dobták oda prédául. A püspököket megillető köteles engedelmességet felmondták, jogaikat lábbal tiporták. A felső és középiskolák ijesztően visszhangoznak a szörnyűséges új tévtanoktól, amelyekkel a katolikus hitet most már nem csak alattomban és a háta mögött támadják, hanem nyíltan és nagy fennen egy borzalmas és kérlelhetetlen háborút hirdettek meg ellene. Iskolarendeletekkel és a tanítók példájával az ifjúság szellemét megrontották, és így bekövetkezett a hit szörnyűséges hanyatlása és az erkölcsök rettentő romlása. Ebből következőleg elvetették a szent hit fékét, amely fenntartja a birodalmakat, és amellyel minden uralom megtartja erejét. Most hát látjuk a közrend hanyatlását, a fensőbbség bukását, minden törvényes hatalom összeomlását egyre közelebb és közelebb kerülni. A gonoszságoknak ezt az özönét ama titkos társaságok összeesküvő munkájának lehet betudni, amelyekben – akárcsak egy szennycsatornában – minden összetorlódott és összegyűlt, amit csak valaha a tévtanokban és a legkártékonyabb szektákban istentagadónak és istenkáromlónak nevezhettünk. 

FELHÍVÁS ÉBERSÉGRE 

Mindezek a dolgok, tiszteletreméltó Testvéreink, és még sok egyéb dolog, ami talán még súlyosabban esik latba, de sokasága miatt itt mégsem volt felsorolható, és amit ti úgyis igen pontosan ismertek, szorítanak bennünket szomorúságra, keserű és szakadatlan bánkódásra, amely Bennünket, akik az apostoli fejedelmek katedráját birtokoljuk, mindenki más előtt Isten egész háza miatti buzgalomban sorvaszt és emészt. Mi azonban felismerjük azt is, hogy betöltött helyünk kötelmének nem elegendő ezen számtalan gonoszságon csak szomorkodni, hanem erőnk szerint e gonoszságok megszüntetésén is fáradoznunk kell. Ezért keresünk menedéket a ti hőséges közreműködésetekben, és felhívunk benneteket, tiszteletreméltó Testvéreink, hogy forduljatok gondoskodástokkal a katolikus nép jóléte felé. Igen jól ismerjük rátermettségeteket és a bennetek lakozó hitet; és a ti kiemelkedő bölcsességetek, csakúgy, mint fáradhatatlan buzgalmatok, bátorítás, buzdítás, sőt igen frissítő vigasz számunkra, ami Bennünket, akik a gonosz kor súlya alatt élünk, mindig újra felemel és megvigasztal. Hiszen a Mi kötelességünk hangos szóval szólani és mindent megpróbálni, hogy a nekivadult vadkan el ne pusztítsa a szőlőhegyet, hogy a farkasok le ne öldössék a bárányokat. A Mi feladatunk, hogy a nyájat csak azokra a legelőkre vezessük, amelyek üdvösek és semmiképpen sem rejtenek magukban alattomos romlást a számukra. Távol legyen tőlünk, szeretteink, hogy miközben oly sok gonosz dolog sújt, oly sok veszély leselkedik, a pásztorok feladataikat elhanyagolják és félelemtől űzetve bárányaikat cserbenhagyják, vagy a nyájjal nem törődve tétlenül és csüggedten éldegéljenek. Munkálkodjunk tehát szellemi eltökéltségben a Mi közös ügyünkön, vagy jobban mondva: Isten ügyén, és őrködjünk teljes egyetértésben az egész nép üdvén, küzdve a közös ellenséggel szemben. 

I. FONTOS ÁLLÁSFOGLALÁSOK A FENYEGETİ HARCBAN

 1. A TAN SÉRTHETETLENSÉGE ÉS AZ EGYHÁZ EGYSÉGE 

Mindenekelőtt ezt fogjátok tenni, ha a hivatalotokból fakadó kötelességetek szerint a tanításra figyeltek. Mert buzgóságtokban mérlegelhetitek, hogy bármely újítás az egész Egyházat érinti 5 , hogy Szent Agatho pápa szavai szerint abból, ami rendeltetésszerűen meg van határozva, nem vehető el semmi sem, azon semmi sem változtatható, hozzá semmi nem tehető, hanem mindent szó és értelem szerint sértetlenül meg kell őrizni.

6 Rendíthetetlenül állnia kell amaz egység erősségének is, amely Szent Péter püspöki székére, mint alapzatra támaszkodik, hogy, mint ahogy a tiszteletreméltó közösség joga is innen áramlik ki minden egyházba, ugyanez mindenki számára mind az erősség fala, mind biztos menedék, nyugodalmas kikötő és számtalan jótétemény kincseskamrája lehessen.

7 Hogy tehát megtörjük azoknak pimasz vakmerőségét, akik a Szentszék jogait vitatni merészelik, vagy megbontani az egyházaknak vele való kapcsolatát, amire azok támaszkodnak, és amiből élnek, ehhez nektek a Szentszék iránti legnagyobb hőségről és őszinte tiszteletről kell bizonyságot tennetek. Ebben hivatkozhattok Szent Cipriánra, aki ezt mondja: „Alaptalanul hiszi, hogy az Egyház tagja az, aki Szent Péter székét – amelyre az Egyház épült – elhagyja.”

8 Fáradozzatok tehát, és buzgón őrködjetek, hogy megőrizzétek a hit örökségét. Ennek a lelkületnek szilárdan kell állnia az istentelen embereknek olyan összeesküvése közepette, amely szándékosan arra irányul – ó, micsoda fájdalom –, hogy ezt a kincset széttépje és megsemmisítse. Mindenkinek tudnia kell, hogy az ítélet az igaz tanról, ami szerint a népeket tanítani és irányítani kell, valamint az egész Egyház kormányzása és vezetése a Római Pápa kezében van. Neki adta át az Úr Jézus Krisztus a teljes felhatalmazást, hogy az összegyházat vezesse és kormányozza, amiként a firenzei zsinat atyái találóan megvilágították.9 

2. HŐSÉG A PÁPÁHOZ 

Minden püspök kötelessége, hogy Péter trónjához a legnagyobb hőséggel ragaszkodjék, a hit rábízott javát szentül és istenfélelemmel megőrizze, és Isten nyájának rábízott részét legeltesse. A papok azonban legyenek alávetve a püspököknek, akikre szellemi atyjukul tekintsenek, miként erre Szent Jeromos figyelmeztet. 10 Sohasem szabad elfelejteniük, hogy nekik már a legrégibb határozatok is megtiltották, hogy az általuk átvett hivatalban valamit tegyenek vagy tanítani és prédikálni merészeljenek „anélkül, hogy erre a püspök engedélyét vagy felhatalmazását megkapták volna.” 11 A püspök hőségére van a nép rábízva, tőle fogják a lelkeket számon kérni. Biztos iránymutató, hogy ha valaki e rend ellen valamit cselekszik, az Egyház rendjét és nyugalmát zavarja meg. 

3. HIT AZ EGYHÁZBAN, MINT ISTENI ALAPÍTÁSBAN 

Jogtalan volna tehát és össze nem egyeztethető azzal a félő tisztelettel, amivel az Egyház törvényeit el kell fogadni, ha valaki önhitt önkényes vélemény alapján elutasítóan akarná megítélni az Egyház rendjét, amiben a szentségek adományozása, az erkölcsi törvény, az egyházjog és szolgálatainak rendje foglaltatik, vagy ha valaki azt mondaná, hogy ez a rend a természetjog bizonyos alapelveinek ellentmond, csonka és tökéletlen, sőt még az államhatalomnak is alá van vetve.

5 Szent Celesztin pápa „Apostolici verba” levele a galliai püspökökhöz, 431. május (DH 2004. 237.) 6 Szent Agatho pápa levele a császárhoz, apud Labb., ed. Mansi, vol. 2., p. 235. 

7 Szent Ince, epist. 11 apud Constat. 

8 Szent Ciprián, De unitate Eccl. (Az Egyház egységéről) 

9 Firenzei Zsinat, 25. sessio: In definit. apud Labb., ed. Venet., vol. 18., col. 527. 

10 Szent Jeromos, epist. 2. Nepot. 1,24. 

11 Canon Apost. 38., apud Labb., ed. Mansi, vol. 1. p. 38. 

[Isten Lelke az Egyházban] 

Hiszen az Egyházat, hogy a tridenti atyák szavaival éljünk, Jézus Krisztus és apostolai oktatják, és a Szentlélek folyamatosan megvilágosítja, és minden igazságba bevezeti.12 Ebből következőleg teljesen értelmetlen és az Egyház számára messzemenően sértő lenne „megújításról” és „újjáélesztésről” beszélni, amik ahhoz kellenének, hogy jelen állapotát és jövő gyarapodását biztosítsák, mintha azt hinnők, hogy hanyatlásnak vagy más efféle bajnak volna kitéve. Ilyen szándékokkal az újítók arra törekszenek, hogy „egy tisztán emberi, új berendezkedés alapjait vessék meg”, és éppen azt érjék el, amit Ciprián mindig megvetően elutasított: nevezetesen, hogy az Egyházat, amely isteni ügy, „emberi dologgá tegyék”!13 Akik ilyet terveznek, mérlegeljék azt, hogy Szent Leó bizonysága szerint csakis a Római Pápának áll jogában egyházszabályok fölött dönteni, és hogy csakis neki adatott meg, és nem bármelyik tetszés szerinti valakinek, az atyai intézmények szabályairól dönteni, és amiként Szent Geláziusz írja: „az egyházjog döntvényeit mérlegelni és az előírásokat megigazítani, hogy ily módon azt, amit a kor szükségessége az egyházak helyreállítása céljából felszámolni kényszerít, érett megfontolás után megenyhítsük.”14 

4. NŐTLEN PAPSÁG

 Szeretnénk tehát ébernek tudni a ti hitbuzgóságotokat a papi nőtlenség elleni, egészen gyalázatos összeesküvéssel vívott harcban is. Tudjátok, hogy ez az összeesküvés egyre inkább gyűlölködők. Korunk legkártékonyabb bölcselőivel fújnak egy követ, ráadásul nem is kevesen, magából a papi rendből is, elfeledkezve megszentelt személyükről és méltóságukról. Elragadván a világi örömök csábításaitól oly messzire mennek, hogy néhány községben odáig merészkedtek, hogy nyilvánosan és ismételten kifejezték kívánságukat az állam vezetői előtt, hogy ezt a legszentebb fegyelmet megtörjék. De nincs kedvünkre benneteket hosszasabban e nagyon gyalázatos kísérletekkel feltartóztatni. Mi inkább bizakodunk a ti hitbuzgóságtokban, hogy a Szentegyház előírásai szerint minden erőtöket arra fordítjátok, hogy ez az oly fontos törvény, amelyre mindenfelől hullanak a kéjsóvárok nyilai, sértetlenül megtartassék, megőriztessék és megvédelmeztessék.

5. KERESZTÉNY HÁZASSÁG 

Még a keresztények tiszteletreméltó házassága is, amelyet Pál a „Krisztusban való megszentelődés eszközének” nevezett 15 közös aggodalmunkért kiált, nehogy annak szentségét és felbonthatatlanságát bárminő támadás érje. Nyomatékosan figyelmünkbe ajánlotta ezt már boldog emlékezetű elődünk, VIII. Piusz pápa is egyik enciklikájában. Mégis minduntalan veszedelmes és aljas tervek fogalmazódnak meg ellene. Buzgón kell oktatni a népeket arra, hogy az egyszer érvényesen megkötött házasság többé föl nem bontható, és Isten a házasság köteléke által egyesülteknek folytonos életközösséget írt elő, és hogy ezt az életre szóló szövetséget csakis a halál oldhatja fel. Mindenkinek szem előtt kell tartania, hogy a házasság a szent dolgokhoz tartozik, tehát az Egyház ügye. Az Egyház házassági törvényeit meg kell tartani, és azoknak szentül, komolyan és pontosan engedelmeskedni kell. Mert teljesítésükön múlik a házasélet bensőségessége, ereje és igazi közössége. Óvakodjanak attól, hogy valaha is bármilyen okból megtűrjenek valamit, ami a Szentegyház döntéseinek és a zsinatok határozatainak ellentmond; tudván, hogy szerencsétlen véget érnek azok a házasságok, amelyek az egyházi fegyelem ellenére, az Istenhez való fohászkodás nélkül, puszta szenvedélyből köttettek, anélkül, hogy a jegyesek a megszentelés eszközére és a benne jelképezett titkokra bármiképp is gondoltak volna.  

12 Tridenti Zsinat, 13. sessio az Eucharisztiáról, bevezetés. 

13 Szent Ciprián 52. levele, ed. Baluz. 

14 Szent Geláziusz pápa levele a lucaniai püspökhöz. 

15 Zsid 13,4 

II. VESZÉLYES ÁRAMLATOK 

1. KÖZÖMBÖSSÉG A HITVALLÁSBAN 

Most a gonoszságoknak ama bőséges forrásáról szólunk, melytől az Egyház ma sajnálatos módon oly sokat szenved. A közömbösségre, az indifferentizmusra gondolunk, arra a ferde nézetre, amely mindenfelé elvetette a gonosznak ama ravasz cselét, hogy az örök üdvösségre bármelyik tetszés szerinti vallással el lehet jutni, ha csak az erkölcsi életet jóravalóan és tisztességes módon rendezzük be. Ti azonban könnyűszerrel távol tarthatjátok a népektől – akiket gondotokra bíztak – egy ilyen világos és egyértelmű kérdésben ezt a felettébb kártékony tévhitet. Hiszen az apostol is tanítja, hogy csak egy Isten, egy hit, egy keresztség van 16. Azoknak, akik azt állítják, hogy minden egyes hitvallás egyaránt megnyitja az utat az üdvözülés kapujához, vissza kell rettenniük és fontolóra kell venniük a Megváltó igéi szerint, hogy Krisztus ellen van az, aki nincs Krisztussal, hogy – aki nem Krisztussal győjt – veszedelmesen szétszórja azt, amit gyűjtenie kellene 17, s hogy minden kétségen kívül örökre elveszett az, aki nem a katolikus hithez ragaszkodik, és aki e hitet nem tartja meg épségben és sértetlenül 18. Hallgassunk Jeromosra, aki, midőn az Egyház a hitszakadás által három részre oszlott, mindenkihez rendíthetetlen határozottsággal és fáradhatatlanul így szólt: „Aki Péter trónjával van szövetségben, az az én emberem.”19 De hamisan vallana az, aki így szólna: én is vízben születtem újjá. Az ő számára Szent Ágoston szavát idézzük, mint a legmegfelelőbbet: „Ugyanaz a külseje annak a venyigének is, amit lemetszettek a szőlőtőről: de mit használ neki a külső, ha nem a gyökérből él?”20 

2. A LELKIISMERET ÉS A SAJTÓ „SZABADSÁGA” 

E kártékony közömbösség forrásából ered az az ostoba és téves vélemény – vagy még inkább: őrült eszme –, hogy mindenki számára meg kell hirdetni és ki kell harcolni a lelkiismeret szabadságát. Ennek a ragályos tévtannak készíti elő az utat a véleményeknek az a túlcsorduló és mértéktelen szabadsága, amely az egyházi és polgári ügyek kárára széles körben terjed. Ezen kívül vannak olyanok is, akik a legnagyobb arcátlansággal állítják, hogy ez a vallásra nézve bizonyos előnyökkel járna. „De van-e gonoszabb halál a lélek számára, mint a tévhit szabadsága?” – szólt Ágoston 21. Mert ha széttört a zabla, amely az embereket az igazság ösvényein megtartja, akkor az egyébként is rosszra hajló természetünk hanyatt-homlok rohan az örvénybe. Mi valóban látva látjuk a pokol fertőjét, amelyből János szerint 22 a füst, amely elsötétítette a napot, felszállott, és amelyből sáskák jöttek elő és az egész földön elszaporodva mindent elpusztítottak. Mert ebből a tévtanból erednek a gondolkodás változásai, az ifjúság egyre nagyobb romlottsága, ebből szivárog a nép közé a szentségek és a legszentebb dolgok és törvények megvetése, egyszóval ebből ered az a ragály, amely halált hozóbb a közéletre, mint bármi más. Mert tapasztalat bizonyítja és ősidők óta tudjuk: az államok, amelyek gazdagságban, hatalomban és hírnévben virágoztak, siralmasan omlottak össze eme egyetlen gonoszság, nevezetesen a féktelen véleményszabadság, a szólásszabadság és a reformvágy által. [Sajtószabadság] Ide tartozik a könyvvel való kereskedésnek az a soha eléggé el nem ítélhető és meg nem vethető szabadsága, amely minden lehető iratot elterjeszt a nép között, olyan szabadság, amit sokan a legbűnösebb buzgósággal követelnek és pártolnak. Borzadállyal állapítjuk meg, tiszteletreméltó Testvéreink, hogy milyen szörnyű tanok, vagy jobban mondva milyen szörnyű tévtanok nehezednek 

ránk, amelyek mindenfelé elterjedtek a hatalmas tömegű könyvek, brosúrák és iratok révén, melyek súlyban talán nem, de gonoszságban igen nagy méretőek, s melyekből könnyes szemmel látjuk, ahogy átok terjed a földre. De vannak emberek, ó jaj, akik arcátlanságukban arra vetemednek, hogy makacsul állítják: a tévtanoknak a sajtószabadság következtében áradó özönét bőven kiegyenlíti bármely olyan könyv, amelyet a gonoszság e nagy viharának közepén a vallás és az igazság védelmében adnak ki. Minden jog és igazság ellen van szándékosan elkövetni egy köztudomásúan nagy bőnt csak azért, mert remélni lehet, hogy valami jó is származik belőle. Vajon ki az az értelmes és józan ember, aki valaha is azt mondaná, hogy szabadon lehet mérgeket szétszórni, nyilvánosan árusítani, magunkkal vinni, sőt meginni, mert ezáltal alkalmasint olyan gyógyszerre is akadhatunk, amelynek használata megóvja az embert a haláltól? [Könyvtilalom] Valóban egészen más volt az Egyház előrehaladása, amidőn arról folyt a tanácskozás, hogy legyőzzük a gonosz könyvek ragályát, és ez már megvolt az apostolok idejében is, akikről olvasható, hogy nyilvánosan elégettek egy nagy máglyába rakott tömérdek könyvet.23 Elegendő átolvasnunk a törvényeket, amelyeket az V. Lateráni Zsinat e tárgyban hozott, melyeket aztán X. Leó, boldog emlékezetű elődünk kiadott, hogy ezáltal mindaz, amit a hit gyarapítására és a szépművészetetek elterjesztésére hasznot hozóan kieszeltek, ne forduljon az ellenkezőjére, és ezáltal a keresztények üdvét megrontsa.24 Ugyanez volt a trienti atyák égető gondja is, akik az effajta gonoszság elleni gyógyeszközül azt a felettébb üdvös döntést hozták, hogy egy listát adnak ki a gonosz tanokat tartalmazó könyvekről.25 Boldog emlékezetű elődünk, XIII. Kelemen, az ártalmas könyvek tilalmáról szóló enciklikájában azt mondja, hogy teljes eltökéltséggel harcolni kell, miként az ügy maga is megkívánja, és erőnk szerint meg kell akadályozni oly sok könyvnek halált hozó baját: mert a tévtan mérge sohasem semmisül meg, ha a gonosz vészhozó csírái nem válnak a lángok martalékává.26 Minden korszaknak ezen állandó gondjából, amivel Apostoli Székünk mindig azon volt, hogy az ártalmas és kártékony, gyanús könyvekről ítéletet mondjon, és azokat az emberek kezéből kitépje, világosan kitűnik, mily hamis és vakmerő, igazságtalan az Apostoli Székkel szemben, és milyen szörnyen veszedelmes a keresztény nép számára azoknak a tanítása, akik a könyvcenzúrát elvetik, nemcsak mint egészen elnyomó és súlyos dolgot, hanem gonoszságukban olyan messzire mennek, hogy kijelentik: az ellenkezik az igazi jog alapelveivel, és oly vakmerőek, hogy tagadják az Egyház jogát a tiltott könyvek jegyzékének  összeállítására és kiadására. 

16 Ef 4,5 

17 Lk 11,23 

18 Szent Atanáz féle hitvallás. 

19 Szent Jeromos levelei, 57. 

20 Szent Ágoston, In psalm. contra part. Donat. 

21 Szent Ágoston levele, 166. 

22 Jel 9,3 

3. AZ ENGEDETLENSÉG SZELLEME 

Tapasztaltuk, hogy olyan iratok révén, melyeket a nép között szórnak, bizonyos tanok terjednek el, melyek a fejedelmeket megillető hőség és engedelmesség kötelezettségét megingatják, és mindenütt a lázadás fáklyáját lobbantják fel. Ezért nagyon kell ügyelni arra, nehogy a népeket tévútra vezessék, és az igaz útról letérítsék. Mindenkinek szem előtt kell tartania, hogy az apostol intő szavai szerint nincs más hatalom, csak amit az Isten adott: tehát a fennálló hatalmak Istentől vannak beiktatva. Aki tehát a felsőbbségnek ellenáll, Isten rendelkezésének szegül ellene, és akik ezt teszik, magukra vonják az ítéletet. 27 Isteni és emberi törvények hangos szóval ítélik ez azokat, akik a lázadás és felkelés szégyenteljes üzelmeivel az embereket a fejedelmek iránti hőségtől elszakítani, és magát a fejedelmi hatalmat is megtörni megkísérlik. 

23 ApCsel 19,24 

24 V. Lateráni Zsinat, 10. sessio. X. Leó konstitúciója („Inter multiplices” DH 2004. 1442–1444.), de VI. Sándor pápa korábbi konstitúciója erre a pontra nézvést több dolgot is említ. 

25 Tridenti Zsinat, 18. és 25. sessio. 

26 XIII. Kelemen pápa „Christianae” k. ap. levele, 1766. november 25. 

27 Rom 13,2 

[Az első keresztények példája] 

Éppen ezen okból az első keresztények nem akarták magukat ilyen gyalázattal megterhelni. Noha az üldözésektől sokat szenvedtek, mégis, mint ismeretes, nagy érdemeket szereztek az uralkodók és az állam fenntartása körül, és ezt nagyszerűen bizonyították is. Nemcsak hőségükkel azon dolgokban, melyek nem álltak ellentétben a vallással – és amiket ő maguk is pontosan és buzgó szolgálattal végre is hajtottak –, hanem a végsőkig való kitartásban, sőt vérük hullatásával is a háborúkban. Keresztény katonák szolgáltak a pogány császárnak, mondja Szent Ágoston, mihelyt azonban Krisztus ügyéről volt szó, csak azt ismerték el uruknak, ki a mennyben van. Megkülönböztették az örökkévaló Urat az ideig valótól – és mégis, éppen az örökkévaló Úr kedvéért vetették alá magukat az ideig valónak is.28 Éppen ezt tartotta szem előtt Szent Mauríciusz, a Thébai légió vezére és diadalmas hitvalló vértanúja, amidőn – Szent Eucheriusz híradása szerint – a császárnak a következő szavakat mondta: „Császár, a te katonáid vagyunk, de egyúttal Isten szolgái is, miként ezt szabadon és őszintén megvalljuk… És most a végső döntés, az élet-halálra szóló, mégsem őz minket felkelésre, mert lásd, fegyvert tartunk a kezünkben, és mégsem tanúsítunk ellenállást, mert inkább meghalunk, mintsem hogy öldököljünk.” 29 A régi keresztények hősége e fejedelmekhez annál fényesebben ragyog – ha Tertulliánusszal együtt fontolóra vesszük –, hogy akkoriban a keresztények nem voltak kevesen, és hatalmi eszközöknek sem voltak híjával, ha ellenségeiket ártalmatlanná akarták volna tenni. „Mi kirekesztettek vagyunk – mondja ő – és mégis mindent betöltünk, ami a tiétek: városokat, szigeteket, erődített helyeket, falvakat, községeket, tanyákat, sőt seregek táborait, állami területeket, községi hivatalokat, palotát, szenátust, fórumot… Vajon melyik hadi vállalkozásra nem voltunk képesek és készek, még egyenlőtlen erők esetében is? Mi a háborúban készségesen felkoncoltatnánk magunkat, mert a keresztény tanítás szerint jobb megölettetni, mint ölni… Ha mi, ily rengeteg ember, tőletek elváltunk és a föld valamely zugába visszavonultunk volna, akkor a ti uralmatokat ennyi jó polgár elvesztése bizonyára elhamvasztotta volna, sőt éppen teljes megsemmisüléssel sújtotta volna. Magányosságtok miatt kétségtelenül megrémültetek volna, és alattvalókat keresgéltetek volna; több ellenségetek maradt volna, mint polgárotok, most azonban a keresztények tömege révén kevesebb az ellenségetek.”30 [A reformerek céljai] A fejedelmek iránti rendíthetetlen hőség e ragyogó példái, melyek a keresztény vallás előírásaiból szükségszerűen következnek, elítélik mindazok gonoszságát és förtelmes vakmerőségét, akik a gátlástalan szabadság iránti zabolátlan vágyukban a fensőbbség összes jogait, törvényeit sutba vetik és széttépik, de a szabadság nevében a népeknek csak szolgaságot hoznak. E célra esküdtek össze bő- nös fondorlatokkal a valdensek, a beguárok, Wyclif hívei és Beliál többi fiai, akik az emberi faj szégyenfoltjai voltak, és joggal sújtotta őket átokkal és kiközösítéssel az Apostoli Szentszék. Mert e kártékony emberek semmi másra nem irányítják minden erejüket, minthogy Lutherrel együtt ujjongva szerencsét kívánhassanak maguknak, hogy ti. mindentől megszabadultak. És hogy ezt a célt minél könnyebben és gyorsabban elérhessék, a legnagyobb merészséggel ragadnak meg minden bűnös eszközt. 

4. AZ EGYHÁZ ÉS AZ ÁLLAM SZÉTVÁLASZTÁSA

 Épp ilyen kevéssé örvendetest várhatunk az Egyház és az állam számára azoktól, akik ezeket egymástól elválasztani és a világi és szellemi felsőbbség közötti kölcsönös egyetértést szétrombolni akarják. Hiszen ismert, hogy a teljesen szégyentelen és arcátlan szabadság hívei nagyon is félnek ettől az egyetértéstől, mert ez mind az Egyház, mind az állam számára mindig szerencsésnek és üdvösnek bizonyult. 

28 Szent Ágoston a 124. zsoltárról, n. 7. 

29 S. Euchenius apud Rinart. Mártírakták Sz. Maurusra vonatkozóan, n. 10. 33. 

30 Tertullianus, In apologet. 37.

 5. VESZEDELMES TÁRSASÁGOK 

A többi mérgező dologhoz, melyek gondokkal terhelnek Minket és a közös veszélyben fájdalmasan nyomasztanak, jönnek még bizonyos társaságok és folytonos összejövetelek, melyek egy követ fújnak akármilyen hamis hit és vallásfelekezet követőivel. Ezek a vallás iránt színlelt tiszteletet mutatnak, de valójában mindenütt újításokat és lázongó mozgalmakat próbálnak kirobbantani. És ezért beszélnek mindenfajta szabadságról, szítanak zavarokat a szellemi és világi dolgokban, aláásva mindenfajta felsőbbséget. 

BEFEJEZÉS 

Olyan lélekkel, mely ezektől a dolgoktól nagyon szenved, ugyanakkor bízik Abban, Aki még a viharnak is parancsol és nyugalmat teremt, írunk nektek, tisztelendő Testvérek, hogy ti a hit pajzsával felvértezve bátran fáradozzatok megharcolni az Úr harcát. Mert kiváltképpen a ti feladatotok, hogy falként álljatok mindenkivel szemben – még ha légiónyian volnának is –, akik Isten tana ellen támadnak. Forgassátok a szellem kardját, amely Isten szava, és ha valaki igazságosságra szomjazik, kapja meg tőletek italát. Mint az Úr szőlejébe rendelt munkások egyetlen dolgon fáradozzatok: hogy a rátok bízott szántó- földből a keserű szenvedés minden gyökere kiszakíttassék, a bűnök magva megsemmisíttessék, és így beérjen az erények gazdag termése. Különösen azokat kell atyai szeretettel és gondoskodással körülvennetek, akik szellemüket a szent tudományokba és a filozófia kérdéseibe mélyesztik. Óvjátok és figyelmeztessétek őket, hogy pusztán tudásuk erejére támaszkodva el ne tévelyedjenek az igazság ösvényéről az istentelenek útjára.31 Emlékezzenek arra, hogy Isten a bölcsesség Istene és a bölcsek vizsgálója, hogy Isten nélkül lehetetlen Istent megismerni, aki szava által az embereket önmaga megismerésére tanítja.32 A fennhéjázó, sőt botor ember ismertetőjegye, hogy a hit titkait, melyek minden értelmet meghaladnak, emberi mérték szerint kutatja és szellemének megismerő erejére bízza magát, mely az emberi természetnek megfelelően gyenge és elégtelen. Az Egyház és az állam javát szolgáló eme kívánságoknak a kormányzók, a Mi Krisztusban szeretett Fiaink, tetterősen tegyenek eleget, mégpedig felsőbb hatalmuknál fogva, mellyel őket – gondolják meg jól – nemcsak a világ vezetésére, de főképp és különösen az Egyház védelmezésére ruházták fel. Szüntelenül fel kell ismerniük, hogy ami az Egyház javát szolgálja, az mindenkor az ő uralmuk és nyugalmuk javát is szolgálja. Sőt, legyenek meggyőződve, hogy a hit ügye többet jelent számukra, mint birodalmuk ügye. Nagy Szent Leó pápával együtt mondjuk, hogy nagy, szent és tisztelendő dolognak kell tartsák, ha az Úr keze hatalmuk díszes homlokpántjához még a hit koronáját is hozzá- illeszti. A népek atyjaiul és védelmezőiül rendelve, akkor biztosítanak a népeknek valódi, tartós és nyugalmas jólétet, ha főként arra van gondjuk, hogy az Isten iránti hívő és gyermekien jámbor érzületük sértetlenül megmaradjon, aki „a királyok Királya és az uralkodók Uralkodója.”

 KÖNYÖRGÉS MÁRIÁHOZ ÉS AZ APOSTOLFEJEDELMEKHEZ 

De hogy mindezek által az ígért és boldog célokat elérjük, hadd emeljük fel kezünket és szemünket a legszentebb Szűz Mária felé, aki egymaga legyőz minden tévtanítást (eretnekséget), aki a mi legfőbb menedékünk, s reményünk igazi alapja.33 Az Úr nyájának nagy szorongattatásában az ő közbenjárása eszközöli ki a törekvéseink, terveink és cselekvéseink számára a legnagyobb sikert. Pétertől, az apostolok fejedelmétől, és társától, Páltól alázatos imában kérjük, hogy ti mindannyian bástyaként álljatok, hogy így ne épüljön más alapzat, mint amely már megépíttetett. Ezen örömteli reményre támaszkodva bízunk abban, hogy hitünk alkotója és beteljesítője, Jézus Krisztus végül mindannyiunkat meg fog vigasztalni a szorongattatások között, melyek nagymértékben sújtanak 31 Bölcs 7,15. 32 Szent Iréneusz 14. könyv, n. 10. 33 Szent Bernát, Serm. de nat. BMV., sect. 7. Minket. Irántatok való nagy szeretetünkben, mint a mennyei oltalom zálogát adjuk rátok, tisztelendő Testvérek, és a gondjaitokra bízott nyájra apostoli áldásunkat. Kelt Rómában, a Santa Maria Maggiore mellett, Urunk megtestesülésének 1832. évében, augusztus hó 15. napján, Mária mennybevételének ünnepén, pápaságunk második évében.
 

XVI. GERGELY PÁPA