IX Pius pápa Qanta cura kezdetű enciklikája

TISZTELENDŐ TESTVÉREINKNEK, VALAMENNYI PATRIARCHÁNAK, PRÍMÁSNAK, ÉRSEKNEK ÉS PÜSPÖKNEK, KIK AZ APOSTOLI SZÉK KEGYÉBEN ÉS EGYESSÉGÉBEN VANNAK.

IX. PIUS PÁPA.

TISZTELENDŐ TESTVÉREK,

ÜDV NEKTEK ÉS APOSTOLI ÁLDÁS!

1.         Mily gonddal és főpásztori éberséggel jártak el elődeink, a római pápák, maga Krisztus Urunk által az apostolok fejedelme, szent Péter, személyében rájuk ruházott kötelem és tiszt teljesítésében, a bárányok és juhok legeltetésében, s miként nem szűntek meg soha az Úr összes nyáját a hit igéivel serényen táplálni, az üdvösség tudományában oktatni, és a mérges legelőktől távol tartani, mindenki előtt ismeretes, és mindenki tudja ugyan, de különösen ti, tisztelendő testvérek. S valóban, elődeinknek, kik a magasztos katolikus vallásnak, igazságnak és jognak védői s oszlopai voltak, a lelkek üdvéről való gondoskodásukban misem feküdt inkább szívükön, mint legbölcsebb főpásztori leveleikkel és konstitúcióikkal kimutatni és kárhoztatni mindazon tévtanokat és hibákat, melyek isteni hitünkkel, a katolikus egyház tanaival, az erkölcsök tiszteletével ellenkezvén, gyakran terhes lázongásokat idéztek elő, s az egyházi és polgári államot sajnálatos módon borították gyászba. Azért elődeink mindig apostoli szilárdsággal állottak ellen az istentelen emberek gonosz törekvéseinek, kik, valamint a háborgó tenger hullámai saját ocsmányságaikat kihányva, szabadságot ígértek, midőn maguk bűneik rabszolgái voltak, kik hamis tanaikkal legveszélyesebb irataikkal a katolikus vallás és a polgári társadalom alapjait aláásni, minden erényt és igazságosságot megsemmisíteni, mindenkinek lelkét és szívét megmételyezni, a vigyázatlanokat és különösen a tapasztalatlan ifjúságot az erkölcsök igaz útjáról leterelni, nyomorultan megrontani, a tévelyek tőrébe csalogatni, és végre a katolikus egyház kebeléről leszakítani törekedtek.

2.         Már pedig mi is, amint azt ti is igen jól tudjátok, tisztelendő testvérek, alighogy az isteni gondviselés titkos végzetéből saját érdemünk nélkül szent Péter ezen székére emeltettünk, midőn a legmélyebb lelki fájdalommal láttuk az annyi gonosz nézet által támasztott, valóban borzasztó vihart, és a legsúlyosabb, eléggé soha nem fájlalható bajokat, melyek a sok tévelyből bőségesen ömlenek a keresztény népre, apostoli tisztünk kötelme szerint elődeink dicső nyomdokait követve fölemeltük szavunkat, s szomorú korunk főbb tévelyeit több nyilvánosan közzétett körlevélben, és konzisztóriumokban tartott allocutióban s más apostoli iratokban kárhoztattuk, kitűnő püspöki őrködésteket fölserkentettük, a katolikus egyház valamennyi nekünk legkedvesebb fiait ismét és ismét intettük s figyelmeztettük, hogy az oly iszonyú vész ragályától minden áron őrizkedjenek és féljenek. Nevezetesen első körlevelünkben, melyet 1846. év november 9.-én írtunk nektek^[1], és más két allocutióban, melyek egyike 1854. december 9.-i,^[2] másika pedig 1862. június 9.-i^[3]konzisztóriumban tartatott, kárhoztattuk azon rémséges tévtanokat, melyek jelesen a jelen korban uralkodnak a lelkek üdvének legnagyobb kárára és a polgári társadalom hátrányára, melyek nemcsak a katolikus egyházzal, üdvös tanaival és tiszteletreméltó jogaival, hanem még az Isten által mindenkinek szívébe vésett örök természeti törvénnyel és józan ésszel is ellenkeznek, s amely tévtanokból származik csaknem minden más tévely.

3.         De jóllehet nem mulasztottuk el az efféle főbb tévelyeket gyakrabban nyilvánosan elvetni és kárhoztatni, mindazonáltal a katolikus egyház ügye, az Istentől ránk bízott lelkek üdve, sőt maga az emberi társadalom java is fölötte kívánja, hogy főpásztori gondosságtokat más gonosz nézetek leküzdésére serkentsük, melyek ugyanazon tévelyekből, mint megannyi forrásból fakadnak. Ezen hamis és gonosz nézetek annál inkább kárhoztatandók, mivel kiváltképpen arra irányozzák, hogy megakadályozzák és eltávolítsák azon üdvös erőt, melyet a katolikus egyháznak isteni alapítója rendeletéből és parancsából szabadon kell gyakorolnia a világ végéig, nem kevésbé egyes emberek, mint egész nemzetek, népek és uralkodóik irányában; hogy az egyház és állam közötti kölcsönös viszony és egyetértés, mely mind az egyházra mind az államra nézve mindig üdvös és áldáshozó vala, megsemmisíttessék.^[4] Mert jól tudjátok, tisztelendő testvérek, hogy sokan vannak napjainkban, kik a naturalizmus – mint ők nevezik – istentelen és dőre elvét a polgári társadalomra alkalmazva tanítani merészelik, hogy az álladalom legfőbb érdeke és a társadalom előrehaladása okvetlenül megkívánja, miszerint a polgári társaság a vallásra való minden tekintet nélkül rendeztessék el és kormányoztassék, mintha nem is léteznék, vagy legalább a nélkül, hogy különbség tétetnék az igaz és hamis vallások között. És a Szentírás, az egyház s a szent atyák tanaival ellentétben nem kétlik állítani, hogy az a társadalom legjobb állapota, melyben nem ismertetik el az állam azon

kötelessége, miszerint a katolikus vallás megsértőit szentesített büntetések által fékezze, csak amennyiben ezt a nyilvános béke kívánja.

Az államkormány ezen általánosságban téves fölfogásából indulva ki, nem félnek a katolikus egyházra és a lelkek üdvére nézve azon igen veszélyes nézetet ápolni, melyet fönt említett elődünk XVI. Gergely őrültségnek nevezett,^[5] tudniillik, hogy: a lelkiismeret- és vallásszabadság minden embernek tulajdon joga, melyet minden jól rendezett társadalomban törvény által kell kihirdetni és biztosítani, s hogy a polgároknak joguk van bármely nézeteiket akár szóval, akár írásban, akár pedig más módon nyíltan, nyilvánosan és teljes szabadsággal kinyilvánítani és kimondani, anélkül, hogy őket az egyházi vagy világi felsőbbség ebben korlátozhatná. Midőn vakmerően ezt állítják, nem gondolják és fontolják meg, hogy a kárhozat szabadságát⁶ hirdetik, s hogy, ha mindig szabad volna az emberi meggyőződésekkel vitatkozni, nem hiányoznának soha, kik az igazságnak ellen mernének szegülni és az emberi bölcsesség fecsegéseiben bízni; pedig mennyire kelljen a keresztény hit- és bölcsességnek ezen legártalmasabb hiúságot kerülnie, magának ami Urunk Jézus Krisztusnak tanításából ismeri meg.⁷

4.         És mivel ott, hol a vallás eltávolíttatott a polgári társadalomtól, s az isteni kinyilatkoztatás tana és tekintélye megvettetett, az igazságosság s emberi jog természetes ismerete is elhomályosul és elvész, s a valódi igazságosság és törvényes jog helyébe az anyagi erő lép: amiből kitűnik, miért merészelik némelyek, a józan ész legbiztosabb elveit tökéletesen elhanyagolván és mellőzvén, tele torokkal hirdetni, hogy mint mondják, a közvélemény, vagy más módon kinyilvánított népakarat képezi a minden isteni és emberi jogtól független legfőbb törvényt, és hogy a politikai rendben a bevégzett tények, éppen azért, mert be vannak végezve, jogérvénnyel bírnak. Hanem ki nem látja, sőt nem érzi, hogy a vallás és valódi igazságosság kötelékei alól fölszabadított emberi társadalomnak nem lehet más célja, mint kincseket gyűjteni és halmozni össze, s hogy tetteiben nem engedelmeskedik más törvénynek, mint keble zabolátlan kívánalmainak, miszerint saját gyönyöreinek és kényelmének szolgálhasson? Amiért az efféle emberek elkeseredett gyűlölettel üldözik a vallásos társulatokat, jóllehet legnagyobb érdemeket szereztek maguknak a kereszténység, polgári társadalom és tudományok körül, és azt fecsegik, hogy e társulatok nem bírnak törvényes jogcímmel a fönnállásra; s így az eretnekek koholmányait magasztalják. Mert, mint boldog emlékű elődünk, VI. Pius, igen bölcsen tanította, a szerzetesrendek eltöröltetése megsérti az evangéliumi tanácsok nyilvános gyakorolhatási állapotát, megsérti azon életmódot, mely, mint az apostoli tannal összhangzó, az egyház által ajánltatik, megsérti még a dicső rendalapítókat is, kiket az oltáron tisztelünk, s kik ama társulatokat Isten sugallatából alapították.^[6]

És még azt is mondják elég istentelenül, hogy meg kell fosztani a polgárokat és egyházat azon jogtól, melynél fogva keresztény szeretetből nyilvánosan osztogathassanak alamizsnát, s hogy el kell törülni azon törvényt, mely bizonyos napokon az isteni tisztelet miatt a szolgai munkát megtiltja, legcsalárdabbul azt állítván, hogy a fönt említett jog és törvény a jó nemzetgazdászat elveivel ellenkezik. Meg nem elégedve azzal, hogy a vallást az államéletből száműzik, még a magán családokból is ki akarják azt szorítani. Mert a kommunizmus és szocializmus gyászos tévelyét tanítva és vallva, azt mondják, hogy a házi társasélet, vagyis, a család létének alap-okát a polgári törvényből nyeri, következőleg csupán a polgári törvényből folynak, s attól függnek a szülőknek gyermekeik iránt minden jogaik, különösen pedig az oktatás és nevelés joga.

Mely istentelen nézeteikkel és cselszövényeikkel (machinatio) leginkább arra törekesznek ezen ravaszsággal telt emberek, hogy a katolikus egyház üdvhozó tana és ereje tökéletesen kirekesztessék az ifjúság oktatása- és neveléséből, s az ifjúság gyönge és hajlékony lelkeit sajnálatosan megfertőztessék és megrontsák. Mert mindazok, kik arra törekedtek, hogy az egyházban és államban zavart idézzenek elő, s a társadalom helyes elrendezését fölforgassák, minden isteni és emberi jogot megsemmisítsenek, mint föntebb mondottuk, minden lélekerejüket, törekvéseiket és munkásságokat arra fordították, hogy kiváltképpen az előre nem tekintő ifjúságot csábítsák el és rontsák meg, s minden reményüket az ifjúság romlottságába helyezték. Amiért is nem szűnnek meg soha minden istentelen módon üldözni a világi és szerzetes papokat, kik, mint a legbiztosabb történelmi emlékek fényesen bizonyítják, a kereszténységnek, államnak és tudománynak oly nagy szolgálatokat tettek; sőt azt mondják, hogy ezen papságot mint a tudomány és polgárosodás valódi és hasznos előrehaladásának ellenségét, az ifjúság nevelése- és oktatásából tökéletesen ki kell zárni.

5.         Mások pedig az újítók gonosz és már annyiszor kárhoztatott koholmányait elevenítvén föl, nagy szemtelenséggel merészlik az egyház és ezen apostoli szék legfölsőbb tekintélyét, mellyel azt a mi Urunk Jézus Krisztus ruházta föl, a világi tekintély ítéletének alávetni, s az egyház és az apostoli szék mindazon jogait tagadni, melyek a külső rendhez tartoznak.

Mert legkevésbé sem szégyenlik magukat azt állítani, hogy az egyház törvényei csak akkor köteleznek a lelkiismeretben, midőn azokat a világi hatóság hirdette ki; hogy a római pápák vallást és egyházat illető okmányainak s rendeletéinek előbb az államhatalom szentesítésere és megerősítésére , vagy legalább engedélyére van szükségük; hogy az apostoli rendeletek,^[7] melyek a titkos társulatokat kárhoztatják, akár követelnek a titok megőrzésére esküt, akár pedig nem, melyek az ily társulatok tagjait és előmozdítóit egyházi átokkal sújtják, nem bírnak kötelező erővel azon országokban, hol az ilyen társulatokat az állam tűri; hogy a tridenti szent zsinat és a római pápák által azok ellen hozott kiközösítés, kik az egyház jogait és javait megtámadják és bitorolják, a lelki, a polgári és politikai rend összezavarásán alapszik, és csak földi érdekek hajhászásából történik; hogy az egyház a földi dolgok használatát illetőleg semmi olyast nem rendelhet, a mi a híveket lelkiismeretben kötelezné; hogy az egyháznak nincs joga törvényei áthágóit ideiglenes büntetésekkel megfékezni; hogy a teológia és közjog alapelveivel megegyezik a javak tulajdon jogát, melyek az egyház, vallási társulatok és más ájtatos alapítványok birtokában vannak, az állam számára lefoglalni és követelni. "az egyházi hatalom nincs isteni jog által elkülönítve és függetlenítve az államhatalomtól, s nem is lehet ezen elkülönítést és függetlenítést fönntartani anélkül, hogy az államhatalom lényeges jogait az egyház magához ne ragadja és ne bitorolja." Nem is pirulnak az eretnekek tanát és alapelvét egész nyíltan bevallani, melyből annyi gonosz vélemény és tévely származik. Mert azt mondogatják, hogy

Nem mellőzhetjük hallgatással azok vakmerőségét, kik az igaz tanítást elhagyva azt állítják, hogy bűn és a katolikus hit legcsekélyebb kára nélkül meglehet tagadni a beleegyezést és engedelmességet az apostoli szék azon ítéleteitől és rendeleteitől, melyek tárgyát az egyház általános java, annak jogai és fegyelme képezi, csak ne érintsék a vallás- és erkölcstan hit-ágazatait.

Mindenki jól látja és világosan tudja, mennyire ellenkezik azon állítás a teljhatalomra vonatkozó katolikus hitágazattal, melyet maga Krisztus Urunk istenileg ruházott a római pápára, hogy az összes egyházat legeltesse, vezesse és kormányozza.

6.         A hamis nézetek ily nagy gonoszsága közepette megemlékezvén apostoli kötelességünkről, s tele gonddal szent hitünk, az igaz tan és az Istentől reánk hízott lelkek üdve, sőt az emberi társadalom java iránt is, jónak láttuk apostoli szavunkat ismét fölemelni. Azért apostoli tekintélyünknél fogva elvetjük, rosszalljuk és kárhoztatjuk mindazon hamis nézeteket és tanokat, melyek ezen iratban egyenként említtetnek, s akarjuk és parancsoljuk, hogy azok a katolikus egyház minden gyermeke által elvetetteknek, rosszalltaknak és kárhoztatottaknak tekintessenek.

7.         És azonkívül ti tisztelendő testvérek, legjobban tudjátok, hogy napjainkban minden igazság és igazságosság gyűlölői, és vallásunk legelkeseredettebb ellenségei mételyező könyveik, röpirataik és hírlapjaik által, melyek az egész földkerekségén elterjesztetnek, a népeket tévedésbe ejtik, s gonosz akaratú hazugságaik által minden más istentelen tanokat elhintenek. Azt is tudjátok, hogy találkoznak napjainkban némelyek, kik a sátáni szellem által izgattatva és rábíratva oly nagy istentelenségre vetemedtek, hogy nem irtóznak a mi Urunk Jézus Krisztust megtagadni, s istenségét gonosz vakmerőséggel ostromolni. Nem mellőzhetjük el ez alkalommal, hogy ki ne tüntessünk benneteket, tisztelendő testvérek, a legnagyobb és kiérdemlett dicséretekkel, mivel főpásztori szavatokat ily nagy istentelenség ellen egész buzgósággal fölemelni el nem mulasztottátok.

8.         Azért ezen iratunk által a legnagyobb szeretettel szólunk ismét hozzátok, kik gondoskodásunkban részvételre lévén hivatva, legnagyobb szomorúságaink között, legfőbb vigaszul, örömül és gyönyörűségül szolgáltok nekünk azon kitűnő vallásosságtok, és jámborságtok által, mellyel birtok, s azon csodálatos szeretet, hit és engedelmesség által, mellyel, miután összhangzó lélekkel ragaszkodtok hozzánk és ezen apostoli székhez, terhes püspöki tiszteteket serényen és erélyesen igyekeztek betölteni. Mert kitűnő főpásztori buzgóságtoktól várjuk, hogy megragadván a szellem kardját, mely az Isten igéje, s megerősödve a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme által, kétszerezett fáradsággal naponként arra fogtok törekedni, miszerint a gondjaitokra bízott hívek az ártalmas füvektől óvakodjanak, melyeket Jézus Krisztus nem ápol, mert azokat nem az Atya ültette.¹⁰

És ne szűnjetek meg soha figyelmeztetni a híveket, hogy az emberek valódi boldogsága magasztos vallásunkból, annak tanaiból és gyakorlatából ered, s hogy boldog azon nép, melynek Ura az Isten.¹¹ Tanítsátok, hogy a birodalmak a katolikus vallás alapján nyugosznak,¹² és hogy semmi sem oly halált hozó, semmi sem sietteti annyira a bukást, semmi sem oly veszélyes, mint ha azt gondoljuk, hogy a szabad akarat, melyet születésünkkel nyertünk, elégséges volna arra, miszerint már többet mit sem kérjünk az Istentől, azaz: megfeledkezve Teremtőnkről hatalmát megtagadjuk és megmutassuk, hogy szabadok vagyunk.¹³

S el ne mulasszátok tanítani azt is, hogy a királyi hatalom nem csupán a világ kormányzatára, hanem leginkább az egyház oltalmára adatott,¹⁴ és hogy az államok fejedelmeinek és királyainak semmi sem szolgálhat nagyobb hasznukra és dicsőségökre, mint ha, mint egy más bölcs és erélyes elődünk, szent Félix, Zeno császárnak írta, megengedik, hogy a katolikus egyház..... törvényeit használhassa, és senkinek sem engedik meg, hogy szabadságának ellenálljon.... Mert bizonyos, hogy ügyeikre nézve üdvös, miszerint, midőn Isten ügye van szóban, az Isten rendelete szerint királyi akaratokat Krisztus papjainak alávetni, és nem föléjük helyezni igyekezzenek.¹⁵

¹⁰Szent Ignác M. a Philadel. 3.

¹¹143. Zsolt.

¹²Szent Coelest, 22. levél. az eph. zsinat. Coustnál 1200 lap.

¹³Szent Ince I lev. 29. a Karthágóban összegyűlt püspökökhöz Coustnál 891 lap.

¹⁴Szent Leó levele 156 (125).

¹⁵VII. Pius Diu satis körlev. 1800. május 15.

9.         De ha mindig szükséges volt, tisztelendő testvérek, hogy bizalommal közeledjünk a kegyelem trónjához, miszerint irgalmasságot nyerjünk, és kegyelmet találjunk az alkalmas segélyben: úgy most, az egyház és polgári társadalom oly nagy veszélyében, az ellenségnek a katolikus hit és ezen apostoli szék elleni nagy összeesküvésében és a tévelyek roppant bőségében, fölötte szükséges. Azért jónak gondoltuk a hívők jámborságát fölbuzdítani, hogy velünk és veletek együtt szünet nélkül esedezzenek és könyörögjenek a világosság és irgalom legkegyelmesebb Atyjához, s a hit teljében mindig a mi Urunk Jézus Krisztushoz forduljanak, ki vére által engesztelt ki bennünket Istennel, s irántunk való lángoló szeretetének áldozatát, legédesebb szívét, ájtatosan és szünet nélkül kérjék, hogy szeretetének bilincseivel mindeneket magához vonjon, és hogy szent szeretete által lángra lobbanva minden ember szíve szerint éljen, miszerint mindenben tessenek az Istennek, s minden jó tettben bőséges gyümölcsöket teremjenek. Minthogy pedig az Istennek kétség kívül kedvesebbek az emberek imái, ha minden bűntől megtisztult lélekkel járulnak eléje, azért jónak véltük Krisztus hívei előtt apostoli bőkezűséggel föltárni az egyháznak rendelkezésünkre bízott mennyei kincseit, hogy így annál inkább buzduljanak valódi ájtatosságra, s a poenitentiatartás szentsége^[8] által a bűnök szennyétől megtisztulva nagyobb bizalommal ajánlják föl Istennek imáikat, s tőle irgalmat és kegyelmet nyerhessenek.

10. Ezen iratunk által tehát apostoli tekintélyünknél fogva a katolikus világ mindkét nembeli hívőinek teljes jubileumi búcsút engedünk, melyet ti, tisztelendő testvérek és más helyileg följogosított ordinariusok az 1865. év egy hónapja alatt, de azontúl nem, ugyanazon úton s módon fogtok elrendelni, mint ezt pápaságunk kezdetén az 1846-ki év november 20-áról kelt és az összes püspöki karnak elküldött Arcano Divinæ Providentiæ consilio kezdetű breve alakú apostoli iratunkban kijelöltük, s mindazon teljhatalommal, melyet ezen iratunk által adtunk nektek. Mindazonáltal akarjuk, hogy minden megtartassék, ami a fönt említett iratban elő van írva, s kivétessék, amit kivettnek jelentettünk ki. S ezt megengedjük, nem állván ellene semmi ellenkező, még különös és egyedes említésre és csorbításra (derogatio) méltó sem. Hogy pedig minden kétely- s nehézségnek elejevétessék, megparancsoltuk, miszerint ama breve egy példánya nektek megküldessék.

"Kérjük, tisztelendő testvérek, szívünk mélyéből, s egész lelkünkből az Isten irgalmát, mivel ő maga mondotta: nem vonom meg tőlük irgalmamat. Kérjünk és megadatik nekünk, s ha későn adatnék meg, minthogy súlyosan vétkeztünk, zörgessünk, mert aki zörget, megnyittatik neki, kivált ha imáinkkal, zokogásainkkal s könnyeinkkel állhatatosan s folytonosan zörgetünk, és ha az ima összhangzó .... kérje mindenki Istent nem csupán magáért, hanem minden testvéreiért, amint az Úr tanított bennünket imádkozni."^[9]

11.Hogy pedig annál könnyebben hallgassa meg az Isten a Mi, a ti és az összes hívők imáit és óhajait, nyerjük meg teljes bizalommal közbenjárónkul a szeplőtelen szent Szüzet, Máriát, az Isten anyját, ki megsemmisíti az egész világ összes eretnekségeit, és ki, mint mindnyájunk legszeretőbb anyja,

s mint királynő, ki egyszülött Fia a mi Urunk Jézus Krisztus jobbján áll, mit sem kérhet, amit Tőle meg nem nyerne. Kérjük az apostolok fejedelmének, szent Péternek, apostoltársának szent Pálnak és az ég minden Szenteinek közbenjárását is, kik Isten barátaivá lévén a mennyországba jutottak, és megkoronáztatván bírják a pálmát, s biztosak lévén saját halhatatlanságukról, a mi üdvösségünkről gondoskodnak.

12. Végre az összes mennyei javak teljét szívünkből kívánva nektek Istentől, irántatok való különös szeretetünk zálogául, szeretetteljesen és szívünk mélyéből adjuk apostoli áldásunkat reátok, tisztelendő testvérek, az egyházi és világi hívekre, kik gondjaitokra bízattak.

Kelt Romában szent Péternél, 1864. december 8-án, Szűz Mária, az Isten anyja szeplőtelen fogantatása dogmájának meghatározása után a tizedik évben.

Pápaságunk tizenkilencedik évében.

---

[1] IX. Pius, Enc. Qui Ploribus, 1846. november 9.

[2] IX. Pius, Singulari quadam perfusi allocutio, 1854. december 9.

[3] IX. Pius, Maxima quidem allocutio, 1862. június 9.

[4] XVI. Gergely Mirari körlevele (encyclica) 1832. augusztus 15-én.

[5] Ugyanazon Mirari körlevélben. ⁶Szent Ágoston, lev. 105. (166.) ⁷Szent Leó lev. 164. (133) §. 2. Ball. kiad.

[6] VI. Pius levele de la Rochefoucault bíbornokhoz 1791. március 10-én.

[7] XII. Kelemen In eminenti. XIV. Benedek Providas Romanorum. VII. Pius Ecclesiam. XII. Leo Quo graviora.

[8] A kiadó megjegyzése: Aktuális szóhasználattal a bűnbánat szentsége.

[9] Szent Cyprián 11. levele.

[10] Szent Bernard. A boldogságos Szűz Mária tizenkét előnyéről, az Apokalipszis szavai után.