X. Pius Pápa Il fermo proposito 1905

X pius Il fermo proposito

X. Pius Pápa apostoli kőrlevele az olasz püspökökhöz a katolikus köztevékenységről

Tisztelendő Testvérek, üdvöt és apostoli  áldásunkat.

Azon erős szándékunk, melyet pápaságunk kezdetétől fogva magunkban táplálunk, hogy minden erőnket, melyet az Úr kegye nekünk adni méltóztatik, mindeneknek Krisztusban való megújítására fordítjuk, nagy bizalmat önt szívünkbe Isten kegyelme iránt, mely nélkül itt alant semmi nagyot, semmi olyat, mi a lelkek üdvére eredményes lenne, sem elgondolni, sem végrehajtani nem tudunk. De ugyanakkor, inkább mint valaha, annak szükségét is érezzük, hogy ezen nemes vállalatban részetekről, Tisztelendő Testvérek, kik a mi főpásztori tisztünk részeseivé vagytok hivatva, valamint papságtok minden tagja és a gondjaitokra bízott hívek mindegyike részéről egyértelmű és állandó támogatásban részesüljünk. És valóban, Isten egyházában mindnyájan arra vagyunk hivatva, hogy azon egységes testet alkossuk, melynek feje Krisztus, azt a testet, mely az apostol tanítása szerint „összeköttetvén és egybefoglaltatván minden íznek szerkezete által, minden tagnak kijelölt munkálkodása szerint, a test növekedését szerzi, maga épülésére, a szeretet által."  És, ha Krisztus teste épülésének  ezen munkájában a mi  legfőbb tisztünk tanítani, a követendő helyes utat megmutatni s az erre szolgáló eszközöket megjelölni, atyailag inteni és buzdítani; másrészt ép oly kötelessége az egész világon elszórt összes kedves fiainknak, hogy a mi szavainkat befogadják, azokat mindenekelőtt önmagukon megvalósítsák és hathatósan közreműködjenek arra, hogy azok másokban is megvalósuljanak, mindegyik az Istentől nyert kegyelemhez képest, saját állásának és hivatalának megfelelőleg és azon buzgóság mértéke szerint, mely szívében lángol.

Itt csupán az egyház, a társadalom és az egyesek javára irányuló buzgóságnak ama sokféle műveire akarunk rámutatni, melyeket a katolikus köztevékenység közös nevével szokás illetni, a melyek Isten kegyelméből mindenütt virágoznak, s a melyekben a mi Olaszországunk is bővelkedik. Ti jól értitek, Tisztelendő Testvéreink, hogy azoknak mily kedveseknek kell előttünk lenniük, és hogy  mily  bensőleg  óhajtjuk, hogy azok megerősödjenek és fejlődjenek. Nemcsak élő szóval tárgyaltunk ezekről ismételten többekkel közületek,  valamint ezen művek  olaszországi főbb  képviselőivel is oly alkalmakkor, midőn személyesen mutatták be nekünk tiszteletük és fiúi szeretetük hódolatát; hanem egyébként is, midőn ezen tárgyra vonatkozólag azon különféle iratokat adtuk vagy jóváhagyásunkkal mások által adattuk ki, melyeket ti már mindannyian ismertek. Igaz, hogy ezen iratok egy némelyike, amint azt a reánk nézve fájdalmas körülmények megkívánták - inkább oda voltak irányítva, hogy a katolikus köztevékenység gyorsabb haladásának akadályait elhárítsák és kárhoztassanak bizonyos fegyelmezetlen  törekvéseket, melyek  közös  ügyünk  súlyos kárára  kezdtek

jelentkezni. Azért szivünk arra ösztönzött bennünket, hogy mindnyájatokhoz az  atyai

bátorításnak és buzdításnak egy újabb szózatát intézzük, hogy így általunk az akadályoktól a lehetőség szerint megtisztított talajon a közjó folyton fejlődjék és mennél jobban elterjedjen. Örömünkre szolgál tehát, hogy azt jelen iratunkkal közös vigasztalásul és azon biztos reményünkben tehetjük meg, hogy szavainkat mindenki tanulékony szívvel  fogja fogadni és követni.

Felettébb tág a katolikus köztevékenység mezeje, mely magából teljességgel semmit ki nem zár, ami bármely módon, egyenesen vagy közvetve, az egyház isteni küldetésének körébe tartozik. Könnyen belátható, hogy egy ily magasztos feladathoz mindannyian egyénileg közreműködni tartozunk, nemcsak saját lelkünk megszentelődésének érdekében, hanem azért is, hogy Isten országát az egyes emberekben, a családokban, a társadalomban mindjobban kiterjesszük és megszilárdítsuk, mindegyikünk saját erejéhez képest iparkodván felebarátjának javát a kinyilatkoztatott igazságok terjesztése, a keresztény erények gyakorlása, a szeretet vagy a lelki és testi irgalmasság művei által előmozdítani. Ez azon Istenhez méltó viselet mindenben, melyre Sz. Pál buzdít bennünket, hogy ez által az Ő tetszése szerint minden jó cselekedetben gyümölcsözzünk és gyarapodjunk az isteni tudományban: ,, Ut ambuletis digne Deo per omnia placentes: in  omni opere  bono  fructificantes,  et  crescentes in  scientia Dei" ⁽ Col  1,  10.)

Ezeken kívül van még a természeti rendhez tartozó javaknak nagy száma, melyekre az egyház küldetése egyenesen nem terjed ugyan ki, de amelyek abból természetszerűleg következnek. Oly nagy a katolikus kinyilatkoztatás fénye, mely élénk világosságot vet minden tudományra, oly nagy az evangéliumi tanok ereje, hogy a természeti törvény parancsai azokban bírják gyökerüket és belőlük merítik erősségüket; végül oly nagy a Krisztus által hirdetett igazság és erkölcstan hatálya, hogy maga az egyéneknek, családoknak és emberi társadalomnak anyagi jóléte is benne bírja gondviselésszerű fenntartóját és előmozdítóját. Az egyház, midőn a megfeszített Jézus Krisztust, a világ szemében botrányt és balgaságot prédikálta, a polgárosodás sugalmazójává és első rendű pártolójává lett; és elterjeszté azt mindenfelé, ahol az ő apostolai prédikáltak, megtartva és tökélyesbítve a régi pogány kulturák jó elemeit, kiszakítva a barbárságból és  művelt  szokásokra nevelve azon új  népeket,  melyek  az ő anyai kebeléhez menekültek, és reányomva az egész emberi társadalomra,  lassanként ugyan, de biztos és folyton növekvő erővel azt a sajátos jelleget, melyet általánosságban még ma is feltűntet. A világ műveltsége keresztény műveltség, annál igazabb, annál tartósabb, jó gyümölcsökben annál termékenyebb, mennél kifejezettebben keresztény; viszont a társadalmi jólét roppant kárára annál inkább  hanyatlik, minél jobban eltávolodik a keresztény eszmétől. Miért is az egyház a dolgok benső erejénél fogva tényleg a keresztény műveltség őrévé és védőjévé lett. És ez a tény a történelem előbbi századaiban el is volt ismerve és el volt fogadva, sőt a polgári törvényhozás megingathatatlan alapját képezte. Ezen tényre támaszkodott az egyház és államok közötti viszony; erre az egyház tekintélyének nyilvános elismerése mindama dolgokban, melyek bármi módon a lelkiismeretet érintik; erre az állam összes törvényeinek az evangélium isteni törvényei alá való rendelése ; erre végül a két. hatalomnak, az államnak és egyháznak, arra irányuló kölcsönös egyetértése, hogy  a  népek földi jóléte örökkévaló érdekeik veszélyeztetése nélkül  előmozdítassék.

Felesleges volna nektek, Tisztelendő Testvérek, elmondanom, mily jólét és boldogság, mily béke és egyetértés, a tekintélynek mily hódoló elismerése és mily kitűnő közkormányzás volna a világon elérhető és fenntartható, ha teljesen megvalósítható lenne a keresztény polgárosodás tökéletes eszményképe. De tekintve azon szüntelen harcot, melyet a test a lélek ellen, a sötétség a világosság ellen,  a sátán az  Isten ellen folytat, ez -- legalább a maga  teljességében - nem  remélhető.  Innen van, hogy az egyház békés hódítása ellen szüntelen akadályok gördíttetnek, melyek annál fájdalmasabbak és végzetesebbek, minél inkább törekszik az emberi társadalom a keresztény felfogással ellenkező  elvek  után  indulni,  sőt Istentől teljesen elpártolni.

Mindazonáltal semmiképp sem szabad a bátorságot elveszteni. Az egyház tudja, hogy a pokol kapui nem fognak rajta erőt venni; de azt is tudja, hogy a világon szorongattatást fog szenvedni, hogy apostolai hasonlítanak a farkasok közé küldött bárányokhoz, hogy követői mindenkor gyűlöletet és megvetést fognak szenvedni,  ép úgy mint isteni alapítója gyűlölettel és megvetéssel volt elhalmozva. Az egyház ennek daczára rettenthetetlenül halad előre, és míg egyrészt kiterjeszti Isten országát oda is, ahol még eddig nem volt hirdetve, másrészt minden  módon arra törekszik,  hogy  a már meghódított országban szenvedett veszteségeket helyre pótolja. Instaurare  omnia in Ohristo, ez volt mindenkor az egyház jelszava és ez a mienk is, különösen azon félelmetes időben, melyben élünk. Megújítani mindent, nem akármi módon, hanem Krisztusban, quae in coelis, et quae in terra sunt, in ipso, teszi hozzá az  apostol (Ephes.  1,  10.) : vagyis megújítani Krisztusban nemcsak azt, ami tulajdonképpen az egyház isteni küldetéséhez tartozik, és ami a lelkeknek Istenhez való vezetésében áll, hanem azt is, ami mint azt már kifejtettük, ezen isteni küldetésből önként következik, t. i. a keresztény polgárosodást összes alkotóelemeinek egész teljességében.

És, hogy az     óhajtott megújításnak csupán ezen utolsó részénél állapodjunk meg, Ti, Tisztelendő Testvérek, jól tudjátok, hogy az  egyháznak  mily nagy segítségére szolgálnak a katolikusoknak azon kiválasztott csapatai, melyek éppen azt tűzték ki maguknak célul, hogy összes erejüket a keresztényellenes polgárosodásnak minden igazságos és törvényes eszközzel való legyőzésére egyesítsék : s így minden      lehető módon jóvátegyék az abból származó súlyos rendetlenségeket; hogy Krisztust visszahelyezzék a családba, az iskolába, a társadalomba : és visszaállítsák az emberi tekintély  elvét mint az  isteni tekintélynek képviselőjét, hogy a legmelegebben felkarolják a népnek, különösen pedig az iparos. és földmíves osztálynak érdekeit, nemcsak mind nyájuk szív be  csepegtetve a vallásosságot, mely az élet  viszontagságai közepette  a vigasztalásnak         egyedüli forrását képezi ;  hanem arra is  törekedve, hogy felszárítsák könnyeiket, megenyhítsék fájdalmaikat, és helyesen  alkalmazott intézkedésekkel megjavítsák anyagi  helyzetüket;  hogy következőleg oda hassanak, miképp  a köztörvények az igazságosság szellemétől legyenek áthatva; azok pedig, melyek az igazsággal ellenkeznek, módosítassanak, vagy eltöröltessenek: végül, hogy igazán katolikus  lélekkel védjék és fönntartsák minden dologban Istennek és az egyháznak egyaránt szent  igazait.

Mindezen művek, melyeket nagyrészt a világi katolikusok tartanak fönn és fejlesztenek tovább, s a melyek az egyes nemzetek saját szükségeihez és az országok külön viszonyaihoz képest különböző szervezettel bírnak, képezik együttvéve éppen azt, amit egy sajátos  és kétségkívül  igen  nemes műszóval  katolikus  köztevékenységnek, vagy pedig a katolikusok 'köztevékenységének szokás nevezni. Ez minden időben az egyház támogatását tűzte ki feladatául, s az egyház viszont ezt a támogatást mindenkor szívesen vette és megáldotta, jóllehet ezen támogatás az idők kívánalmaihoz képest különféle alakban  nyilvánult.

És itt mindjárt meg is kell jegyeznünk, hogy nem mindaz, ami az elmúlt századokban hasznosnak, sőt egyedül célhoz vezetőnek bizonyult, állítható ma vissza eredeti alakjában; oly nagyok azon mélyreható változások,  melyek az idők  folyamán a társadalomban és nyilvános életben végbemennek és oly számosak azon új igények, melyeket a változott körülmények folyton támaszt nak. Ámde az egyház történetének hosszú folyása alatt mindenkor s minden alkalommal fényes tanújelét adta azon bámulandó képességének, melynél fogva a polgári társadalom változékony viszonyaihoz úgy tud alkalmazkodni,  hogy fenntartva  mindig  hit és  erkölcstanának  épségét és változhatatlanságát és ép úgy fenntartva legszentebb igazait, mindabban ami mellékes és feltételes, könnyen hajlik, alkalmazkodik az idők viszonyaihoz és a társadalom új követelményeihez. Az ájtatosság, mondja Szent Pál - mindenre hasznos, ígérete levén a jelen és jövendő élet felől: ,,Pietas autem ad  omnia utilis est,  promissionem habens vitae, quae nunc est,  et  futurae." ( 1. Tim. 4, 8.)  És azért a katolikus  köztevékenység is, habár megfelelő módon változik külső alakjában és eszközeiben, de mindig ugyanaz marad elveiben, melyek után indul és magasztos céljában, melyre törekszik. Hogy pedig igazán hatékonnyá váljék, helyén való lesz tüzetesen szemünk elé állítani azon feltételeket, melyeket természetének és céljának gondos megfigyelése útján önmaga tűz művelői elé.

Mindenekelőtt mélyen szívünkbe kell vésnünk, hogy minden eszköz erőtlenné válik, ha nem alkalmas azon munkára, melynek végrehajtására kell szolgálnia. A katolikus köztevékenység (mint az az eddig mondottakból világosan következik), miután azt tűzte ki feladatáu1; hogy mindeneket megújítson Krisztusban, valóságos apostolságot képez Krisztus tiszteletének és dicsőségének előmozdítására. Hogy ezt jól betölthesse, az isteni kegyelemre szorul, az pedig nem  adatik  oly  apostolnak,  aki nincs Krisztussal egyesülve. Csak akkor,  ha jól  kiképződött bennünk Krisztus, fogjuk őt a családoknak és társadalomnak könnyen visszaadhatni. És ezért mindazok, kik a katolikus mozgalomnak irányítására hivatottak, vagy pedig annak előmozdítására szentelték magukat, kipróbált katolikusoknak kell lenniük, kik hitükről meg vannak győződve, a vallás dolgaiban alaposan járatosak, kik őszinte engedelmességgel viseltetnek az egyház és különösen ezen legfőbb apostoli tanszék és  Krisztusnak  földi  helytartója iránt; kik igazi jámborsággal, férfias erényekkel, tiszta erkölcsökkel és oly feddhetetlen élettel ékeskednek, hogy mindenkinek hathatósan buzdító mintaképül szolgálhatnak. Ha  lelkünk nincs oly  módon berendezve, nemcsak igen  nehéz lesz  másokban a jót előmozdítanunk, hanem csaknem lehetetlenné válik a szándék tisztaságát megőriznünk és nélkülözni fogjuk azon erőt, melyre szükségünk van, hogy állhatatosan elviselhessük azon kellemetlenségeket, melyek minden apostolkodásnak rendes kísérői, úgymint az ellenfél rágalmait, nem ritkán még a jóindulatú embereknek közömbösségét és tartózkodását, sőt olykor még a barátok és munkatársak  féltékenységét is, amely dolgok az emberi gyarlóságban kétségkívül mentségüket bírják ugyan, mindazonáltal nagy mértékben hátráltatják az ügyet és sok egyenetlenségnek,  súrlódásnak

és házi perpatvarnak forrását képezik. Csakis a türelmes és a jóban megszilárdult és emellett szeretetre méltó és szelíd erény képes ezen nehézségeket megszüntetni, vagy legalább annyira enyhíteni, hogy az ügy, melynek a katolikus erők szentelvék,  általok csorbát ne szenvedjen. Ez az Isten akarata mondá Szent Péter az első keresztényeknek - hogy jót  cselekedvén,  elnémítsátok az  oktalan  emberek  tudatlanságát:

„Sic est voluntas Dei, ut bene facientes obmutescere faciatis imprudentium hominum ignorantiam." 1

Igen fontos továbbá jól meghatározni azon ügyeket, melyekre a katolikus erők egész eréllyel és állhatatossággal fordítandók. Ezen ügyeknek oly szembetűnő fontossággal kell bírniuk, annyira meg kell felelniük a mai társadalom szükségleteinek, annyira alkalmasaknak kell lenniök főképen a nép és a vagyontalan osztályok erkölcsi és anyagi érdekeinek előmozdítására, hogy míg egyrészt azon nagy és biztos sikerre való tekintetből, melyet természetükön l fogva ígérnek, hatalmas ösztönű! szolgáljanak a katolikus köztevékenység előmozdítóinak, másrészt mindenki által könnyen megérthetők és  készséggel elfogadhatók legyenek.

De épen azért, mivel a mai társadalmi élet nehéz kérdései gyors és biztos megoldást követelnek, mindenki a legnagyobb érdeklődéssel óhajtja azon különféle módokat tudni és megismerni, melyek által ezen megoldások gyakorlatilag megvalósíthatók. Az erre vonatkozó különböző irányú eszmecserék naponkint jobban szaporodnak és a sajtó útján könnyen elterjednek. Ez okból felettébb szükséges, hogy a katolikus köztevékenység felhasználja ezen kedvező alkalmat, lépjen fel bátran, adja elő ő is saját megoldását és azt szilárd, tevékeny, értelmes és fegyelmezett terjesztés útján oly módon iparkodjék megvalósítani, hogy az egyenesen az  ellenfél propagandája ellen irányuljon. A keresztény elveknek jó és igazságos voita, a katolikusok helyes erkölcstana, saját egyéni ügyeikre vonatkozó teljes  érdektelenségük,  mely  nyíltan és  őszintén  egyedül az igazságot, a, tisztességet és másoknak legfőbb javát keresi, és végül azon szembetűnő képességük, hogy másoknál jobban tudják a népnek valódi gazdasági érdekeit előmozdítani, lehetetlen, hogy mindazoknak elméjéhez és szívéhez, kik őket hallgatják, meg ne találják az utat, és az által soraikat ne szaporítsák,  mígnem erős  és tömör testté alakítják őket, mely képes Jegyen az ellenkező áramlattal szemben erős ellenállást kifejteni és az ellenfelet féken tartani. Ezen dolognak nagy fontosságát teljes mértékben felismerte boldog emlékű elődünk XIII. Leó pápa; midőn különösen Rerum Novarum kezdetű nevezetes körlevelében és egyéb későbbi irataiban megjelölte azon tárgyat, mely körül a katolikus köztevékenységnek kiváltképpen mozognia kell, s amely nem más, mint a szociális kérdésnek a keresztény elvek alapján való gyakorlati megoldása. Mi követve ezen bölcs útmutatásokat, 1903. december 18-án kelt, Motu Propriónkban a katolikus népies köztevékenység számára, - mely az egész katolikus szociális mozgalmat felöleli, -· szintén adtunk egy alapvető rendeletet, melynek az volt a célja, hogy a közös munkának mintegy gyakorlati szabályzatát és az egyetértésnek és szeretetnek kötelékét képezze. Ezen felettébb szent és szükséges ezé! körül kell tehát a katolikus műveknek csoportosulniuk és megszilárdulniuk, melyek külalakra nézve különbözők és sokfélék ugyan, de mindannyian egyenlőkép vannak ugyanazon társadalmi jólét hathatós előmozdítására hivatva.

Mivel azonban ezen társadalmi mozgalom csakis azon különféle művek szükséges összetartása által tartható fenn, és érheti el célját, melyek azt alkotják, főfontosságú dolog; hogy a katolikusok egymás közt példás egyetértésben járjanak el, ami másként soha el nem érhető, ha csak nincs meg mindnyájukban a kellő egyértelműség. Ennek szükséges volta felől semmi kétség nem foroghat fenn ; oly világosak és nyíltak az ezen apostoli Szentszék részéről adott útbaigazítások, oly nagy az a világosság, melybe ezen kérdést az összes. országok legjelesebb katolikusai irataikkal helyezték, oly dicséretre méltó  más nemzetek katolikusainak példája, melyre a magunk részéről is már ismételten történt utalás, kik épen ezen egyetértés és egyértelműség által rövid idő  alatt bő  és  örvendetes sikert tudtak elérni.

Ezen eredménynek biztosítására különféle, egyformán dicséretes művek között egyebütt1 kiválóan hatásosnak bizonyult egy általános jellegű intézmény, mely „Népegyesület2 név alatt azon célnak szolgál, hogy az összes társadalmi osztályok katolikusait, de különösen a nép nagy tömegeit, a szociális tan, propaganda és szervezet egy közös központja körül csoportosítsa. És erről, minthogy csaknem minden országban egyformán érezhető szükségnek felel meg és, minthogy egyszerű szervezete maguknak azon dolgoknak természetéből folyik, melyek szintén mindenütt feltalálhatók, valóban nem mondható, hogy inkább ennek, mint annak a nemzetnek tulajdonát képezi, hanem egyformán valamennyiét, melyeknél ugyanazok a szükségletek mutatkoznak és ugyanazon veszélyek fenyegetnek. Nagy népszerűsége azt természetszerűen kedvessé és kívánatossá teszi és nem zavar és nem akadályoz semmi más intézményt, hanem inkább valamennyinek erőt és szilárdságot kölcsönöz, miután szorosan személyi szervezete által arra ösztönzi az egyéneket, hogy partikuláris intézményekbe lépjenek be, továbbá a gyakorlati és igazán hasznos munkára szoktatja őket és mindnyájuk lelkét egy érzésbe és  egy akaratba egyesíti.

Megállapíttatván így ezen szociális központ, a többi gazdasági jellegű intézmények, melyeket arra rendelték, hogy a társadalmi kérdést_ gyakorlatilag és különböző nézőpontjaik szerint oldják meg, mindannyian mintegy önként csoportosulnak azon általános cél körül, mely őket egyesíti, úgy azonban, hogy az általuk felkarolt partikuláris szükségletek különféleségéhez képest, különböző alakot öltenek és különböző eszközöket alkalmaznak, amint azt mindegyiknek sajátos külön célja megköveteli. És itt örömünkre szolgál elismerésünket kifejeznünk azon sok jóért, mi e részben Olaszországban már történt, mihez azon reményünket fűzzük, hogy Isten segítségével a jövőben főkép az elért eredmény megszilárdítása és folyton  növekvő  buzgalommal való elterjesztése által még sokkal több fog történni. Ebben „A Katolikus Kongresszusok és Bizottságok Műve" 3 szerzett magának kiváló érdemeket, ami főképen azon kitűnő férfiak bölcs tevékenységének köszönhető, kik a partikuláris intézmények élén állottak, vagy azokat ma is kormányozzák. És azért a gazdasági természetű művek olyas központjának vagy szövetkezetének, aminőt a fent említett Kongresszusok Művének feloszlása alkalmával kifejezetten fenntartottunk, elöljáróik gondos vezetése mellett a jövőben is ugyanazon irányban kell haladniuk.

Mi.1damellett, hogy a katolikus köztevékenység minden tekintetben eredményes legyen, nem elég, hogy a mai szociális kívánalmakkal arányban álljon; hanem azonkívül szükséges,  hogy  felhasználja  mindazon  gyakorlati  eszközöket,  melyeket napjainkban a társadalmi és gazdasági tudományok haladása, az egyebütt szerzett tapasztalatok, a polgári társaság viszonyai, sőt maga az államoknak nyilvános élete ad kezébe. Mert különben azon veszély áll elő, hogy hosszas tapogatódzás útján fogunk új és kevésbé biztos módok után. kutatni, holott a jó, biztos és teljesen bevált eszközök kezeink közt vannak; avagy, hogy oly intézmények és módszerek fognak javaslatba hozatni, melyek más időkből valók, de manapság a nép által meg nem  értetnek;  vagy végre, hogy félúton kell megállapodnunk, mivel hogy nem éltünk megengedett mértékben  azon polgári jogokkal, melyeket a mai politikai intézmények mindenkinek, tehát a katolikusoknak is biztosítanak. És hogy ezen utolsó pontnál megállapodjunk, kétségtelen, hogy az államok mai szervezete mindenkinek különbség nélkül megadja azon jogot, hogy a közügyekre befolyjon; és a katolikusok, szem előtt tartva az isteni törvény és az egyházi szabványok által eléjük szabott kötelességeket, nyugodt lelkiismerettel élhetnek vele annak bebizonyítására, hogy ép úgy mint mások, sőt még jobban képesek a nép anyagi és polgári jólétére közreműködni, és ez által megszerezzék maguknak azt a tekintélyt és tiszteletet, mely számukra még a magasabb rendű lelki javaknak védelmét, és előmozdítását is  lehetővé  teszi.

Ezen polgári jogok többfélék és különböző természetűek, és az ország politikai életében --a népnek a törvényhozói termekben való képviselése útján való egyenes részvételben csúcsosodnak ki. Igen fontos okok javasolják nekünk, Tisztelendő Testvérek hogy ne térjünk el azon szabálytól, melyet már szent emlékű elődünk IX. Pius pápa állított fel, s a melyet másik elődünk, a szent emlékű XIII. Leó hosszú pápaságának ideje alatt szintén fenntartott, amelynek értelmében Olaszországban általában tiltva van, hogy a katolikusok a törvényhozásban részt vegyenek. Mindazonáltal megtörténhetik, hogy más nem kevésbé fontos, a társadalomnak legfőbb és minden áron megmentendő érdekére vonatkozó okok megkívánják, hogy a törvény szigora alól részleges felmentvény adassék, főleg, ha Ti, Tisztelendő Testvérek, a lelkek üdvének és egyházaitok legfőbb javának szempontjából annak szoros szükségét felismeritek, és azt kérelmezitek.

Ámde ezen kegyes engedélyünk lehetősége viszont az összes katolikusokra

Azon kötelezettséget hárítja, hogy okosan és komolyan készüljenek a politikai életre, ha arra elhívatnának. Miért is igen kívánatos, hogy ugyanazon buzgóság, melyet a katolikusok már dicséretes élénkséggel kifejtenek, hogy helyes választói szervezkedés által magukat a községek és tartományi tanácsok közigazgatási életére előkészítsék, hasonló módon kiterjesztessék a politikai életre való megfelelő előkészületre és szervezkedésre is, amint azt az olaszországi gazdasági művek általános elnöksége 1904. december 3-diki körlevelében már igen helyesen ajánlotta is. Egyidejűleg hangoztatandók és gyakorlatilag követendők azon egyéb elvek is, melyek minden igaz katolikusnak lelkiismeretét szabályozzák. Emlékezzék meg mindegyikük első sorban arról, hogy minden körülmény között igaz katolikusnak kell lennie és ilyennek mutatkoznia; miért is a nyilvános hivatalokat azon erős és állhatatos szándékkal kell elvállalnia és gyakorolnia, hogy hazájának és különösen a népnek társadalmi· és gazdasági javát a kifejezetten keresztény polgárosodás elvei szerint egész erejéből előmozdítója, és egyúttal megvédi az egyháznak legfőbb érdekeit, melyek azonosak a vallás és igazság legfőbb érdekeivel. Ezek volnának, Tisztelendő Testvérek, a katolikus köztevékenységnek jellemző tulajdonai, tárgyai és kellékei, ha azt legfontosabb részében tekintjük, mely nem más, mint a szociális kérdés megoldása, s amely ennél fogva méltó arra, hogy az összes katolikus erők a legnagyobb eréllyel és kitartással ·szenteljék magukat neki. Ami különben semmiképp sem zárja ki azt, hogy egyéb művek is megfelelő támogatásban és kedvezésben részesüljenek, melyek természetükre és szervezetükre különbözők lehetnek ugyan, de mindannyian egyformán arra rendeljék, hogy a társadalomnak és népnek ezen vagy azon különös javát és a keresztény polgárosodás újból való felvirágzását bizonyos meghatározott szempontokból előmozdítsák. Ezek nagyobb részt egyes személyek buzgósága által jönnek létre és egyes egyházmegyékben terjednek el, olykor pedig nagyobb kiterjedésű szövetkezetekbe tömörülnek. Már most mindaddig, míg dicséretre méltó a ezé!, melyre törekszenek, míg szilárdak a keresztény elvek, melyeket követnek és igazságosak az eszközök, melyeket alkalmaznak, - ezek is méltók arra, hogy dicséretben és mindennemű bátorításban részesüljenek. Emellett szükséges hogy számukra a szervezkedésnek bizonyos szabadsága hagyassék meg, mert lehetetlen, hogy ahol több ember egyesül, mindannyian ugyanazon minta után igazodjanak és egyetlen vezetés alá helyezkedjenek. A szervezkedésnek továbbá magából a művek természetéből önként kell folynia, mert különben oly épületekhez fognak hasonlítani, melyek építészeti szempontból jól vannak ugyan tervezve, de nincs szilárd alapjuk és épen ezért nincs tartósságuk sem. Számolni kell azonkívül az egyes népfajok jellemével is. Más szokások, más törekvések mutatkoznak különböző helyeken. A fődolog az, hogy a munka jó alapon, szilárd elvekkel, buzgósággal és kitartással induljon meg. Ha ez el van érve, akkor a különféle művek külalakja és eljárási módozata mindig csak mellékes dolog marad.

Végül, hogy az összes katolikus művekben különbség nélkül meg megújuljon és gyarapodjék a szükséges élénkség és, hogy azok vezetőinek és tagjainak alkalmuk legyen egymást látni, kölcsönösen megismerkedni, egymás közt a testvéri szeretet kötelékeit mind szorosabbra fűzni, egymást a hatásos tevékenységre folyton növekvő buzgósággal föllelkesíteni és maguknak a ·műveknek lehető legnagyobb  megszilárdításáról és elterjedéséről intézkedni, felettébb hasznos lesz időről időre az olasz katolikusoknak egyetemes vagy részleges kongresszusait az ezen Szentszék által már kiadott utasítások szerint megtartani, melyeknek egyszersmind a katolikus hit ünnepélyes megnyilatkozásainak és  az  egyetértés és  béke  közös ünnepeinek kell lenniük.

Még egy főfontosságú pontot kell, Tisztelendő Testvérek, megérintenünk, és ez azon viszony, melyben a katolikus köztevékenység összes tényezőinek az egyházi tekintélyhez kell állaniuk. Aki jól megfontolja azon tanokat, melyeket ezen levelünk első részében fokozatosan kifejtettünk, könnyen levonhatja belőlük azon következtetést, hogy mindazon műveknek, melyek egyenesen arra rendeltetett, hogy az egyház lelki hivatalának támogatására szolgáljanak, s amelyek ennélfogva a lelkek javára egyenesen irányuló vallásos célt tűznek maguk elé, minden legkisebb dologban is alá kell magukat rendelniük az egyház tekintélyének, s következőleg a püspökökének is, kiket a Szentlélek a számukra kijelölt egyházmegyékben az Isten egyházának kormányzására rendelt. De a többi művek is, melyek, mint mondottuk, főképpen arra rendeltetett, hogy Krisztus szellemében megújítsák és előmozdítsák az igazi keresztény műveltséget s amelyek a kifejtett értelemben a katolikus köztevékenységet alkotják, 'semmi szín alatt sem tekinthetik magukat az egyházi tekintély tanácsától és legfőbb vezetésétől függetleneknek, különösen még azért sem, mert mindannyian kötelesek az egyház hit és  erkölcstanához alkalmazkodni ; még sokkal kevésbé képzelhetők ezen művek az egyházi tekintéllyel való többé-kevésbé nyílt ellenkezésben. Az kétséget nem szenved, hogy az ily műveknek, természetükhöz képest, megfelelő ésszerű .szabadsággal kell mozogniuk, miután tevékenységüknek felelősségét ők viselik, kiváltképpen .az anyagi és gazdasági ügyekben, valamint azokban,  melyek a nyilvános  közigazgatási és politikai  életre  vonatkoznak, és ennélfogva a tisztán lelki hivatal körén kívül esnek. Minthogy pedig a katolikusok mindig Krisztus zászlaját lobogtatják, mely egyszersmind az egyház zászlaja is, azért illik, hogy azt az egyház kezéből vegyék át, hogy az egyház annak szeplőtelen. becsülete fölött őrködjék és, hogy a katolikusok ezen anyai őrködésnek magukat tanulékony és  szerető fiak gyanánt készséggel alávessék.

Világos ebből, hogy mily meggondolatlanul cselekedtek azok  bár kevesen voltak kik Olaszországban és a mi szemeink előtt oly feladatra vállalkoztak, melyet sem tőlünk, sem  bármely más püspöktestvérünktől nem kaptak, és amelyet  nemcsak az egyházi tekintély iránti köteles engedelmesség nélkül, hanem egyenest annak ellenére akartak megvalósítani, engedetlenségüket hiú megkülönböztetések által igyekezvén igazolni. Ők is azt mondták, hogy Krisztus nevében lobogtatnak egy zászlót; ámde ez a zászló nem lehetet Krisztusé, mert redőiben nem hordozá a Megváltónak ide is vonatkozó tanítását: ,,Aki titeket hallgat, engem hallgat; és aki titeket megvet engem vet meg'.i: ,,Aki nincs velem, ellenem vagyon; és aki  nem gyűjt velem,  szétszór ;" 1 amely tehát az alázatosságnak, az alárendeltségnek és gyermeki tiszteletnek tanítása. Szívünk legnagyobb fájdalmával voltunk kénytelenek egy ilyen irányt kárhoztatni és így tekintélyünk latba vetésével megállítani azt a veszedelmes mozgalmat, mely már-már lábra kapni kezdett. Fájdalmunk annál nagyobb volt, mert láttuk, hogy vigyázatlanságból számos, előttünk kedves fiatal ember engedte magát ezen hamis űtra tereltetni, kik közül sokakat kiváló tehetségük és lángoló buzgalmuk arra képesítene, hogy a jó ügyet sikeresen  előmozdítsák,  ha helyes vezetésre bízzák magukat.

Midőn így mindenkinek megmutattuk a katolikus köztevékenység helyes módját, nem hallgathatjuk el, Tisztelendő Testvérek, azon nem csekély veszélyt, melynek az idők viszonyai következtében a papság manapság ki van téve ; ez pedig  abban áll, nehogy túlságos fontosságot tulajdonítson á nép anyagi érdekeinek és megfeledkezzék szent hivatalának sokkal fontosabb  feladatáról.

A papnak, ki a többi emberek fölé van helyezve, hogy teljesítse az Istentől ráruházott küldetést, egyaránt fölötte kell állania az összes emberi érdekeknek, a társadalom összes viszályainak és osztályainak. Az ő tulajdonképpeni működési tere az egyház, ahol mint Isten követe hirdeti az igazságot és Isten jogainak tiszteletével együtt ez összes teremtmények jogainak tiszteletét is védelmezi. Így cselekedvén nem jő senkivel ellenkezésbe, megőrzi pártatlanságát, nem lesz egyik félnek barátja a másiknak ellensége, sem nem teszi ki magát azon veszélynek, hogy az igazságot .mellőzze vagy elhallgassa, és így mindkét esetben kötelesség mulasztást kövessen el csupán azért, hogy összeütközésbe ne jöjjön bizonyos irányzatokkal, vagy a már fölizgatott kedélyeket még inkább fel ne ingerelje; arról nem is szólva, hogy elég gyakran kellvén anyagi dolgokkal foglalkoznia, könnyen oly kötelességekre vállalkozhatnék, melyek személyére és hivatalának méltóságára egyaránt károsak. Az ily természetű egyesületekben tehát csak érett megfontolás után, püspökének beegyezésével és csak azon esetekben szabad részt

1 Luk. 10, 16:   U. o. 11, 23.

vennie, melyekben az ő közreműködése minden veszélytől ment és az ügynek szembetűnő hasznára válik.

Ily módon lelki buzgalma semmi módon sem fog csorbát szenvedni. Az igazi apostolnak „mindenek mindenévé kell lennie, hogy mindenkit üdvözítsen :," 1 és. az Üdvözítő példája szerint könyörületre kell indulnia „látván a sereget, mely nyavalyog és elszéled, mint a pásztor nélkül való juhok. "2 A sajtó hathatós erejével, az élő. szó élénk buzdításával és az említett esetekben az egyenes közreműködéssel kell tehát oda törekednie, hogy az igazság és szeretet határai között a nép gazdasági helyzete is megjavuljon az e célra szolgáló intézmények támogatása és előmozdítása által, melyek között első helyen azok állának, melyek a _tömegeknek az elhatalmasodó szocializmussal szemben való helyes fegyelmezését tűzték ki feladatukul és amelyek azokat egyidejűleg úgy az anyagi tönkremenéstől, mint az erkölcsi és vallási romlástól óvják meg. Ily módon a papságnak a katolikus köztevékenység műveiben való közreműködése kiválóan vallási célt szolgál és soha sem fog akadályt képezni, sőt lelki hivatalának is támogatására leend,  amennyiben annak terét kibővíti  és gyümölcsét megsokasítja.

Íme, Tisztelendő Testvérek, mily szükséges volt, hogy az Olaszországban ébren tartandó és tovább fejlesztendő katolikus köztevékenységre vonatkozólag felvilágosítást és buzdítást adjunk. Ámde a jóra rámutatni nem elég; azt gyakorlatilag végre i&kell hajtani. És ebben egyformán nagy segítségül' fognak szolgálni a ti buzdításaitok és közvetlen atyai lelkesítéseitek. Bármily csekély legyen is a kezdet, csak valóban fogjunk hozzá, az isteni kegyelem annak rövid idő alatt növekvést és virágzást fog kölcsönözni. Mindazon kedves fiaink, kik a katolikus köztevékenységnek szentelik magukat, hallják meg még egyszer szózatunkat, mely oly készséggel folyik szívünkből. Ha azon keserűségek közepette, melyek minket .folytonosan elárasztanak, van valami vigasztalásunk Krisztusban, ha a ti  szeretetetekből valami erőt merítünk, ha a lelki egyesülésnek,  ha a könyörület szíves indulatának van helye nálatok, mondjuk mi is az apostollal3 -·tegyétek teljessé ami örömünket egyetértés, egyenlő szeretet, egyértelműség, alázatosság, engedelmesség által ki-ki nem a maga hasznát, hanem a közös jót tekintvén, ugyanazon érzést ébresztvén szíveitekben, melyet önmagában táplált ami Üdvözítőnk Jézus Krisztus. Legyen ő minden vállalkozástoknak kezdete: ,,Amit cselekszetek szóval vagy tettel, mindent a mi Urunk Jézus Krisztus nevében tegyetek'' ,4 legyen ő minden munkátoknak vége : ,,mert őtőle és őáltala és őbenne vannak mindenek. Őneki legyen dicsőség mindörökké. "5 És ezen felettébb szerencsés napon, mely az apostolok emlékét idézi fel bennünk, midőn a Szentlélektől eltelve, kiléptek az ebédlőteremből, hogy. hirdessék a világnak Krisztus országát, szálljon le rátok is mindnyájatokra ugyanazon Szentléleknek ereje, hajlítson meg minden merevséget, hevítse fel a hideg lelkeket és ami letért az útról, vezesse vissza a helyes ösvényre; ,,Flecte quod est ridigum, fove quod est frigidum, rege  quod est devium."

Egyébként az isteni kedvezésnek jele és ami legbensőbb szeretetünknek záloga legyen apostoli áldásunk, melyet szívünk mélyéből adunk reátok, Tisztelendő Testvérek, papságtokra és az olasz  népre.

Adtuk Rómában Szent Péternél, pünkösd ünnepén, 1905. évi június hó 11-én, papságunk második évében. X. Pius. pápa.