XI. PIUS PÁPA
A mexikói vallási viszonyokról 1937. március 28.
apostoli körlevele a katolikus
vallás helyzetéről Mexikóban
Tisztelendő
Testvérek!
Üdvöt és apostoli áldást!
Jól tudjuk és atyai
szívünk vigasztalására szolgál, hogy ti, a papjaitok és a mexikói hívek
legtöbbje állhatatosak vagytok a katolikus hit megváltásában és szembeszálltok
azoknak gonosz csalárdságával, akik az Úr Jézus Krisztus vallásának isteni
fönségét vagy egyáltalán nem, vagy csupán ellenségeinek rágalmaiból ismerve azt
a megtévesztő látszatot akarják kelteni, hogy nem valósíthatják meg a népjóléti
reformokat, ha nem nyomják el a lakosság többségének vallását.
Sajnos, az Isten és
Krisztus kisszámú ellenségeinek mégis sikerült sok lanyha és félénk hívőt
behálózni, akik a lelkiismeret titkos magányában imádják ugyan az Istent, de
emberi tekintetből vagy földi rossztól való félelemből legalább külsőleg
bűntársak lesznek annak a népnek elkereszténytelenítésében, amely a vallásának
köszönheti legnagyobb dicsőségét.
A minket mélyen
lesújtó hithagyások és gyöngeségek láttára annál
inkább dicsérjük és érté keljük annak a számtalan hívőnek szilárd ellen
állását, keresztény életét és bátor hitvallását, akiket ti – Tisztelendő
Testvérek – és veletek együtt a papjaitok lelkipásztori gondossággal és ragyogó
életpéldával tanítani és vezetni meg nem szűntök. Ez megerősít a sok keserűség
közt és megszilárdítja bizalmunkat a mexikói egyház jövőjében. Nem veszhet el
az az egyház, amelyet akkora hősiesség éltet és annyi kiváló lélek imádsága és
szenvedése támogat. Sőt fokozott erőben és egészségben fog fölvirágozni.
Hogy újraélesszük bennetek a bizalmat a jó Isten
segítségében és bátorítsunk titeket a buzgó keresztény életben való kitartásra
: ezt a levelet intézzük hozzátok, amelyben figyelmeztetünk ti teket, hogy a
mostani körülmények és nehézségek közt a keresztény megújulás leghathatósabb eszköze
nálatok is elsősorban a papok életszent sége, másodsorban pedig a világiak
gondos ki képzése abból a célból, hogy részt vehessenek a papság apostoli
munkájában, ami kiválóan szükséges éppen Mexikóban a nagy távolságok miatt és
más közismert okokból.
Gondolatunk először is azok felé száll, akiknek hivatása,
hogy a világ világossága, a föld sava, a hívők tömegének erjesztő kovásza legye
nek, azaz a papjaitok felé.
Tudomásunk van róla, mekkora szívóssággal és mily nagy
áldozatok árán gondoskodtok a papi hivatások kiválasztásáról és szaporításáról
hihetetlen nehézségek között, mert meg vagytok győződve, hogy ez a mexikói
egyház jövőjének fontos, sőt legfontosabb életkérdése. Mivel pedig most a ti
hazátokban a papnöveldék rendes és békés működést nem fejthetnek ki,
kispapjaitok számára az örök városban, az amerikai latin kollégiumban tágas és
barátságos otthont találta tok, amely már igen sok érdemes papot nevelt
tudományban és erényességben s munkáját most is folytatja. Ez az intézet a
kiváló működése miatt különösen is kedves Nekünk.
Azonban igen sok esetben lehetetlen a növendékeket Rómába
küldeni. Azért azon voltatok, hogy a szomszédos nagy nemzetnél vendéglátó
menedékhelyet szerezzetek. Fogadjátok szerencsekívánatainkat a dicséretes
vállalkozáshoz, amely nagy örömünkre már sikeres megoldást nyer. Ismételten
köszönetet mondunk mindazoknak, akik irántatok bőkezűek voltak a vendéglátásban
és a segítségben.
Bensőséges atyai szeretettel ismételjük előttetek azt a
határozott akaratunkat, hogy Ad Catholici Sacerdotii körlevelünket
megfelelően is mertessétek és magyarázzátok nemcsak a kispapok, hanem az összes
papok előtt, mert ez a körlevél a Mi gondolatainkat tartalmazza arról a
tárgyról, amely az Általunk eddig kifejtett kérdések közt a legsúlyosabb és a
legéletbevágóbb.
A körlevél szellemében az Űr Jézus szentséges Szíve szerint
képzett mexikói papok megértik majd, hogy hazájuk mostani viszonyai közt,
amelyekről már 1926. február 2-án kelt Paterna sane sollicitudo körlevelünkben
szóltunk, s amelyek igen hasonlítanak az Egyház legelső idejéhez, amikor az
apostolok a világiak közreműködését vették igénybe, fölötte nehéz volna sok
lelket az Istennek megnyerni a gondviselésszerű segítség nélkül, amelyet a
világiak nyújthatnak a Katolikus Akcióban. S az isteni kegyelem a világiak közt
bőséges számmal támaszt nemes lelkeket, akik a tanult és szent papok megértő
lelki vezetése alatt mindenkor készek a papságnak tevékeny és eredményes
megsegítésére.
Azért a mexikói papsághoz, amely a lelkek javára az Úr
Jézusnak és az Egyháznak szentelte életét, mindenekelőtt azt a komoly intelmet
intézzük, hogy a Mi óhajunkat követve és a ti parancsaitoknak engedelmeskedve a
Katolikus Akció előhaladását teljes erejükből szolgálják. Kifogyhatatlanok
lesznek az utak és módok a világiak közreműködésére a ti apostoli munkátok ban,
ha a papok a keresztény népet bölcs lelki vezetéssel és alapos vallásos
oktatással, nem üres szónoklással, hanem a szentírásból merített, komoly és
kenetes tanítással nevelni igyekeznek.
Sajnos tény, hogy a világi hívek apostolkodásának
szükségességét még sokan nem látják be, bár Ubi arcano Dei első
körlevelünktől kezdve kifejezetten hangsúlyoztuk, hogy a Katolikus Akció a
lelkipásztori munka és a keresztény élet fontos alkotórésze. De most, amikor
olyan lelki pásztorokhoz szólunk, akiknek üldözést szenvedő és szétszórt nyájat
kell összeterelni és visszahódítani, különös nyomatékkal ajánljuk, hogy a
világiak támogatását igénybe vegyétek, akiknek – mint az Isten háza élő
köveinek maga Szent Péter apostol valami titokzatos méltóságot tulajdonított,
amelynél fogva a szent és királyi papságban valamiképpen részesednek.[1]
Minden keresztény ember, aki ismeri a méltóságát és mint az
Egyház fia és az Úr Jézus Krisztus titokzatos testének tagja, fölismeri a
helyzetét az apostol mondása alapján : sokan vagyunk egy test Krisztusban,
egyenkint azonban egy másnak tagjai,[2] okvetlenül
belátja, hogy a titokzatos test tagjai közt életközösségnek és kölcsönös szoros
kapcsolatnak kell lennie. Minden egyes tag kötelessége tőle telhetőleg
közreműködni az egész szervezet életének és javának növelésére, Krisztus
testének kiépítése végett és a Fej dicsőségének öregbítése céljából.[3]
Ezekből a világos és egyszerű tételekből kézzel fogható
irányítás és hathatós buzdítás olvasható ki a még tétovázó és félénk hívek
számára is, hogy buzgóságuk helyes és biztos utat találjon a lelkek üdvének
keresésére és Isten országának terjesztésére.
Egészen világos, hogy a helyes értelemben vett apostoli
buzgóság nem a természetes cselekvő készség folyománya, hanem a jól megnevelt
lélek kivirágzása, az Úr Jézus Krisztus és az ő drága vérével megváltott lelkek
iránt való szeretet erő kifejtése. Ugyanazért az isteni Mester példája szerint
működik is, szakadatlan imádság, önmegtagadás és jócselekedetek közt. S a
Krisztust követő buzgóság a legkülönfélébb változatokban nyilvánul meg, minden
körülmények közt, valahányszor a lelkek üdve forog veszélyben vagy a Krisztus király
jogait sértik. Tehát a Katolikus Akció az apostolkodás összes munkaterületeire
kiterjed, amelyek az Egyház hivatásköréhez tartoznak, s üdvös hatását nemcsak
az egyes lelkekben, hanem a családban, az iskolában és a közéletben is kifejti.
Azonban a föladat nagysága miatt ne gondoljátok, hogy a
munkatársak megválasztásánál inkább a számot, mint az egyéni rátermettséget kell
keresni. Ellenkezőleg, amint az isteni Mester hosszú előkészület után csak
néhány évig apostolkodott s az apostoli testületbe kevés, de válogatott
embereket vett föl az Isten országának elterjesztésére a földön : úgy
cselekedjetek ti is – Tisztelendő Testvérek! Mindenekelőtt iparkodjatok a Katolikus
Akció vezetőit és tagjait a természetfölötti igazságokban alaposan kiképezni s
ne aggódjatok azon, hogy kezdetben még kicsiny a nyáj.[4] Értesülésünk
szerint már is ezt a módszert követitek. Azért atyai tetszésünket nyilvánítjuk
afölött, hogy gondosan megválogattátok és alaposan iskoláztátok az alkalmas
munkatársakat, akik példával és szóval élesztik a jámborságot és az apostoli
buzgalmat az egyes egyház megyékben és a plébániákon. Az ilyen munka kerüli a
nyilvánosságot és a hangoskodást, hanem csendben termeli az örvendetes
eredményeket és érleli a gyümölcsöket; a földbe vetett magként titokban hajtja
gyökereit s lassan nő virágzó és terebélyes fává.
A megfelelő lelki képzettség és a bensőséges lelkiélet
megóvja majd világi munkatársaitokat a hirtelen veszélyektől és az
eltévelyedéstől. Mert ha átértik a Katolikus Akció végső célját, amely a
Szentírás szava szerint az, hogy keressétek először az Isten országát,[5] azaz
a lelkek megszentelését: akkor nem fenyegeti őket többé a veszély, hogy
másodrangú és közvetlen céloknak nem rendelik alá az elveket, s nem felejtik
jel, hogy a végső cél után következnek rangsorban a szociális,
gazdasági célok, valamint a szeretetművek is. Erre tanított minket példájával
az Úr Jézus Krisztus, mert amikor a testi betegségeket gyógyította, a
természetes életszükségletekről gondoskodott és isteni szívének irgalmasságát
kiöntötte mondván : Szánom a sereget. .. ha étlen bocsátom haza őket,
ellankadnak az úton,[6] mindig
hivatásának végső célját, tartotta szem előtt, azaz mennyei Atyjának dicsőségét
és a lelkek örök üdvösségét.
A Katolikus Akció természetesen nem hanyagolhatja el a
szociális tevékenységet, amely az igazságosság és a szeretet törvényeit
igyekszik megvalósítani és utat nyit a tömegek lelkéhez, amikor testi
szükségleteikről gondoskodik és a szegények nyomorát enyhíti. Ezt mi és boldog
emlékű elődünk, XIII. Leó pápa ismételten ajánlottuk. Azonban, ha a Katolikus
Akció föladatához tartozik is a szociális működés irányítására alkalmas
vezetőket nevelni, akik a gyakorlatban a pápai körlevelekben foglalt elvekhez
és törvényekhez igazodnak, mégis gondosan óvakodjék tisztán technikai, pénzügyi
és gazdasági vonatkozásokba keveredni s azokért felelősséget vállalni, mert az
ilyenek célkitűzésein és illetékességén kívül esnek. Az Egyházat gyakran érő
megszólássál szemben, hogy közömbös és tehetetlen a szociális kérdések
megoldása terén, szakadatlanul azt kell hangoztatni, hogy az Űr Isten hathatós
segedelmével egyedül az Egyház tanítása és munkája hozhat gyökeres orvoslást az
emberiséget gyötrő legsúlyosabb bajokra. Rajtatok áll – s a komoly akaratról
már bizonyságot szolgáltattatok – a termékeny elvekből a biztos útmutatást
levezetni a nehéz szociális kérdések megoldására, amelyek hazátokat
nyugtalanítják. Ilyen kérdések az agrárreform, a nagybirtokok korlátozása, a
munkások és munkáscsaládok életszintjének emelése és javítása. Bár az emberi
személy vele született és törzsökös jogait a lényeg erejéig föltétlenül
tiszteletben kell tartani, mint például a magántulajdonjogot, mégis föl kell
emelnetek szavatokat, hogy a közjó néha megköveteli ezeknek a jogoknak némi
korlátozását, s most gyakrabban kell a szociális igazságosság törvényét
alkalmazni, mint a múltban. Az emberi személyiség méltóságának megvédése
céljából néha kötelességünk fölfedni és kifogásolni az emberhez méltatlan és
igazságtalan életföltételeket. Mégis az ilyen esetekben szigorúan óvakodjunk,
hogy a nép bajainak orvoslása címén az erőszakot ne helyeseljek, vagy a
társadalmi viszonyok gyors és forradalmi átváltoztatását ne szolgáljuk, amiből
nagyobb bajok származnak, mint amilyeneket gyógyítani akartunk.
A társadalmi kérdésekkel foglalkozva föltétlenül különös
figyelemmel lesztek a szegény munkások sorsa iránt, akik a hithagyás jutalmául
ígért anyagi előnyök ígéretétől elcsábítva az Istentől és az ő Egyházától
gyakran elpártolnak.
Ha a munkásokat szívből szeretitek – s tényleg különös módon
kell szeretni őket, mert munkás életükkel a szakadatlanul munkálkodó isteni
Mesterhez nyilvánvalóan hasonlók: – akkor nem csak anyagi, hanem lelki
segítséggel is támogatásukra siettek. Egyrészt azon kell lenni, hogy az ő érdekükben
a kiegyenlítő és a társadalmi igazságosság érvényesüljön, amely a proletárok
életszintjének emelését mindenképpen szorgalmazza. Másrészt a vallásban
lelkierőt és vigasztalást kell nyújtani nekik, mert nélküle a legalacsonyabb
anyagimádásba süllyednek.
Ugyancsak nehéz és sürgős kötelességtek vallási és gazdasági
segítséget nyújtani azoknak, akik nálatok campesinos néven ismeretesek,
s általában azoknak a fiaitoknak, akik többnyire földmívelők és az indus
lakosságot alkotják. Megszámlálhatatlanok a lelkek, akiket Krisztus Urunk
megváltott, a gondjaitokra bízott s tőletek számon fog kérni. Milliók élnek
olyan szomorú és nyomorúságos életviszonyok közt, hogy az emberi méltóságukat
sem őrizhetik meg. Azért az Úr Jézus szerelmére kérünk titeket – Tisztelendő
Testvérek – hogy vegyétek őket szorgos gondozás alá, és utasítsátok a papságot,
hogy folyton növekvő buzgósággal foglalkozzanak velük, a Katolikus Akció
tagjait pedig lelkesítsétek föl az annyira szükséges lelki és anyagi megváltás
meg valósítására. Nem hallgathatjuk el azt a kötelességet sem, amely különösen
az utóbbi években nyert nagyobb fontosságot, tudniillik a külföldre vándorolt
mexikóiak gondozását. Ezek ugyanis a hazai földtől és szokásoktól elszakadva,
könnyebben esnek a gonosz ügynökök zsákmányául és a hithagyás komoly
veszélyében forognak. Ha kellő érintkezésbe
léptek püspöktársaitokkal, akik az Amerikai Egyesült Államok területén a
hitbuzgalmi és szociális intézményekkel bőven el látott egyházakat
kormányozzák, akkor a hazától elszakadt hívek fokozottabb lelki gondozásban részesíthetők.
Ha a Katolikus Akció elsősorban az alacsony és segítségre
legjobban rászoruló társadalmi osztályokon, a munkásokon, földmíveseken és a
kivándorlókon segíteni és enyhíteni tartozik, más munkaterületeket sem hanyagolhat
el. Különös gondot kell fordítania a tanuló ifjúságra, amely magasabb
képzettségével később nagy befolyást gyakorol a társadalomra és köztisztségeket
is fog betölteni. Az ilyen ifjakat nem elég úgy, mint a többi híveket
elméletileg és gyakolatilag a keresztény életre kiképezni, hanem magasabb
oktatásban és alaposabb nevelésben kell részesíteni őket s nevezetesen a
keresztény bölcselettel is fölvértezni, amelyet jogosan nevezünk örök bölcseletnek.
Manapság a beható és korszerű vallásos nevelés nagy szükségességét érezzük, ha
figyelembe vesszük a kornak mindinkább növekvő hajlamosságát a külsőségekre, a
folyton fokozódó irtózást a gondolkodástól és elmerüléstől, azt a
tapasztalatot, hogy sokan még a vallásgyakorlatokban is inkább az érzelmekre
hallgatnak, mint az ész szavára. Amit más nemzeteknél a Katolikus Akció
örvendetesen elért, hogy az ifjú értelmiségnél és főiskolásoknál a vallásos
oktatás és nevelés első rangú szerephez jutott, azt igyekezzetek ti is hazátok
viszonyai és szükségletei szerint minden erővel megvalósítani.
Nem kételkedünk benne, hogy a Katolikus Akcióban vitézkedő
egyetemi hallgatók a Mi óhajunknak és reménységünknek megfelelnek. Ők a helyi
viszonyok szerint különféle szervezetekben tömörülve, mint a Katolikus Akció
válogatott és kiváló csapatai, nemcsak a jobb jövő zálogát nyújtják, hanem már
most is értékes szolgálatokat tehetnek az Egyháznak és a világi társadalomnak,
akár apostolkodással tanulótársaik körében, akár a Katolikus Akció sokféle
munkásságának és vállalkozásának bölcs és okos vezetésével.
A mexikói nép sajátos helyzete kötelez annak megemlítésére,
mily gondos védelemre szorulnak a gyermekek, akiknek ártatlanságát annyi
veszedelem környékezi, az erkölcsi nevelésük pedig a keresztény törvények
szellemében igen nehézzé vált. E ponton a mexikói katolikusokra két fontos
kötelesség háramlik: az egyik negatív, azaz a gyermekek távoltartása az
istentelen és erkölcs romboló iskolától; a másik pozitív, vagyis a vallásos gondozás
és oktatás buzgó teljesítése. Az első kötelességről, amely nagyon fontos és
fölötte nehéz, már a közelmúltban nyilatkoztunk. Ami pedig a vallásoktatást
illeti, amelyet ti a papoknak és a híveknek már melegen ajánlottatok, azt
kivételes fontosságánál fogva újra a szívetekre kötjük és intünk titeket, hogy
a papok és a Katolikus Akció apostolai minden egyházmegyében – egyesekben már
megtörténik – fáradtságot nem kímélve igyekezzenek az Istennek és az Egyháznak
megtartani a gyermekeket, akik iránt az isteni Megváltó annyi szeretetet
mutatott.
Az ifjú nemzedék jövője – mint atyai szívünk mélységes
szomorúságával ismételjük – Minket .szörnyen aggaszt és nyugtalanít. Hiszen
közismertek a veszélyek, amelyeknek a gyermekek és serdülő ifjak ki vannak téve
mindenütt e világon, de különösen Mexikóban, ahol számtalan nyomdatermék önti a
vallásellenes és erkölcstelen tanokat s a tapasztalatlan ifjakat az Úr Jézustól
való elpártolásra csábítja. Hogy a szörnyű romlásnak gátat vessünk és az
ifjúságot fenyegető veszedelemnek idejekorán eléje vágjunk, azonnal
mozgósítani kell minden lehetséges védőerőt, amilyenek például a családapák
szövetsége, erkölcsvédelmi és a sajtót ellenőrző bizottság, a filmeket bíráló
bizottság.
Az egyeseknek a rossztól való visszatartására az egész
világon szerzett tapasztalatok bizonysága szerint a leghatásosabb eszköz az
ifjakat a Katolikus Akcióba bevonni, ahol az erényesség és tisztaság legjobb
iskoláját, a keresztény erősség küzdőterét találják. Itt az ifjak a keresztény
tökéletesség magas eszményein föllelkesedve, az imádság és szentségek vétele
által nyert isteni segítségtől megerősödve szívesen és buzgón igyekszenek majd
társaik lelkét megmenteni és gyönyörű eredményeket fognak elérni.
Ez csak újabb bizonyítéka annak, hogy Mexikó óriási szükségletei
közt a Katolikus Akció éppen nem másodrendű dolog. S ha azt mint a lelkeket
lelkiismeretes kötelességtudásra és erényességre nevelő tényezőt kevesebbre
becsüljük bármely más tevékenységi ágazatnál, akár a vallásgyakorlati és
polgári szabadságok védelménél is, végzetes tévedésbe esnénk, mert a mexikói
nép üdvének, mint minden emberi közösség boldogulásának első előföltétele az
evangélium örök és változatlan igazságai, valamint a keresztény erkölcsi
törvények őszinte és maradéktalan követése.
Miután megállapítottuk az értékek és föladatok helyes
sorrendjét, azt is el kell ismernünk, hogy a keresztény élet kifejtéséhez
külső, kézzel fogható eszközökre is szükség van, s hogy az Egyház mint emberek
társasága, az élet és fejlődés természetes előföltételeként, rászorul a
törvényes működési szabadságra, a katolikus híveknek pedig joguk van az
államban lelkiismeretük sugallata szerint szabadon élni. Következőleg a
katolikus polgárok nem szenvedhetik s nem tűrhetik, hogy a vallási és polgári
természetjogi személyes szabadságokat eltapossák. Azonban a küzdelem ezekért a
természetes jogokért és szabadságokért a mindenkori körülmények figyelembe
vételével lehet többé vagy kevésbé időszerű, többé vagy kevésbé erőteljes.
Ti – Tisztelendő Testvérek – már többször intettétek
híveiteket, hogy az Egyház még saját kára árán is a béke és a rend kedvelője s
a törvényes hatóságokkal szemben minden jogtalan lázadást vagy erőszakos
ellenállást elítél. Azonban nálatok szó esett arról is, hogy ha a hatóságok
nyilvánvalóan megsértik az igazságosságot és az igazságot s a tekintélynek az
alapjait is fölforgatják, nem lehet elítélni azokat a polgárokat, akik
önvédelemből és a nemzet megvédése céljából összefognak s jogos és alkalmas
eszközökkel szembeszállnak azokkal, akik a közösség romlására a hatalommal
visszaélnek.
Noha ennek a kérdésnek helyes megfejtése nagyonis a
körülményektől függ, egyes elveket mégis leszögezünk:
1.
Az ilyen szabadságharc mindig csak eszköz vagy viszonylagos cél
marad, s nem lehet végső és föltétlen cél.
2.
Mint eszköz nem lehet önmagában rossz, hanem az erkölcsi
megengedettség korlátain belül kell maradnia.
3.
Mivel csak a kitűzött célra irányulhat és törekedhetik, úgy kell
használni, hogy a célt egészen vagy részben elérhesse, s a módban arra kell
ügyelni, hogy a közösséget és az igazságot nagyobb sérelmek ne érjék, mint amilyeneket
orvosolni akarunk.
4.
Az ilyen eszközök használata, valamint a polgári és politikai
jogok teljes mértékű gyakorlása, beleértve a tisztán anyagi és technikai
kérdéseket, valamint a karhatalmi önvédelem jogát is, nem tartozik a Katolikus
Akciónak mint ilyennek a hivatáskörébe, mert ennek csak az a föladata, hogy a
katolikusokat jogaik helyes használatára és a közjó érdekében törvényes utakon
való megvédésére tanítsa.
5.
A papság és a Katolikus Akció hivatása a béke és a szeretet.
Céljuk az embereket a béke kötelékével[7]
egyesíteni, a haza boldogulását előmozdítani, a polgárok és az egyes
társadalmi osztályok megértését ápolni s minden olyan szociális művet
támogatni, amely Krisztus tanításával és az erkölcsi törvénnyel nem ellenkezik.
A mexikói katolikusok nemes és magasztos szellemű működése annál bőségesebb
eredményeket fog elérni, minél inkább érvényesül náluk a természetfölötti
életszemlélet, a valláserkölcsi neveltség, az Úr Krisztus országa elterjedésének
égő vágya – vagyis mindaz, amit a Katolikus Akció kíván nyújtani.
Ha a hívek egységes tömege nem hajlandó lemondani a szabadságról,
amellyel Krisztus szabadította meg őket[8] ugyan
melyik emberi hatalom vagy erő vetheti őket a bűn szolgaságába? Milyen
veszedelem vagy üldözés szakíthatja el a bátor kebleket a Krisztus
szeretetétől?[9] A
tökéletes keresztény és polgári megneveltség, aminek folyománya, hogy a
természetfölötti erő megnemesít és fölmagasztal minden képességet és
cselekvést, természetesen maga után vonja a polgári és társadalmi kötelességek
hiánytalan teljesítését is. Az Egyház ellenségeivel szemben már Szent Ágoston
hangoztatta híveinek védelmére : „Akik Krisztus tanítását államellenesnek
mondják, … adjanak olyan polgárokat, férjeket, feleségeket, szülőket
gyermekeket, urakat, szolgákat, királyokat és bírákat, mint amilyeneket a
keresztény tan nevel, s akkor merjék a tant államellenesnek mondani, vagy akár
csak tagadásba venni, hogy annak pontos betartása éppen az állam legnagyobb
javát szolgálja”.[10]
Jó katolikus polgár sohasem vonakodik szavazati jogával
élni, mikor az Egyház és a haza javáról van szó. Krisztus igaz hívei a polgári
és politikai jogok gyakorlása közben nem szakadnak pártokra, nem marják egymást
s nem fordulnak az egyházi felsőbbségek utasításaival szembe, mert különben
csak növekednék a zűrzavar és az erők szétforgácsolása a Katolikus Akció és a
szent ügy kárára, amelyet megvédeniük kellene.
Már említettünk bizonyos tevékenységi ágakat, amelyek ha nem
is ellenkeznek a Katolikus Akció célkitűzéseivel, mindenesetre azonkívül esnek,
mint például a pártpolitika, vagy a tisztán gazdasági társadalmi intézmények.
De vannak más mozgalmak és társulatok, mint pl. a családapák szövetsége a
közoktatás szabadsága és a vallásoktatás védelmére, polgári szövetség a család
és a házasság szentségének és a közerkölcsiségnek védelmére, amelyek
beilleszthetők a Katolikus Akció keretébe és benne központi vezetést kapnának.
Hiszen a Katolikus Akció nem mozog zárt területen, hanem mint a mindenfelé világosságot
és meleget szóró fényforrás, minden katolikus tevékenységet és részletmunkát
irányít. Viszont az egyes társulatok élvezzenek ugyan bizonyos önkormányzati
jogot és működési szabadságot saját különleges céljaik meg valósítása céljából,
mégis kövessenek bizonyos általános normákat és közös rendszabályokat.
Különösen szükséges ez a nagy területen lakó népeknél, ahol a közös irányelvek
mellett a helyek és szükségletek sokfélesége miatt változatos szervezetek
szükségesek s ugyanazok a kérdések nem mindenütt oldhatók meg egységesen.
A ti dolgotok – Tisztelendő Testvérek – akikre a Szentlélek Úristen
bízta az egyházak kormányzását, az egyes esetekben a teendőket közelebbről
megszabni. Híveitek kötelessége pedig rendeleteiteket szívesen és hűen
beteljesíteni. Az engedelmesség a Mi szívünknek hő óhajtása, mert a tiszta
szándék és az engedelmesség volt mindenkor és mindenütt az isteni segítség
elöföltétele a lelkipásztori munka és a Katolikus Akció számára, s ugyanaz
szükséges minden közös vállalkozás és az erők összefogásának sikeréhez, ami
nélkül pedig az apostoli munka sem lehet termékeny. Ismételten kérjük azért a
derék mexikói katolikusokat, szeressék és gyakorolják az engedelmességet és a
fegyelmet. Engedelmeskedjetek elöljáróitoknak és hódoljatok nekik, mert ők őrködnek,
mint akik számot fognak adni lelketekért.[11] Szíves legyen az engedelmesség és mozgósítsa a legjobb
erőket. Aki kelletlenül és kényszeredetten engedelmeskedik, s belső
méltatlankodását keserű bíráló szavakba önti elöljárói és munkatársai ellen s
minden ellen, ami saját kívánságaival ellenkezik: az távoltartja az Isten
áldását, megtöri a fegyelmet és rombol ott, ahol építeni kellene.
Az engedelmesség és fegyelem mellett fölemlítjük még az
egyetemes szeretet egyéb kötelességeit is, amelyekről Szent Pál apostol az
imént már idézett, az efezusiakhoz írt levél 4. fejezetében szól s amelyek a Katolikus
Akció tagjainak életszabályul szolgálhatnak: „Kérlek titeket én, aki fogoly vagyok az Úrban, éljetek méltó módon … teljes
alázatosságban, szelídségben és türelemben. Szíveljétek el egymást szeretettel,
igyekezzetek megtartani az egyetértést a béke kötelékével, egy test és egy
lélek”.[12]
Kedves mexikói fiainkat, akikre pápaságunk egész idején
főpásztori gondjaink és aggodalmaink legjavát áldoztuk, még egyszer szívünk
mélyéből egységre, szeretetre és békére intjük a Katolikus Akció tevékeny
apostolkodásában, amely Mexikónak visszaadja Krisztust és meghozza az anyagi
boldogulást is.
Kívánságainkat és imáinkat mélységes tiszte lettel helyezzük
a ti mennyei patronátok lábai elé, akit quadalupe-i Miasszonyunknak hívtok s
aki híres szentélyében minden jó mexikóinak szeretetét és tiszteletét fölkelti.
Megindult lélekkel kérjük ezt a szent Szüzet, akit ugyanazon a címen az örök
városban is tisztelnek, ahol plébániát alapítottunk a tiszteletére, hogy anyai
kegyességével pártfogásába vegye a ti és a Mi közös óhajunkat s eszközöljön ki
a Mindenhatótól Mexikó számára minden jót, Krisztus békéjét Krisztus
országában.
Evvel a kívánsággal és reménységgel szívünk mélyéből adjuk
apostoli áldásunkat rátok – Tisztelendő Testvérek, a papságra, a Katolikus
Akció munkásaira, az összes hívekre és az egész mexikói nemes nemzetre. Legyen
ez a húsvét vasárnapján kelt levelünk hazátok lelki föltámadásának záloga és
atyai jeladás, hogy amint Krisztus szenvedéseinek osztályosai voltatok, az ő
föltámadásának is részesei lesztek.
Kelt Rómában Szent Péternél, március hó 28-án, Urunk
föltámadásának vasárnapján, 1937-ben, pápaságunk tizenhatodik évében.
XI. Pius pápa.
[1]
1Pt 2,9
[2]
Rom 12,5
[3]
V. ö. Ef 4,12-16
[4]
Lk 12,32
[5]
Lk 12,31
[6]
Mk
8,2-3
[7]
Ef 4,3
[8]
Gal 4,31
[9]
V. ö. Rom 8,35
[10]
Epist. 138. ad Marcellium
c. 2. n. 15.
[11]
Zsid 13,17
[12]
Ef
4,1-4
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése