XI. Pius pápa
DIVINI REDEMPTORIS
kezdetű enciklikája
1937
A fordítás alapja:
ACTA APOSTOLICAE SEDIS XXIX (1937)
ACTA APOSTOLICAE SEDIS XXIX (1937)
Tartalom
- I. Az Egyház állásfoglalása a
kommunizmussal szemben
- Korábbi kárhoztató nyilatkozatok
- A mostani pápa nyilatkozatai
- Szükség van újabb kárhoztató okmányra
- II. A kommunizmus tana és gyümölcsei
- Hamis eszménye
- Marx materialista fejlődéstana
- Az ember és a család a kommunizmusban
- A társadalom alakulása
- A terjedés okai – Csábító ígéretek
- A liberalizmus mint szálláscsináló
- Ravasz és széleskörű propaganda
- A sajtó bűnös hallgatása
- Vérző nyomok – Oroszország és Mexikó
- Borzalmak Spanyolországban
- Természetes folyományai a rendszernek
- Erkölcs helyett terror
- Atyai szó az elnyomott orosz néphez
- III. Az Egyház világos tanítása
- A legfőbb valóság az Isten
- Ember és család az ész és hit fényében
- Az ember és a társadalom viszonya
- Gazdasági és szociális rend
- Társadalmi rangfokozat és államjogok
- Az Egyház tanának szépsége
- Az Egyház nem követte volna a saját tanát?
- IV. Orvoslás és segítség kell
- A legjobb óvószer a keresztény hitélet felújulása
- Elszakadás a világ javaitól
- Keresztény szeretet
- A szoros igazságosság kötelmei
- Szociális igazságosság
- A társadalomtan tanulmányozása és ismertetése
- Védelem a kommunizmus csalárdságai ellen
- Imádság és vezeklés
- V. Szervek és segéderők az Egyház szociális működésében.
- A katolikus akció
- Segédszervezetek
- Hivatásrendi csoportok
- Fölhívás a katolikus munkásokhoz
- Egység a katolikusok közt
- Fölhívás az összes istenhívőkhöz
- VI. A keresztény állam kötelességei
- Segíteni az egyházat
- A közjót intézményesen szolgálni
- Okos és mértéktartó közigazgatás
- Szabadság az egyháznak
- Atyai szó a tévelygőkhöz
- VII. Befejezés
- Szent József mint példakép és pártfogó
- Jegyzetek
Xl. Pius pápa
apostoli körlevele
apostoli körlevele
tisztelendő pátriárka, prímás, érsek és püspök
testvéreihez,
az Apostoli Szentszékkel békében és közösségben lévő egész
papsághoz az ateista kommunizmusról.
az Apostoli Szentszékkel békében és közösségben lévő egész
papsághoz az ateista kommunizmusról.
XI. Pius pápa
üdvözletét és apostoli áldását küldi
Tisztelendő Testvéreinek!
üdvözletét és apostoli áldását küldi
Tisztelendő Testvéreinek!
1. A Megváltó ígérete ragyog az emberiség történetének első
lapján. Azért jobb időket váró reménység enyhítette a sírást az elvesztett
paradicsom [1] után
és elkísérte az emberiséget gyötrelmes útján mindaddig, míg a világ Megváltója
az idők teljességében [2] a földre jővén betöltötte a várakozást
és lerakta alapjait az új általános művelődésnek, a keresztény kultúrának,
amely végtelen magasságban túlszárnyalja azt, amelyet az ember addig hosszú
szívós munkával csak egyes kivételes népeknél elért.
2. De a harc a jó és rossz között megmaradt a világban, mint
az áteredő bűn öröksége. S az ősi csábító nem szűnt meg az emberiséget hamis
ígéretekkel félrevezetni. A századok folyamán egyik fölfordulás követte a
másikat egészen a jelenkor forradalmáig, amely már majdnem az egész világon
dühöng, vagy legalább is komolyan kísért s célkitűzésében és erőszakosságában
veszedelmesebb minden eddigi egyházüldözésnél. Egész nemzeteket fenyeget a
veszély, hogy rosszabb barbárságba süllyednek, mint amilyenben az emberiség
nagyobb része a Megváltó előtt volt.
3. A fenyegető rém — mint úgyis tudjátok Tisztelendő
Testvéreim — a bolsevista és istentelen kommunizmus, amelynek célja a
társadalmi rend fölforgatása és a keresztény művelődés alappilléreinek
ledöntése.
I. Az Egyház állásfoglalása a
kommunizmussal szemben
Korábbi kárhoztató nyilatkozatok
4. Ekkora veszedelemmel szemben a katolikus egyház nem
maradhatott s nem is maradt néma. Elsősorban az Apostoli Szentszék hallatta
szavát, mert tudatában van küldetésének, hogy megvédje az igazságot, az
igazságosságot és mindazokat az örök javakat, amelyeket a kommunizmus
félreismer és támad. Amióta a műveltebb osztályok az emberi kultúrát az
erkölcstől és a vallástól elszakítani igyekeztek, Elődeink nyíltan és
félreérthetetlenül fölhívták a világ figyelmét az emberi társadalom
elkereszténytelenítésének következményeire. Kimondottan a kommunizmust már
1846-ban ünnepélyesen kárhoztatta kiváló elődünk, a boldog emlékű IX. Pius
pápa. Nyilatkozatát megerősítette a syllabus, elítélvén az úgynevezett
kommunizmus kárhozatos tanát, mint amely általában ellenkezik magával a
természetjoggal s érvényre jutása esetén minden jog, rend és tulajdon, sőt az
emberi társadalom gyökeres fölfordulásához vezetne [3].
Később másik elődünk, a halhatatlan emlékű XIII. Leó pápa — Quod
apostolici muneris kezdetű körlevelében pusztító pestisnek nevezi a
kommunizmust, amely az emberi társadalom velejét támadja és elsorvasztja [4]. S
világos látással megmondja, hogy a technicizmus korszakában a tömegeknél
jelentkező vallástalan mozgalmak abból a bölcseletből sarjadtak, amely már
századok óta a tudományt és az életet a hittől és az egyháztól elválasztani
törekszik.
A mostani pápa nyilatkozatai
5. Uralkodásunk folyamán Mi is már ismételten és pedig
különös hangsúllyal elítéltük a fenyegetően növekvő istentelen mozgalmakat.
Mikor segélyküldöttségünk 1924-ben visszatért az egyesült szovjet
köztársaságokból, az egész világhoz intézett beszédünkben nyilatkoztunk a
kommunizmus ellen [5]. Miserentissimus Redemptor [6], Quadragesimo
Anno [7], Caritate
christi [8], Acerta animi [9] és Dilectissima
Nobis [10] kezdetű
körleveleinkben fölemeltük szavunkat az Oroszországban, Mexikóban,
Spanyolországban dühöngő egyházüldözések ellen. S még el sem némult az
általános világvisszhangja azoknak a szavaknak, amelyeket az elmúlt évben a
katolikus sajtó világkiállításának megnyitásakor, a spanyol menekültek
fogadásakor és karácsonyi főpapi rádióüzenetünkben mondottunk. Sőt az egyháznak
legkonokabb ellenségei, akik Moszkvából irányítják a harcot a keresztény
kultúra ellen, szakadatlan támadásaikkal, a szó és a tettek erejével
tanúskodnak ama tény mellett, hogy a pápaság hűségesen védi a mai korban is a
keresztény vallás szentélyeit s gyakrabban és hatásosabban mutatott rá a
kommunista veszedelemre, mint bármely világi közhatalom.
Szükség van újabb kárhoztató
okmányra
6. Ámde ismételt atyai intelmeink ellenére, amelyeket ti —
Tisztelendő Testvérek – legnagyobb megelégedésünkre hűen átvettetek és külön és
közös pásztorlevelekben híveitek lelkére kötöttetek, a veszedelem ügyes
agitátorok munkája nyomán napról-napra növekszik. Ugyanazért kötelességünknek
tartottuk újra fölemelni szavunkat még ünnepiesebb formában, külön okmányban,
amint szokása ennek az Apostoli Szentszéknek, mint az igazság tanítómesterének.
Megtettük azért is, mert ilyen külön okmánynak megjelenése az egész katolikus
világ általános óhaja volt. Reméljük, hogy szavunk visszhangja eljut
mindenhova, ahol még előítéletektől mentes és az emberiség javát akaró szívek
dobognak. Annál inkább várhatjuk azt, mert szavainkat már fájdalmasan
megerősítik a fölforgató eszmék keserű gyümölcsei, amelyeket előre láttunk és
megjósoltunk. Hiszen borzalmas mennyiségben tapasztalhatók már azokban az
országokban, ahol a kommunizmus uralkodik s komolyan fenyegetik a világ összes
országait.
7. Azért most még egyszer rövid összefoglalásban kifejtjük a
kommunizmus tételeit, amint leginkább a bolsevizmusban jelentkeznek, úgyszintén
a propaganda módszereit; viszont velők szembeállítjuk az egyháznak világos
tanítását s hangsúlyozottan rámutatunk az eszközökre, amelyekkel a keresztény
kultúra, az egyedül valódi emberi társadalom, a sátáni csapástól megmenthető s
az emberiség javára tovább fejleszthető.
II. A kommunizmus tana és gyümölcsei
Hamis eszménye
8. A mai kommunizmus — szorosabb értelemben véve mint a
megelőző idők hasonló áramlatai — legbensőbb velejében valami hamis megváltás
eszméje szunnyad. Minden tantételét és tevékenységét a munka terén való
igazságosságnak, egyenlőségnek és testvériségnek áleszménye járja át s bizonyos
hamis miszticizmus kíséri, mely a kába ígéretektől elszédített tömegekbe
ragályos lelkesedést önt, különösen a mi korunkban, amikor a földi javak
hiányos elosztottsága folytán nagy a nyomorúság. Sőt úgy állítja be magát, mint
a gazdasági haladás megindítóját. Pedig ha tényleg van valahol ilyen eredménye,
azt egészen más okokkal kell magyarázni. Az ipari termelés fokozását oly
országokban, ahol azelőtt majdnem teljesen hiányzott, lehetővé tették a
mérhetetlen természeti kincsek, a legdurvább eszközök alkalmazásával óriás
tömegek munkába állítása és az aránytalanul csekély fizetés.
Marx materialista fejlődéstana
9. A kommunizmusnak csábító külsőségekbe öltöztetett tana
lényegében a már Marx által hirdetett bölcseleti és történeti materializmus
alapelvein épül föl. Maguk a bolsevista szellemi vezérek dicsekszenek vele, hogy
ők a Marx féle tan egyedül hiteles magyarázói. E tan szerint egyetlen valóság
az anyag a maga vak erőivel. Belőle fejlődik a növény, állat, ember. Az emberi
társadalom sem egyéb az anyag egyik megjelenési formájánál, amely az erők
örökös harcában ellenállhatatlan kényszerűséggel fejlődik a végső kifejlet
felé, ami a társadalom osztályok nélkül. Ilyen elméletben természetesen nincs
hely az Isten-eszme számára, nincs különbség szellem és anyag közt, sem a lélek
és test között; nincsen a léleknek élete a halál után s alaptalan az örök
életnek reménye. A merően anyagelvi bölcselet álláspontjáról azt vitatják a
kommunisták, hogy a világot a végső kialakulás felé sodró fejlődés
meggyorsítható az emberek beavatkozásával. Azért igyekeznek a társadalmi
osztályok közt az ellentéteket minél jobban kiélesíteni. A társadalmi
osztályharc a maga gyűlölködésével és pusztításaival az ő szemükben valóságos
keresztes hadjárat az emberiség haladása érdekében. Viszont a rendszeres
erőszakosságaikkal szembenálló erők mint az emberi nem ellenségei szerintük
kíméletlenül elpusztítandók.
Az ember és a család a
kommunizmusban
10. A kommunizmus tagadja az ember akaratszabadságát, az
erkölcsi élet előfeltételét, megszünteti a személyiség méltóságát és az
erkölcsi ellenállást a vak ösztönök ellen. Mert a közösséggel szemben az
egyénnek mint külön személynek természetes jogait el nem ismeri. Az egyén a
kommunizmusban csak egyszerű alkatrésze a rendszer gépezetének. Viszont az
embereknek egymás között való viszonyában áll a teljes egyenlőség elve, amely
elv tagad az Istentől rendelt minden rangfokozatot és tekintélyt, még a szülői
tekintélyt is. Amit a kommunizmus a maga nyelvén még tekintélynek vagy
alárendeltségnek nevez, azt a társadalmi közösségből, mint első és egyetlen
jogforrásból vezeti le. Nem engedélyez az egyéneknek semmiféle tulajdonjogot a
természet javai és a termelés eszközei fölött, mert ezek új javak előállítására
alkalmasak s így mint egyéni tulajdonok egyik embernek hatalmat adnának a másik
fölött. Éppen azért követeli a magántulajdon eltörlését, mert az minden
gazdasági rabszolgaság alapoka.
11. Abban az elméletben, amely az emberi életből minden
lelki és szent elemet száműzött, a házasság és a család tisztára mesterséges és
polgári intézmény, vagy inkább a mindenkori gazdasági rendszer egyszerű
függvénye. A házassági köteléknek nem lehet olyan jogi és erkölcsi ereje, amely
az egyének és a közösség jogától független. Következőleg nem állhat fenn a
fölbonthatatlanság. Azután a kommunizmus a nőt nem köti a családhoz és a családi
tűzhelyhez. A nők fölszabadítását hirdetve kivonja őket a családi körből és a
gyermekek nevelésének gondjai alól. Belekapcsolja a nyilvános életbe és a közös
termelésbe ugyanabban a mértékben, mint a férfiakat. A társadalomra hárítja a
tűzhely és a gyermekek gondozását [11]. Megtagadja a szülőktől még a nevelés jogát
is, mert szerinte a nevelés a társadalom kizárólagos joga s legföljebb a
társadalom nevében s annak megbízásából gyakorolhatják a szülők.
A társadalom alakulása
12. Mi volna az emberi társadalom, ha kizárólag materialista
alapokon nyugszik? Olyan emberi közösség, amely csak a gazdasági rendszer
követelményei szerint tagozódik. Egyetlen hivatása volna a földi javak
termelése közös munkával, és egyetlen célja a termelt javak élvezése olyan
paradicsomban, amelyben mindenki erejéhez mérten dolgozik és szükségletei
szerint részesedést kap. A közösségnek joga volna, sőt korlátlan hatalma az
egyeseket a közös munkára kényszeríteni, nem tekintve az egyéni igényeket, sőt
azok ellenére erőszakkal is. Erkölcs vagy jogszabály nem volna más, mint ami a
mindenkori gazdasági rendszerből leszűrődnék. Tehát vak földi forrásból eredve
folyton változó és bizonytalan maradna, így akar a kommunizmus új korszakot
nyitni, új művelődést teremteni. Vak erők méhéből emberi kultúrát vár Isten
nélkül.
13. Mikor a kollektív társadalomból folyó tulajdonságokat az
emberek már hiánytalanul elsajátították, akkor az osztálykülönbségeken győztes
eszményi társadalomban a politikai állam mint fölösleges valami önként
föloszlik, mert az ma csak a tőkések hatalmának eszköze a proletárok fölött.
Amíg azonban a végső boldog állapot be nem következik, addig az állam s az
állami hatalom a kommunizmus kezében a leghatásosabb és mindenre kiterjedő
eszköz céljának elérésére.
14. Íme, Tisztelendő Testvérek, az új evangélium, amelyet a
bolsevista és istentelen kommunizmus mint üdvözítő és megváltó üzenetet hirdet
az emberiségnek. Tévedések és álokoskodások gyűjteménye. Ellentétes az ésszel
és az isteni kinyilatkoztatással. Fölforgatója a társadalmi rendnek, amelynek
legmélyebb alapjait kibontja. Félreismeri az állam eredetét, lényegét és
célját. Tagadja az emberi személyiség jogait, annak méltóságát és szabad
akaratát.
A terjedés okai – Csábító ígéretek
15. Miképpen lehetséges, hogy olyan rendszer, amely
tudományosan is túlhaladott álláspont és a praktikus életben sem vált be, mégis
rohamosan terjed az egész világon? Megmagyarázza az a tény, hogy elenyészően
kevesen ismerik a kommunizmus valódi lényegét. Legtöbben csak a tetszetős külső
máznak és a szédítő ígéreteknek hódolnak be. Állítólag csak arról van szó, hogy
a dolgozó osztályok sorsa megjavuljon, a liberális gazdasági rendszer
visszaélései megszűnjenek és a földi javak igazságosabban oszoljanak meg, ami
mind kétségtelen jogos kívánság. Azután ügyesen kihasználják a mai gazdasági
válság bajait, így a kommunizmus bűvkörébe csalják azokat a néprétegeket is,
amelyek egyébként elvből elvetnek minden materializmust és a terror minden
fajtáját. Minden tévedésben van valami igazság is. Ha kellő időben és helyen
ravasz tervszerűséggel, az igazságos oldalt erősen megvilágítják s viszont
árnyékba borítják a kommunista elvek és módszerek elijesztően durva és embertelen
voltát, félrevezetik még a nem egészen egyszerű elméket is és alkalmas
apostolokat találnak az ifjú értelmiségnél, amely még nem eléggé érett a benső
tévedések fölismeréséhez. Azonkívül a kommunizmus szószólói ügyesen tudják
kihasználni a faji és politikai ellentéteket is, sőt a liberális és vallástalan
tudomány tájékozatlanságát is, hogy az egyetemekbe is beférkőzzenek és
tantételeiket áltudományos érvekkel is fölcicomázzák.
A liberalizmus mint szálláscsináló
16. Mikor magyarázatot keresünk, miképpen fogadhatták el
gondolkodás nélkül a munkások nagy tömegei a kommunizmust, nem szabad
megfeledkezni róla, hogy már előkészítette őket az a valláserkölcsi
elhanyagoltság, amelybe a liberális gazdasági rendszer taszította. Szakadatlan,
vasárnapokon sem nyugvó munka mellett a legelemibb vallási kötelességek
teljesítésére nem maradt idő, az ünnepnapokon sem. Nem gondoltak templomok
építésére a gyárak mellett, nem támogatták a lelkipásztor munkáját, sőt
szándékosan előmozdították az elvilágiasodást. Most érik be a vetésük azoknak a
tévedéseknek, amelyeket Elődeink és Mi is annyiszor kárhoztattunk. Nem csoda,
hogy a széles rétegekben már elkereszténytelenedett világon terjed a kommunista
tévtan.
Ravasz és széleskörű propaganda
17. További oka a kommunista eszmék gyors elterjedésének a
nagy és kicsiny, művelt és kezdetleges kultúrájú országokban egyaránt, úgy hogy
a világ egyetlen sarkán sem maradtak ismeretlenek,… az a sátáni propaganda,
amilyet a világ talán még soha nem látott. Egyetlen központból irányított s a
népek külön sajátosságaihoz alkalmazkodó propaganda. Mérhetetlen
pénzforrásokkal, hatalmas szervezetekkel rendelkezik. Nemzetközi gyűléseket
tart. Számtalan kitűnően iskolázott agitátora van. Dolgozik röpiratokkal,
lapokkal, filmekkel, színházakkal, a rádióval. Behatol az iskolákba egészen az
egyetemekig. Átjárja lassan az összes néprétegeket, még a jobbakat is, anélkül,
hogy ezek észrevennék a mérget, amely mindinkább megfertőzi az elméket és a
szíveket.
A sajtó bűnös hallgatása
18. Még egy harmadik tényező segíti elő a kommunizmus
terjedését. A nem katolikus világsajtó nagy részének titokzatos
megállapodásszerű hallgatása. Valamiféle megállapodásról beszélünk, mert alig
lehet másként megérteni, hogy a legkisebb napi eseményekre is annyira éhes
sajtó annyi ideig agyon tudta hallgatni a szörnyűségeket Oroszországban,
Mexikóban, részben még a spanyol borzalmakat is s aránylag olyan keveset
foglalkozik a moszkvai kommunista világszervezettel. Ennek a hallgatásnak oka
ugyan egyrészt a struccpolitika, másrészt azonban különféle titokzatos erőknek
befolyása, amelyek ugyancsak a keresztény világrend fölforgatását célozzák.
Vérző nyomok – Oroszország és
Mexikó
19. A propaganda fájdalmas eredményei már szemünk előtt
állnak. Ahol a kommunizmus megerősödött és uralomra jutott — itt bensőséges
atyai hajlandósággal Oroszország és Mexikó népeire gondolunk — ott nyílt
bevallása szerint minden eszközzel a keresztény kultúra és vallás kiirtására
törekedett, kiölvén az emberek — különösen az ifjúság — szívéből még annak emlékét
is. Püspököket és papokat száműztek, kényszermunkára ítéltek, lelőttek és
embertelen módon megöltek. Egyszerű világiakat, mert védelmezték a vallást,
gyanúba fogtak, zaklattak, üldöztek, börtönbe és vésztörvényszékek elé
hurcoltak.
Borzalmak Spanyolországban
20. Ott is — mint a Nekünk annyira kedves Spanyolországban,
— ahol a kommunista csapásnak még nem volt ideje elméletének minden
következményét éreztetni, a legszörnyűbb féktelenséggel garázdálkodott. Nem
egyik-másik templom vagy kolostor pusztult el, hanem amennyiben lehetséges
volt, minden templom és kolostor s a kereszténység minden emléke, bármily drága
művészeti vagy tudományos emlék volt. A kommunista téboly nem állt meg ott,
hogy püspököket, papok, szerzetesek és szerzetesnők ezreit gyilkolta le s
különösen azokra vadászott, akik kiváló szeretettel foglalkoztak a munkásokkal
és szegényekkel, hanem még nagyobb számmal szedte áldozatait a világiak
soraiból, akik mindeddig naponkint seregestül mennek a halálba csak azért, mert
jó keresztények, vagy legalább is ellenlábasai a kommunista istentelenségnek. S
ezt az irtózatos pusztítást olyan gyűlölettel, barbársággal és féktelenséggel
viszik véghez, amilyent a mi korunkban elképzelni sem tudtunk. Nem lehet
gondolkodó magánember, vagy felelősségét átérző államférfiú, aki meg nem borzad
arra a gondolatra: ami ma történik Spanyolországban, holnap megismétlődhetik
más művelt népeknél.
Természetes folyományai a
rendszernek
21. Ne mondja senki, ezek a kegyetlenségek csak átmeneti
tünemények s szokásos kísérő jelenségei a forradalmaknak, vagy a háborúval járó
szórványos kilengései az elkeseredésnek. Nem. Természetes gyümölcsei
alrendszernek, amely nem ismer erkölcsi féket. Lelki fékező erőre szükség van
az egyénben és a társadalomban. Még a barbár népeknél is megvolt a fék a
természet törvényében, amelyet az Isten vésett minden ember lelkébe. S amikor a
természet törvényét híven megtartották, egyes régi népek a nagyságnak olyan
fokára emelkedtek, amely még ma is a kelleténél jobban megigéz egyes
felületesebb történetbúvárokat. De ha az emberek szívéből az isteneszmét
tudatosan kilopják, akkor azoknak szenvedélyei féktelenül kirobbannak a
legsötétebb barbárságba.
22. S ezt látjuk napjainkban. Az emberiség történetében
először vagyunk tanúi az ember hidegen mérlegelt és gondosan előkészített
harcának minden ellen, „amit Istennek vagy isteni tiszteletre méltónak
mondunk” [12]. A
kommunizmus benső lényegéből kifolyólag vallásellenes s a vallás neki csak
ópium, mert a vallás túlvilági életről beszél s elvonja a proletárt a szovjet
földi paradicsomának keresésétől.
Erkölcs helyett terror
23. A természettörvény lábbal tiprása és a törvény
Alkotójának megvetése mindig megbosszulja magát. A kommunizmus nem tudta és nem
is tudja megvalósítani a célját, még a gazdasági téren sem. Oroszországban
ugyan fölrázhatta a tömegeket évszázados álomból és mozgósíthatott heverő
értékeket; lelkiismeretlen eszközökkel bizonyos anyagi sikert is érhetett. De
hiteles és legújabb tanúbizonyságok alapján állítjuk, anyagi téren sem tudta
megvalósítani, amit ígért, pedig emberek millióit juttatta szolgaságra a
terror. Gazdasági téren is szükség van bizonyos erkölcsre, bizonyos
felelősségérzésre, ami pedig teljesen hiányzik tisztán materialista
rendszerben, amilyen a kommunizmus. Ennek pótlására nem alkalmazhattak mást,
mint az intézményes terrort. Látjuk a munkáját most Oroszországban, ahol a régi
összeesküvők és bajtársak fölfalják egymást. Terrorral nem lehet az erkölcsöket
megjavítani, annál inkább a társadalmi szerkezetet gyökeresen szétrobbantani.
Atyai szó az elnyomott orosz
néphez
24. Távol áll tőlünk, hogy fenti megállapítósainkkal a
szovjetköztársaságok népeit általánosságban kárhoztassuk. Ellenkezőleg a
legfájóbb atyai részvéttel vagyunk irántuk. Jól tudjuk, hogy legnagyobb részük
keservesen nyögi a nehéz igát, amelyet nekik és országuk érdekeinek idegen
emberek raktak rájuk. Elismerjük, hogy viszont sokakat csalfa remények
szédítettek meg. Mi csak a rendszert, annak szerzőit és terjesztőit
kárhoztatjuk, akik Oroszországot alkalmas kísérleti talajnak találták az
évtizedek óta kész rendszer életbeléptetésére és onnan az egész világon
elterjesztésére.
III. Az Egyház világos tanítása
25. Miután kifejtettük a bolsevista és istentelen
kommunizmus tévedéseit, erőszakos és csalfa eszközeit, röviden szembeállítjuk
velük az emberi társadalom valódi fogalmát, amint azt az ész és az isteni
kinyilatkoztatás világosságánál az egyház — a népek tanítómestere — tanítja, s
amelyet ti — Tisztelendő Testvérek — úgyis ismertek.
A legfőbb valóság az Isten
26. Minden más valóság felett az első és legfőbb Lény,
Isten, mindeneknek mindenható teremtője, az egész emberiség végtelenül bölcs és
igazságos bírája. Ez a legfőbb Lény a leghatározottabb cáfolata a kommunizmus
minden hazugságának. Isten nem azért létezik, mert az emberek hiszik. Hanem
önmagától létezik s azért hiszi és imádja mindenki, ha szemét makacsul be nem
hunyja a valóság elől.
Ember és család az ész és hit
fényében
27. Amit az ész és a hit az emberről mondanak, ezt lényeges
pontjaiban már előadtuk a keresztény nevelésről szóló körlevelünkben [13].
Az embernek van szellemi és halhatatlan lelke. Az ember a Teremtő által testi
és lelki képességekkel csodálatosan fölruházott személyiség. Valóságos
mikrokozmosz, mint a régiek mondták. Kis világ, amely hasonlíthatatlanul
nagyobb érték az egész lélektelen világnál. Ebben a földi életben és a
másvilágon egyetlen végcélja az Isten. A megszentelő kegyelem fölemelte őt az
istenfiúság méltóságára s azért Krisztus titokzatos testében Isten országának
polgára lett. Következőleg az Isten sok és sokféle kiváltsággal ajándékozta
meg: joga van az élethez és testének sérthetetlenségéhez, a lét
szükségleteihez; joga van a végcéljához eljutni az Isten által kijelölt úton;
joga van a társuláshoz, a magántulajdonhoz és a tulajdon élvezetéhez.
28. Amint a házasság és a természetes házas élethez való jog
isteni eredetű, úgy a család alkotmányát és lényeges jogszabályait is a Teremtő
állapította és határozta meg, nem pedig az emberek szeszélye és nem a gazdasági
tényezők. Ügy a keresztény házasságról [14], mint a keresztény nevelésről szóló
körlevelünkben bőven kifejtettük ezt a tárgyat.
Az ember és a társadalom viszonya
29. Isten az embert mint természeténél fogva társas lényt a
társadalomba helyezte. Teremtő tervében a társadalom eszköz az ember számára,
hogy azt célja elérésében segítse, mert a társadalom az ember miatt van és nem
fordítva. Persze nem abban az értelemben, mint az önző liberalizmus magyarázza,
hogy a társadalom az egyén önkényének van alávetve; hanem abban az értelemben,
hogy a társadalmi szervezetben válik lehetővé kölcsönös közreműködéssel a földi
jólét kimunkálása mindenki számára. További értelme, hogy a társadalomban
kifejlődjenek és érvényesüljenek a természettől az egyes emberbe oltott ama egyéni
és szociális lelki adományok, amelyek nem ideiglenes haszon és érdekek
szolgálatában állnak, hanem a társadalomban az isteni tökéletességet tükrözik
vissza, ami az egyes ember külön életében nem valósulhat meg. De ez utóbbi cél
is végelemzésben az emberért van, hogy az isteni tökéletesség fényét elismerje,
azt a Teremtőnek megköszönje, őt érte dicsérje és imádja. Végeredményben csak
az embernek s nem a közösségnek van esze és erkölcsi akaratszabadsága.
30. Amint az ember nem vonhatja ki magát az Isten által
rászabott kötelességei alól a társadalommal szemben és a hatalom képviselőinek
joguk van őt indokolatlan engedetlenség esetén kötelességei teljesítésére
kényszeríteni: úgy viszont a társadalom nem foszthatja meg az embert az
Istentől nyert személyes jogaitól, amelyek közül a legfőbbeket fent már
fölsoroltuk, s elvben nem teheti lehetetlenné azok használatát. Teljesen
észszerű, hogy az összes földi javak az ember használatára legyenek s az ember
által az Istennek tulajdoníttassanak. Azért az emberre, a személyre áll, amit a
nemzetek apostola a keresztény üdvösség megszerzéséről a korinthusiakhoz ír:
„minden a tiétek, ti pedig Krisztuséi vagytok, Krisztus meg az Istené” [15].
Míg a kommunisták az emberi személyt egészen kiüresítik az ember és a
társadalom kölcsönös viszonyának fölforgatásával, addig az ész és a
kinyilatkoztatás az egyéniséget fölmagasztalják.
Gazdasági és szociális rend
31. XIII. Leó pápa a munkások helyzetéről kiadott
körlevelében tárgyalta a szociális és gazdasági rend legfőbb elveit [16].
Mi azokat a társadalmi rend helyreállításáról szóló körlevelünkben a jelenkor
viszonyaihoz és szükségleteihez alkalmaztuk [17]. Az egyház évszázados tanát a magántulajdon
egyéni és szociális jellegéről újra hangsúlyozva megállapítottuk a munka jogát
és méltóságát, rámutattunk a kölcsönös támogatás és segítség viszonyára,
amelynek a tőkés és a munkás között kell fennállania, megjelöltük az igazságos
munkabért, amely a munkás és családja szükségleteit fedezze.
32. Ugyancsak kimutattuk körlevelünkben, hogy a világ
megváltására abból a szomorú mélységből, amelybe az erkölcstelen liberalizmus
süllyesztette, nem alkalmas eszközök az osztályharc és a terror, sem az
államhatalommal való önkényes visszaélés, hanem egyedül az egész társadalmi és
gazdasági életet átható szociális igazságosság és keresztény szeretet. Utaltunk
rá, miképpen indulhatna meg az egészséges fejlődés a hivatásos testületek
rendszerének elvei szerint, amelyek elismerik a társadalmi rend rangfokozatait;
és miképpen kell a testületeknek harmonikus egységbe olvadniuk a társadalmi
közjó előbbre-helyezésének szellemében. Az állami közhatalom alapvető és egyik
legelső kötelessége volna éppen ennek a harmóniának és az összes társadalmi
erők helyes csoportosításának hatályos előmozdítása.
Társadalmi rangfokozat és
államjogok
33. A békés rendet biztosító együttműködés megszervezése
végett a katolikus tan az államhatalomnak megadja a kellő jogot és tekintélyt,
hogy éber gonddal őrködjék az isteni és emberi jogok fölött és megvédje azokat,
amelyeket a Szentírás és a szentatyák annyira hangsúlyoznak. Nem igaz, hogy a
társadalomban mindenki egyenjogú s nincs törvényes rangfokozat. Elég utalnunk
XIII. Leó körleveleire, nevezetesen arra, amely az államhatalomról szól [18], s
arra a másikra, amely az állam keresztény alkotmányát tárgyalja [19].
Ezekben a katolikus ember világos fogalmazásban megtalálja az észből és a
hitből folyó elveket, amelyek őt fölvértezik a kommunista állameszme tévedései
és veszedelmei ellen. Az emberi jogok eltiprása és az ember szolgaságra vetése,
az állam és államhatalom isteni eredetének tagadása, a közhatalom szégyenletes
bitorlása a kollektív terror szolgálatában merő ellentétei a természetes
etikának és a teremtő Isten akaratának. Ügy az egyes ember, mint a társadalom a
teremtő Istentől veszi eredetét. S az Isten állapította meg köztük a kölcsönös
jogviszonyt. Azért egyik fél sem teheti túl magát a kölcsönös kötelességeken, s
nem tagadhatja le és nem csorbíthatja a jogokat. Mivel az Isten maga rajzolta
meg a kölcsönös viszony alapvonalait, azért a legigazságtalanabb jogbitorlás a
kommunizmusnak az a kísérlete, hogy az igazság és a szeretet örök alapjain
nyugvó isteni törvény helyébe pártpolitikai programot akar tenni, gyarló emberi
tákolmányt telve sötét gyűlölettel.
Az Egyház tanának szépsége
34. Kristálytiszta tanításával az egyháznak nincs egyéb
célja, mint megvalósítani az Üdvözítő születésekor a betlehemi barlang fölött
elhangzott angyali ének boldogító üzenetét: „Dicsőség Istennek… békesség az
embereknek” [20] — valódi békesség és igazi boldogság már
a földön is, amennyire itt lehetséges, mintegy előízül és előkészületül az örök
boldogságra, de csak a jóakaratú embereknek. Ez a tan egyaránt távol áll a
tévedések szélsőségeitől, mint a politikai pártok és sajátos rendszereik
túlzásaitól. Mindig megőrzi az igazság és az igazságosság egyensúlyát. Ugyanazt
hirdeti az elméletben, amit a gyakorlatban is alkalmaz és előmozdít.
Összeegyezteti az egyesek jogait és kötelességeit mások jogaival és kötelességeivel,
a tekintélyt a szabadsággal, az egyénnek méltóságát az állam jogigényével, az
emberi személyiséget az alattvalóban az istenhelyettességgel a felsőbbségben. S
így megbékíti a köteles meghódolást a helyes önszeretettel, a család és haza
szeretetét a más családok és népek iránt tartozó szeretettel. Az Úristen iránt
való szeretetnek közös alapján, aki mindnyájunk közös Atyja, Teremtője és
végcélja. Nem választja külön a jogos gondoskodást az ideiglenes javakról az
örökkévalókat kereső buzgalomtól. Bár az egyiket alárendeli a másiknak az
isteni Üdvözítő szavai szerint: „Keressétek először az Isten országát és az
igazságát és ezek mind hozzáadatnak nektek” [21], távolról sem érzéketlen a emberi dolgok
iránt s a kulturális és gazdasági haladást nemcsak nem bénítja, hanem
ellenkezőleg a legbölcsebb és leghathatósabb módon támogatja és előmozdítja.
Gazdasági és társadalmi téren az egyház ugyan nem dolgozott ki határozott
rendszert, mert ez nem az ő föladata, mégis megjelölte az alapelveket és az
irányvonalakat, amelyek gyakorlati alkalmazása a különböző korok, országok és
nemzetek sajátos viszonyainak figyelembevételével biztos utat mutat a
társadalom szerencsés fejlődése felé.
35. Ezeknek az alapvető tanoknak bölcsességét és
használhatóságát általában elismerik mindazok, akik valóban ismerik. Kiváló
államférfiak vallották, hogy a sokféle társadalmi rendszerek tanulmányozása
után egyetlen egyben sem találtak annyi bölcsességet, mint a Rerum
novarum és a Quadragesimo anno pápai körlevelek által
kifejtett vezéreszmékben. Nem katolikus, sőt nem is keresztény országokban is
elismerik a katolikus társadalombölcselet kiváló jelentőségét az emberi
társadalom számára. Alig egy hónappal ezelőtt a távol Keletnek egyik
nagytekintélyű államférfija azt a nyilatkozatot tette, hogy az egyház a békéről
és a keresztény testvériségről vallott tanításával jelentős mértékben
hozzájárul az áldásos béke fenntartásához a nemzetek közt. Mint a kereszténység
központjába a világ minden részéből érkező megbízható híradásokból tudjuk, még
a kommunisták is elismerik az egyház szociális tanításának felsőbbségét saját
vezéreik és mestereik elmélete fölött, ha még nem egészen romlottak és
fáradságot vesznek annak alapos áttanulmányozására. Csak a szenvedélytől és
gyűlölettől elvakultak hunyják be szemüket az igazság elől, sőt konokul
támadják azt.
Az Egyház nem követte volna a saját
tanát?
36. Ha az egyház ellenségei kénytelenek is elismerni a
tanításának bölcsességét, mégis azt a szemrehányást teszik neki, hogy a
gyakorlat nem állt összhangban az elmélettel, s azért kellett más utakra
térniük. A kereszténység egész története bizonyítja, mennyire hamis és
igazságtalan ez a vád. Csak néhány jellemző mozzanatot akarunk kiemelni. A
kereszténység hirdette először határozott formában, félreérthetetlen
világossággal és őszinte meggyőződéssel, amint azelőtt soha nem történt, az
összes emberek, minden osztályok és fajok valódi és egyetemes testvériségét. S
így elindította a rabszolgaság eltörlését. Nem véres fölkelések szításával,
hanem kizárólag az igazság benső erejével érte el, hogy a büszke római
patríciusnő Krisztusban testvérét látta a rabszolganőben [22]. A
kereszténység Isten Fiát imádja, aki szeretetből az emberek iránt emberré lett,
még pedig az ács fia és maga is ács kívánt lenni. Ezzel a kézi munkát nagy
méltóságra emelte, amely azelőtt annyira lebecsült volt, hogy még az egyébként
okos és méltányos M. T. Cicero is korának általános fölfogását kifejezve nem
átallotta leírni azt, amiért ma bármely szociológus pirulna: „Az iparosoknak
piszkos a foglalkozásuk s bizony a műhelynek nincs tisztessége” [23].
37. Az egyház a maga elveihez hűen megújította az emberi
társadalmat. Befolyása alatt születtek a felebaráti szeretet csodálatos művei,
az iparosok és a munkások hatalmas céhei, amelyeket a múlt század liberalizmusa
kinevetett ugyan, de annál inkább megcsodálnak a jelen kor emberei, akik sok
országban azoknak alapgondolatait valami formában ismét megvalósítani
igyekeznék. Bár ellentétes áramlatok gyakran akadályozták az egyház működését
és jótékony befolyásának érvényesülését gátolták, a legújabb időkig sohasem
szűnt meg a hamis irányokat kárhoztatni. Elég emlékeztetnünk elődünknek, XIII.
Leó pápának szívós kitartására és bámulatos lelki erejére, aki a munkások
társulási jogáért harcolt, bár Európa leghatalmasabb államaiban az uralmon levő
liberálisok azt ellenezték. Még ma is sokkal nagyobb az egyház befolyása, mint
külsőleg látszik, mert végeredményben eszmék irányítják az eseményeket, bár
láthatatlanul működnek s hatásuk nehezen megmérhető.
38. Joggal elmondhatjuk, hogy az egyház az isteni Mester
példájára az évszázadok útjain körüljárt jót cselekedvén. Nem volna
szocializmus és kommunizmus, ha a népek kormányzói az egyház tanait, intelmeit
meg nem vetették volna. De ők a liberalizmus és a laicizmus talaján építettek
szociális rendszereket, első látszatra pompás és hatalmas alkotásokat. Hamar
kitűnt róluk, hogy nincs biztos alapjuk. Egymásután nyomorultan összedőltek,
mert minden kidől, ami nem nyugszik az egyetlen erős szegletkövön, Jézus
Krisztuson.
IV. Orvoslás és segítség kell
39. Íme, Tisztelendő Testvérek, az egyház tanítása, amely
mint más területen, a társadalmi kérdések terén is egyedül tud tájékoztatni és
mentséget ígérni a kommunista elmélettel szemben. De föltétlenül szükséges ezt
a tant az életben meg is valósítani Szent Jakab apostol intelme szerint:
„Legyetek az igének cselekvői és nem csupán hallgatói, megcsalván
önmagátokat” [24]. Sürgősen szükséges az alkalmas eszközök
kemény munkába állítása, hogy a fenyegető összeomlásnak hatályosan elébe
vágjunk. Mindenekelőtt szilárdan hisszük, hogy azzal az őrült szenvedéllyel
szemben, amellyel a sötétség fiai éjjel-nappal a materialista és ateista
propagandát szolgálják, a világosság fiai legalább egyenlő, sőt nagyobb
lelkesedést tudnak tanúsítani a fölséges Úr Isten dicsőségére.
40. Mit kell tehát tennünk, milyen eszközöket kell
használni, hogy Krisztust és a keresztény kultúrát a félelmetes ellenség ellen
megvédjük? Mint az atya családja bizalmas körében akarok beszélni azokról a
kötelességekről, amelyeket korunk nagy harca az egyház gyermekeire ró, de atyai
szeretettel fordulunk azokhoz is, akik az apai házat elhagyták.
A legjobb óvószer a keresztény
hitélet felújulása
41. Mint az egyháztörténelem minden korszakában, különösen a
viharos időkben, úgy ma is a leghatásosabb gyógyító erő a magán- és a nyilvános
élet gyökeres megújítása az evangélium szellemében mindazoknál, akik magukat Krisztus
nyájához számítják, hogy valóban a föld sava legyenek, ami az emberi
társadalmat a föloszlás ellen megóvja.
42. Mélységes hálával a Világosság Atyja iránt, akitől
minden jó adomány és tökéletes ajándék alászáll [25],
tapasztaljuk mindenfelé a lelki megújulás vigasztaló tüneteit — nemcsak a sok
kiváltságos leieknél, akik az utóbbi esztendőkben a szentség magaslatára
emelkedtek vagy folyton növekvő számban hős elszántsággal ugyancsak a szentség
ragyogó célja felé menetelnek, hanem a társadalom minden osztályánál, ahol
kétségtelenül megállapítható a jámborság újjáéledése úgy a lelkületben, mint az
életmódban. Áll ez a legműveltebb rétegekről is, amint legutóbb In multis
solaciis oklevelünkben megírtuk, a múlt évi okt. 28-án, amikor a Pápai
Tudományos Akadémiát újjászerveztük [26].
43. Azonban tagadhatatlan tény, hogy a lelki megújulás terén
még igen sok a teendő. Még katolikus országokban is túl nagy azok száma, akik
csupán névleg katolikusok; s aránylag igen sokan vannak, akik ugyan
több-kevesebb hűséggel teljesítik vallásuk lényeges parancsait, sőt magukat
büszkén jó katolikusoknak vallják, mégis alig igyekeznek vallásukat jobban
megismerni, meggyőződésüket tovább alapozni és elmélyíteni, vagy éppen odáig
eljutni, hogy külső állásfoglalásuknak a jó és tiszta lelkiismeret is
megfeleljen, amely a mindentudó Isten szeme előtt ismeri és teszi meg
kötelességeit. Jól tudjuk, az isteni Üdvözítő mennyire utálja az üres és csaló
külsőséget. Azt akarta, hogy mindenki „lélekben és igazságban” [27] imádja
az Istent. Aki nem őszintén él az általa vallott hit szerint, az ma — a
küzdelem és üldözés hevében — nem áll meg sokáig. Elsodorja a világot rémítő
ár. S amikor saját vesztébe rohan, még a keresztény névre is szégyent hoz.
Elszakadás a világ javaitól
44. Tisztelendő Testvérek, az Úr két tantételével akarunk
részletesebben foglalkozni, amelyeknek az emberiség mai helyzetében kiváló
jelentőségük van. Ezek az elszakadás a világi javaktól és a szeretet parancsa.
Az isteni Mester első szavai a hegyi beszédben: Boldogok a lelki
szegények [28].
Erre a tanításra van legnagyobb szüksége az anyagiasság századának, amely mohón
tör a földi javak és örömök után. Minden keresztény — legyen akár gazdag, akár
szegény — köteles tekintetét állandóan az égre szegezni s soha meg nem
feledkezhetik róla, hogy nincs itt marandó városunk, hanem a jövendőt
keressük [29]. A
gazdagok ne alapítsák boldogságukat a föld kincseire s ne fecséreljék legjobb
erőiket az üzletre. Tekintsék magukat csupán sáfároknak, mint akik legfőbb
Uruknak számadással tartoznak, s kincseikben lássanak drága eszközöket, az
Isten ajándékait, hogy velük jót cselekedjenek. Soha el ne mulasszák az
evangélium parancsa szerint a feleslegből az alamizsnálkodást [30].
Különben beteljesedik rajtuk és vagyonúkon Szent Jakab apostol komor szava:
„Most már, gazdagok, sírjatok jajveszékelve a nyomorúságokon, melyek reátok
következnek. Gazdagságtok megrothadt, ruháitokat megemésztette a moly.
Aranyotok és ezüstötök megrozsdásodott és rozsdája bizonyság lesz ellenetek és
megemészti testeteket, mint a tűz. Haragot gyűjtöttetek magatoknak az utolsó
napokra” [31].
45. De a szegények is kötelesek „lelki szegények” [32] maradni,
amikor a szükségeseket a szeretet és igazságosság törvényei alapján keresik és
helyzetük javítását célozzák. Kötelesek a lelki javakat többre becsülni a világ
javainál és örömeinél. Nem szabad szem elől téveszteniük, hogy a nyomort,
szenvedést és bánatot soha nem sikerül a világból száműzni. Hiszen azoknak is
osztályrészük, akik külső látszatra a legjobb sorsban vannak. Mindnyájunknak
szükséges a türelem, az a keresztény türelem, amely a szívet az örök
boldogságot biztosító isteni ígéretek felé emeli. Ismét Szent Jakab apostol
szavaival mondjuk: „Legyetek béketűrők, testvéreim, az Úr eljöveteléig, íme, a
földművelő várja a föld drága terményét, türelmesen várakozván, míg a korai és
a késői esőt megkapja. Legyetek tehát ti is türelmesek és erősítsétek meg
szíveteket, mert az Úr eljövetele közel van” [33].
Csak így teljesedik az Úr vigasztaló ígérete: Boldogok a szegények! S ez a
vigasz és ígéret nem üres szavak, mint a kommunisták ígéretei, hanem az élet
igéi, telve valósággal. Maradék nélkül teljesülnek úgy a földön, mint az égben.
Mennyi szegény ember találja meg ezekben az igékben és a mennyország várásában
a boldogságot, mert igényük van a mennyországhoz, az Úr szava szerint „övék a
mennyek országa” [34]. Viszont a gazdagok legtöbbje soha sem
találja meg vagyonában a boldogságot, mert folyton nyugtalan és még többre
éhezik.
Keresztény szeretet
46. Korunk betegségeire még üdvösebb és közvetlenebb hatású
orvosság a szeretet parancsa. A keresztény szeretet „türelmes és nyájas” [35].
Kerüli az úri leereszkedést és a külső föltűnést. Már a keresztény kor elejétől
kezdve Krisztusnak megnyerte a legszegényebbeket, a rabszolgákat. Hálás
köszönetet mondunk mindazoknak, akik a szeretet műveiben — a Szent
Vince-konferenciáktól kezdve a leghatalmasabb szociális intézményekig —
működtek vagy most is dolgoznak. Minél inkább tapasztalják a munkások és
szegények önmagukon a Krisztusért tevékeny szeretet hatását, annál nagyobb
mértékben szabadulnak az előítélet alól, hogy a keresztény egyházban
megfogyatkozott a szeretet és az egyház a munkát kizsákmányolók pártján van.
47. Ameddig ugyanis egyrészt a nyomorgók nagy tömegeit
látjuk, akiket a nélkülözés súlyos terhe a földig sújt, másrészt azokat, akik
könnyelmű élvezetekre óriás összegeket elpazarolnak, fájdalommal kell
elismernünk, hogy az emberek nemcsak az igazságosság törvényével jöttek
ellentétbe, hanem a keresztény szeretet parancsát sem értik s a gyakorlatban
nem tartják meg. Ugyanazért kívánjuk — Tisztelendő Testvérek — a szeretet
isteni parancsának minél behatóbb ismertetését szóban és írásban. Hiszen ennek
a parancsnak követése Krisztus kifejezett akarata szerint az ő igaz
tanítványainak drága ismertetőjele. Megtanít rá mindenkit, hogy a szenvedőkben
magát Krisztust lássuk. Megköveteli, hogy testvéreinket úgy szeressük, mint
Krisztus szeretett minket, tehát egészen az önfeláldozásig. Vagyis szükség
esetén az élet áldozatul hozásáig. Gyakran fontoljuk meg azokat a vigasztaló s
elrettentő szavakat, amelyeket a legfőbb Bíró az utolsó ítélet napján mondani
fog: „Jöjjetek Atyáim áldottai …, mert éheztem és ennem adtatok; szomjúhoztam
és innom adtatok… Bizony mondom nektek, amit egynek e legkisebb atyámfiai közül
cselekedtetek, nekem cselekedtetek” [36]. Ellentétül pedig így fog szólani:
„Távozzatok tőlem, átkozottak, az örök tűzre …, mert éheztem és nem adtatok
ennem, szomjúhoztam és nem adtatok italt … Bizony mondom nektek, amit nem
cselekedtetek egynek e legkisebbek közül, nekem sem cselekedtetek”[37].
48. Az örök élet biztosítása és a nyomorgók hatásos
megsegítésének lehetővé tétele végett egyszerűbb életmódhoz kell visszatérni.
Meg kell tanulni a lemondást az élvezetekről, amelyek bizony sokszor bűnösek
is, amint a világ ma azokat bőségben kínálja. Önmagunk megtagadása velejár a
felebaráti szeretettel. Újjászülő isteni erő rejlik a keresztény szeretet új
parancsában [38], amint Krisztus nevezi. Pontos betartása a
szívekbe bensőséges békét önt, amilyent a világ nem ismer, és eredményesen
gyógyítja az emberiséget sorvasztó betegségeket.
A szoros igazságosság kötelmei
49. Nem lehet igazi a szeretet, ha még az igazságosság
követelményeinek sem tesz eleget. Az apostol tanítja: „Aki embertársát szereti,
betöltötte a törvényt… s állítását bizonyítja is, mert azt, hogy ne
paráználkodjál, ne ölj, ne lopj… és ami még egyéb parancsolat van, azt újra
egybefoglalja ez az egy ige: Szeressed felebarátodat, mint önmagadat” [39].
Ha tehát az apostol szerint az összes erkölcsi kötelességek az igazi szeretet
egyetlen parancsából folynak, akkor azok is benne bírják gyökerüket, amelyeket
a szoros igazságosság követel, pl. ne ölj, ne lopj. Az a szeretet, amely a
munkás bérét elvonja, a szoros igazságosság szerint járó jogos bért, nem
szeretet, hanem üres szó és merő látszat. A munkás nem tartozik alamizsnaként
elfogadni azt, ami neki jog szerint jár. Nem lehet az igazságosság súlyos
kötelességeit az irgalmasság csekély adományaival megváltani. A szeretet és az
igazságosság által kirótt kötelességek tárgya sokszor azonos, de különböző
marad a kötelezettség természete. S a munkások kellő érzékenységgel ítélik meg
a velők szemben fennálló kötelességek természetét, mert megvan az önérzetük.
50. Ugyanazért külön szavunk van hozzátok, keresztény
munkaadók és munkavállalók, akik sokszor súlyos kérdések előtt álltok. Még
rátok nehezedik annak az igazságtalan gazdasági elméletnek átöröklött
terheltsége, amely nemzedékeken át gyakorolta bomlasztó hatását. Ébredjetek
felelősségtek tudatára! Sajnos, egyes katolikusok viselkedése is bűnös a
munkások ragaszkodásának megingatásában az Úr Jézus Krisztus vallásához. Ezek
nem akarták elérteni, hogy a keresztény szeretet a munkásokat megillető s az
egyház által is ilyeneknek nyilvánított jogok elismerését megköveteli. Mit
szóljunk hozzá, hogy egyes katolikus munkaadók a Quadragesimo anno körlevél
fölolvasását saját kegyúri templomaikban megtiltották? S mit szóljunk hozzá,
hogy katolikus munkaadók még most is ellenséges állásponton vannak a pápa által
helyeselt keresztény munkásmozgalommal szemben? S nem mélyen sajnálatos-e, ha
az egyház által is természetesen elismert magántulajdonjogot fölhasználják a
munkás jogos bérének és szociális jogainak csorbítására?
Szociális igazságosság
51. A szorosan vett kiegyenlítő igazságosságon kívül van
társadalmi igazságosság is, amelyből folyó kötelességek alól munkaadók és munkavállalók
nem vonhatják ki magukat. Lényeges vonása a társadalmi igazságosságnak, hogy az
egyesektől megköveteli, ami a közjó szempontjából szükséges. Amint az élő
szervezetről csak úgy történhetik hiánytalan gondoskodás, ha az egyes szervek
és tagok mindazt megkapják, amire szervi működésük teljesítéséhez szükségük
van: ugyanúgy a társadalmi szervezetben a közjót is kifogástalanul csak akkor
biztosíthatjuk, ha az egyes részeknek és tagoknak — azaz az emberi személyeknek
— megadjuk a társadalmi hivatásuk betöltéséhez szükségeseket. Amint eleget
teszünk a szociális igazságosságnak, annak gyümölcse azonnal jelentkezni fog az
egész gazdasági élet fokozottabb ütemében, a békében és rendben, vagyis a
társadalom testének egészséges lüktetésében. Az emberi test egészségét is az
egész szervezet zavartalanul teljes és eredményes működéséről ismerjük föl.
52. A szociális igazságnak pedig eleget nem tettünk, amíg a
munkabér a munkásnak és családjának a fenntartását nem biztosítja; amíg az
általános elszegényedés megelőzése végett a munkásnak szerény vagyon
megtakarítását lehetővé nem tesszük és országos vagy magánbiztosítás útján nem
gondoskodunk róla öregség, betegség és munkanélküliség esetére. Ismételjük,
amit Quadragesimo anno körlevelünkben mondtunk: „Csak úgy létesül
az igazi szociális nemzetgazdasági rendszer, ha a nemzet minden tagjának
rendelkezésére állnak mindazok a javak, amelyeket a természeti kincsek, a
termelőeszközök és a gazdasági élet szociális megszervezése nyújtani tudnak.
Ezek a javak ne csupán az életfenntartást és a tisztességes szükségleteket
fedezzék, hanem az embert magasabb és nemesebb kultúréletre is fölemeljék,
amelynek okos kiélése nincs az erkölcsiségnek kárára, sőt annak javára
válik.” [40]
53. Napjainkban már mind gyakrabban előfordul, hogy az egyes
munkaadók külön nem tudnak teljesen igazságos munkabért adni, ha nem
létesítenek egymás közt kötelező megállapodást a munkások érdekeit
veszélyeztető verseny megakadályozására. Ugyanazért a munkaadók és vállalkozók
helyesen teszik, ha ilyen szervezetekbe tömörülnek és ezek útján lehetővé
teszik az igazságosság érvényre jutását. Természetesen a munkások sem
feledkezhetnek meg a munkaadókkal szemben a szeretet és az igazságosság
kötelességeiről, annál inkább, mert azok teljesítésével a saját érdekeiket is
védik.
54. Aki a gazdasági élet egész szövedékét áttekinti, mint
azt Quadragesimo anno körlevelünkben tettük, az belátja, hogy
a szeretet és az igazságosság együttes követelményei a gazdasági és szociális
viszonylatokban csak úgy érvényesülhetnek, ha szilárd keresztény alapokon
nyugvó szervezetek — egyhivatásúak egyesületei vagy hivatásközi társulások —
testülete nyújt hozzá segítséget. Az említett szervezetek ugyanis egymás közt
kapcsolódnak s a különféle helyek és körülmények szerint különböző alakban
termelik ki azt a csúcsszervezetet, amelynek korporáció a neve.
A társadalomtan tanulmányozása és
ismertetése
55. Hogy a helyes társadalmi törekvéseknek nagyobb sikert
biztosíthassunk, sürgősen szükséges a társadalmi kérdéseknek az egyház
szellemében való tanulmányozását előmozdítani és a tanulságokat az egyház
legfőbb tekintélyének irányítása alatt ismertetni. Ha egyes katolikusok
viselkedése gazdasági és szociális téren kívánni valót hagyott vissza, annak
oka leginkább az a tény, hogy a tárgyról a pápák tanítását nem ismerték és nem
fontolták meg eléggé. Ugyanazért nagyon kívánatos az összes társadalmi
osztályokban a műveltségi foknak megfelelő szociális iskolázást szorgalmazni,
különösen pedig az egyház szociális tanait buzgón terjeszteni a munkások közt
is. Az embereket a katolikus tan világosságánál kell eligazítani és akaratukat
megnyerni, hogy a tant alkalmazzák, életbe léptessék és mint igaz életszabályt
kövessék, így leküzdik majd azokat a benső ellenmondásokat és
következetlenségeket a keresztény életben, amelyek miatt már ismételten
panaszkodtunk. Mert sokan ugyan külsőleg hűen követték vallásuk parancsait,
azonban a munka, az ipar, a hivatásos foglalkozás, a kereskedelem vagy hivatal
légkörében olyan kettős lelkiismeretet tanúsítottak, amely a keresztény
igazságosság és szeretet világos törvényeivel ellenkezik. Evvel pedig a hitben
gyöngéknek súlyos botrányt okoztak, a gonoszoknak meg fegyvert adtak a kezébe a
katolikus egyház meggyanúsítására.
56. Fontos szerepet játszhat a szociális gondolkozás
megújításában a katolikus sajtó. Neki lehet és kell is változatos és vonzó
módon a szociális tan mélyebb megértését szolgálnia. Tárgyilagos és kimerítő
tudósításokat adjon az ellenség tevékenységéről és a harcmódokról, amelyek az
egyes országokban a legsikeresebbeknek bizonyultak. Jó tanácsokat osszon és
leplezze le a csalárd fogásokat, amelyekkel a kommunizmus a jóhiszemű embereket
magához édesgetni igyekszik.
Védelem a kommunizmus csalárdságai
ellen
57. E tárgyról már a múlt évi május 12-én tartott
beszédünkben szóltunk. Mégis szükségesnek tartjuk — Tisztelendő Testvérek — a
figyelmeteket rá még egyszer nyomatékosan felhívni. Kezdetben a kommunizmus
igaz valóságában, meztelen durvaságában mutatkozott be. Csakhamar belátta, hogy
ily módon a népeket elriasztja. Megváltoztatta taktikáját s megkezdte a tömegek
csalogatását álarc alatt, elrejtvén igazi szándékait olyan eszmék mögé, amelyek
önmagukban jók és tetszetősek. Észrevették a kommunista vezérek az általános
békevágyat s úgy viselkednek, mintha ők volnának a világbéke-mozgalom
legbuzgóbb hívei és terjesztői. Ugyanakkor azonban szítják az osztályharcot és
patakokban folyik a vér. S mivel jól tudják, hogy belső békebiztosítékaik
nincsenek, a határtalan hadi fölszerelésen dolgoznak. Különböző elnevezések
alatt — a kommunizmus gondos elhallgatásával — egyesületeket és folyóiratokat
alapítanak, amelyeknek célja eszméiket egyébként hozzáférhetetlen körökbe is
becsempészni. Sőt csalárdsággal még katolikus és vallásos társulatokba is
igyekeznek befurakodni. Fölszólítják a katolikusokat jótékonysági mozgalmakban
és szeretetművekben közreműködésre s sokszor olyan javaslatokat tesznek,
amelyek a keresztény szellemmel és az egyház tanításával pontosan megegyeznek,
bár befelé gonosz elveiket föl nem adják. Álnok módon terjesztik azt a
véleményt, hogy a kommunizmus mélyebb vallásosságú és magasabb kultúrájú
országokban szelídebb alakot fog ölteni, az istentiszteletet nem akadályozza és
a lelkiismereti szabadságot tiszteletben tartja. Akadnak, akik a
szovjet-köztársaságokban újabban történt törvényváltoztatásokra hivatkoznak s
azt a következtetést vonják le, hogy a kommunizmus megkezdte az elvi harc
föladását az Isten ellen.
58. Vigyázzatok — Tisztelendő Testvérek —, hogy a hívők meg
ne csalódjanak. A kommunizmus magja rossz. Semmiféle téren nem szabad vele
közreműködni, ha a keresztény kultúrát megmenteni akarjuk. Épen az elámítottak
lesznek a kommunizmus első áldozatai, miután azt saját országukban uralomra
segítették. Minél ősibb és magasabb valamely ország keresztény kultúrája,
amelybe a kommunizmus beférkőzni tud, annál szörnyűbb pusztításban tombolja ki
magát az istentelenek gyűlölete.
Imádság és vezeklés
59. „Ha az Úr nem őrzi a házat, hiába vigyáz, ki azt
őrzi” [41].
Azért ajánljuk nektek, Tisztelendő Testvérek, mint utolsó és leghatásosabb
eszközt, fokozzátok és mélyítsétek joghatóságtok területén az imádság szellemét
és a bűnbánatot. Mikor az apostolok megkérdezték az Üdvözítőt, miért nem tudták
a megszállottból az ördögöt kiűzni, azt a választ kapták: „Ez a fajta nem megy
ki másként, mint imádság és böjtölés által” [42]. Az emberiséget most megszálló gonoszság sem
győzhető le másként, mint általános imádság és vezeklés által. Különösen a
mindkét nemű elmélkedő szerzetesrendeknek ajánljuk, kétszerezzék meg
imádságaikat és áldozataikat, hogy a Szeplőtelen Szűz hatalmas közbenjárásával
az Égből minél hathatósabb segítséget könyörögjenek le az Egyház számára a mai
kor harcában. Amint a Szeplőtelen Szűz az ősi kígyó fejét eltaposta, úgy most
és mindenkorra a mi biztos oltalmunk és a keresztények segítsége marad.
V. Szervek és segéderők az Egyház
szociális működésében.
60. Az eddig ismertetett üdvösséges műnek végrehajtására,
valamint a fölsorolt orvosszerek alkalmazására az Úr Jézus Krisztus elsősorban
a papokat rendelte. Az ő föladatuk főpásztoraik vezetése alatt, gyermeki
alárendeltségben és egységben az Úr Krisztus földi helytartójával a világon a
hit fáklyájának tüzét éleszteni és a hívők szívébe azt a természetfölötti
bizodalmat elültetni, amellyel az egyház az Úr Jézus nevében annyi harcot
harcolt és annyi győzelmet látott, mert „az a győzelem, amely meggyőzi a
világot, a mi hitünk” [43].
61. Különös hangsúllyal kiáltjuk a papok felé XIII. Leó pápa
elődünk ismételt intelmét, menjetek a munkáshoz! Magunkévá tesszük az intelmet
és megtoldjuk: Menjetek a munkáshoz, elsősorban a szegény munkáshoz és
általában a szegényekhez, s így kövessétek az Úr Jézus és az egyház óhaját. A
szegényeket veszélyezteti legjobban a fölbujtók aknamunkája, akik a nyomort
kihasználják az irigység fölkeltésére a gazdagok ellen és a szegények
izgatására, hogy erőszakkal szerezzék meg, amit a sors tőlük látszólag
megtagadott. Ha a pap nem megy a munkások és a szegények közé, hogy szemüket
fölnyissa, előítéletek és hamis elméletek ellen óvja, úgy könnyen lesznek a
kommunista küldöncök zsákmányává.
62. Nem tagadjuk, hogy ez irányban már sok történt,
különösen a Rerum novarum és a Quadragesimo anno körlevelek
megjelenése óta. Atyai örömmel üdvözöljük sok püspök és pap buzgó lelkipásztori
tevékenységét, akik — mint hisszük, kellő okossággal — az apostoli munka új
módszereit keresik és próbálják ki, hogy a mi korunk sajátos követelményeinek
megfeleljenek. Mindez azonban még kevés az elénk tornyosuló föladattal szemben.
Amikor a haza veszélyben van, minden másodrendű lesz, ami a honvédelemhez nem
okvetlenül szükséges vagy azt közvetlenül nem szolgálja. Úgy most a mi
esetünkben is a legszebb és legjobb ügyeknek is háttérbe kell szorulniuk az
elől az életbevágó szükségesség elől, hogy a keresztény hit és kultúra alapjait
megmentsük. Azért a papok a plébániákon a rendes lelkipásztori munka sérelme
nélkül, erejük és tevékenységük legjavát fordítsák arra, hogy a munkások
tömegeit az egyháznak és Krisztusnak visszanyerjék és azokat a néprétegeket
töltsék meg keresztény szellemmel, amelyeknél már a legkevesebb maradt belőle.
A nép nagy tömegeinél várakozáson fölül olyan fogadtatásban és gazdag aratásban
lesz részük, ami bőségesen kárpótolja őket a kezdet nehézségeiért. Úgy látjuk
és tapasztaljuk Rómában és sok más nagyvárosban, hogy mihelyt a külvárosokban
új templomok épülnek, buzgó egyházközségek alakulnak és a megtérés csodái
történnek annál a népnél, amely addig ellenségesen állt a vallással szemben,
mert azt nem ismerte.
63. Az apostolság leghatásosabb eszköze a szegényeknél és
egyszerűeknél a papnak a példája, az összes papi erényekből font példa, amint
azokat Ad catholici sacerdotii [44] körlevelünkben ismertettük. Most itt
csak az alázatos, szegény és önzetlen élet példáját Hangsúlyozzuk, amely
legtökéletesebb hasonmása az isteni Mesternek, aki isteni nyíltsággal
elmondhatta magáról: „A rókáknak odúik vannak és az ég madarainak fészkeik: az
Emberfiának pedig nincsen hová fejét lehajtsa” [45].
Valódi evangéliumi értelemben szegény és önzetlen pap csodákat művel a nép
között, mint Depaul Vince, az ars-i plébános, mint Cottolengo, Don Bosco és
sokan mások. Viszont a fösvény és önző pap — mint az imént idézett körlevélben
már mondtuk — ha Júdásként nem is hull az árulás örvényébe, a legjobb esetben
zengő érc és „pengő cimbalom” [46] marad s a kegyelem útjában inkább
akadály, mint közvetítő a népnél. S ha világi vagy szerzetespapnak hivatalos
kötelessége földi javakat kezelni, állandóan szem előtt tartsa, hogy neki
nemcsak az igazság és a szeretet parancsait kell követnie, hanem a szegények
atyjaként kell viselkednie.
A katolikus akció
64. A papság után atyai szóval munkába hívjuk azokat a
kedvelt fiainkat a világi rendből, akik a Nekünk annyira kedves Actio Catholica
soraiban küzdenek s akiket már más alkalommal [47] a
Gondviselés eszközének neveztünk az egyház küzdelmében a mostani nehéz
korszakban. A katolikus akció tényleg szociális apostolság, mert az Isten
országának elterjesztését nem csupán az egyénekben, hanem a családban is, a
társadalomban is föladatának vallja. Tagjait különös gonddal kell kiképeznie és
fölszerelnie az Úr harcaira. Szükséges az ilyen iskolázás — most sürgősebben és
jobban, mint bármikor — a praktikus munkaelkezdése előtt. Céljaikat
szolgálhatják önképzőkörök, szociális hetek, összefüggő előadások és más ilyen
intézmények, amelyek alkalmasak aszociális kérdés keresztény megoldását
megismertetni.
65. Ha a katolikus akció katonái kellő kiképzést és
iskolázást nyertek, úgy elsősorban társaik apostolai lesznek, majd a papnak
legértékesebb segéderői, hogy az igazság lángját tovább hordozzák és a nehéz
anyagi és szellemi nyomort enyhítsék olyan körökben, amelyek a papot akár
megcsontosodott előítéletből a papok ellen, akár — sajnos — vallási
közömbösségből visszautasítják, így vállvetett munkával — tapasztaltabb papok
irányítása alatt — közreműködhetnek a munkásosztályok vallási gondozásában,
amelyek oly közel állnak atyai szívünkhöz. Ez a legalkalmasabb módja kedves
munkás fiaink megoltalmazásának a kommunista ámítás ellen.
66. A titokban folyó, de igen hasznos és hatásos egyéni apostolkodáson
fölül a katolikus akció feladatkörébe tartozik, szóval és írott propagandával a
keresztény társadalmi rend alapelveinek hirdetése a legszélesebb körökben, úgy
mint azok a pápai körlevelekből ismeretesek.
Segédszervezetek
67. A Katolikus Akció körül sokféle társulat és egyesület
csoportosul, amelyeket Mi már segédcsapatoknak neveztünk. Ezeket a kötelékeket
is atyai szeretettel figyelmeztetjük, hogy a most minden másnál fontosabb
életkérdéssel foglalkozzanak, amelyről épen szó van.
Hivatásrendi csoportok
68. Gondolunk a hivatásrendi szervezetekre is, azaz a
munkások, gazdák, mérnökök, orvosok, vállalkozók, főiskolai tanulók stb.,
férfiak és nők külön egyesüléseire. Akik azonos kulturális viszonyok közt
élnek, természetszerűen a hasonlóság alapján csoportokba társulnak. Épen ezek a
csoportok és szervezetek vannak elhivatva a társadalomba azt a rendet
bevezetni, amely Quadragesimo anno körlevelünk írásakor
szemünk előtt lebegett, és Krisztus Királyságának elismerését a kultúra és a
munka minden terén megvalósítani.
69. Ha az állam a gazdasági és társadalmi élet változott
föltételeit tekintve valahol már kötelességének ismerte az ilyen intézményeket
támogatni és törvényesen szabályozni — természetesen a szabadság és
magánkezdeményezés kellő kímélésével — akkor se tekintse magát a Katolikus
Akció érdektelennek, hanem nyújtson támogatást gondolatokban, a legújabb
kérdéseknek a katolikus tan szellemében való megvilágításával, másrészt!
cselekvésben is azáltal, hogy tagjaik szívesen és derekasan dolgoznak az új
életformákban és intézményekben, így bevonul azokba a keresztény szellem, amely
mindenkor a rend, a kölcsönös testvéri együttműködés egyetlen alapja marad.
Fölhívás a katolikus munkásokhoz
70. Atyai szeretetünk egészen kivételes bizonyságául külön
szólunk a Nekünk annyira kedves katolikus munkásokhoz, a fiatalokhoz és az
öregekhez egyaránt, akik — talán jutalmul nehéz időkben tanúsított heroikus
hűségükért — most kiválóan magasztos és fontos hivatást nyertek. Püspökeik és
papjaik vezetése alatt az egyházhoz és Istenhez kell visszahozniuk
munkástestvéreik nagy tömegeit, akik elkeseredtek, mert meg nem értették vagy
kellő megbecsülésben nem részesítették őket, és Istentől eltávolodtak. A
katolikus munkások bizonyítsák példájukkal és szavukkal tévelygő testvéreik
előtt, hogy az egyház gyöngéd édesanyjuk mindazoknak, akik fáradnak és terhelve
vannak, és szent anyai kötelessége szerint fiait védeni soha meg nem szűnt és
meg nem szűnik. Ha hivatásuk teljesítése a bányákban, gyárakban, kikötőkben
vagy bármely munkahelyen súlyos áldozatokkal jár, gondolják meg, hogy a világ
Megváltója nemcsak a munkában, hanem az áldozatban is példát mutatott nekünk.
Egység a katolikusok közt
71. Összes fiainkhoz — bármely társadalmi osztály vagy
nemzet tagjai, bármily rangú papok vagy világiak — komoly fölhívást intézünk,
legyenek egyek. Már sokszor fájdalmasan érintették atyai szívünket a kicsinyes
okokból folyó és mindig gyászos következményekkel járó szakadások, amelyek egy
anyának — az anyaszentegyháznak — gyermekeit egymással szemben ellenségekké
teszik. Végig kellett néznünk, miként használják ki a vitát a számban gyakran
csekély fölforgatók, kiélesítik azt és a katolikusok egyik pártját a másik
ellen kijátsszák. Az utolsó hónapok eseményei után intelmünk látszólag felesleges.
Mégis megismételjük azok számára, akik azt még meg nem értették, vagy megérteni
nem akarják. Akik a katolikusok közt a szakadásokat kiszélesíteni igyekeznek,
rettentő felelősséget vonnak magukra Isten és az ő egyháza előtt.
Fölhívás az összes istenhívőkhöz
72. Szeretnők azt a vigasztaló reményt táplálni, hogy a
küzdelemben, amelyet a sötétség hatalmai már az isteneszme ellen is folytatnak,
a Krisztus nevével dicsekvőkön kívül azok is erős ellenállást tanúsítanak, akik
— az emberiség nagyobb fele — Istenben hisznek és őt imádják. Megismételjük a
fölhívást, amelyet öt évvel ezelőtt Caritate Christi körlevelünkben
hozzájuk intéztünk, hogy „Őszinte szívvel segítsenek az egész emberiséget
fenyegető veszélyt távol tartani. Mert — amint akkor kifejtettük — az Istenhit
minden társadalmi rend és felelősség szilárd alapja e földön. Azért
mindazoknak, akik az anarchiát és a terrort elvetik, hathatós együttműködéssel
kell odahatniuk, hogy a vallás ellenségei el ne érjék a célt, amelyet nyíltan
bevallanak” [48].
VI. A keresztény állam kötelességei
Segíteni az egyházat
73. Tisztelendő Testvérek! Elméleti és praktikus szempontból
kifejtettük azt a föladatot, amelyet az egyház Krisztustól ráruházott
hivatásánál fogva magára vállal az emberi társadalom helyes fölépítése és
mostani korszükségletként a kommunizmus leküzdése és letörése céljából.
Közreműködésre szólítottuk a társadalom osztályait, valamennyit együttesen és
az egyeseket külön-külön. A lelki föladat megoldásában a keresztény állam is
tartozik az egyházat a maga részéről cselekvőleg támogatni, még pedig a
rendelkezésére álló eszközökkel, amelyek ugyan természetszerűleg külsők, mégis
végeredményben a lelkek üdvét célozzák.
74. Kötelesek az államok a minden rendnek alapjait
fölforgató istentelen propaganda kártevését a saját országukban tőlük
telhetőleg megakadályozni. Mert a földön nincs tekintély az isteni Fölség
tekintélyének elismerése nélkül. Az eskünek nincs többé ereje, ha nem az élő
Isten nevében esküszik. Ismételjük, amit már sokszor és nyomatékosan
hangoztattunk, különösen a Caritate Christi körlevélben:
„Hogyan állnak meg a szerződések és honnan nyerik kötelező erejüket, ha
hiányzik a lelkiismeret jótállása? S beszélhetünk-e még a lelkiismeret
jótállásáról, ha már nincs istenhit és istenfélelem? Bontsátok el az alapot és
minden erkölcsi törvény vele együtt dől össze. Semmiféle hatalmi eszköz nem
tartóztathatja föl többé a nemzetek, a családok, az állam, sőt az emberi kultúra
fokozatos, de elkerülhetetlen pusztulását.” [49]
A közjót intézményesen szolgálni
75. Az állam föladata azokat az anyagi életfeltételeket
megteremteni, amelyek nélkül rendezett társadalom fenn nem állhat.
Munkaalkalmat kell biztosítania, különösen a családfenntartók és az ifjak
számára. A birtokos osztályok kötelesek e célból alkalmazkodni, mert
föltétlenül szükséges a közjó érdekében olyan terheket vállalni, amelyek nélkül
az emberi társadalom tehát a birtokosok számára nincs mentség. S az állam
intézkedései olyanok legyenek, hogy azokat a nagytőkéseket is elérjék, akik
óriás tőkéket tartanak a kezükben s azokat esetleg a közjó kárára még növelik.
Okos és mértéktartó közigazgatás
76. Az állam legyen felelőssége tudatában Isten és a
társadalom iránt s mutasson példát okos és mérsékelt közigazgatással. Ma a
kivételesen súlyos világválság nagyobb követelésekkel lép föl az
államférfiakkal szemben, akik nagy vagyonok, polgártársaik milliói munkájának
és verejtékének gyümölcse fölött rendelkeznek s megkívánja tőlük a közjó
önzetlen szolgálatát és lehető előmozdítását. Az állami tisztviselők és
alkalmazottak tekintsék lelkiismereti kötelességnek hivatali teendőik hű és önzetlen
teljesítését s iparkodjanak a régi és újabb idők annyi kiváló férfijának
ragyogó példáját követni, akik fáradhatatlan munkában egész életüket a haza
közjavának szentelték. A nemzetközi kereskedelemben és közlekedésben
törekedjenek végre lebontani azokat a természetellenes akadályait a gazdasági
életnek, amelyek a bizalmatlanság és gyűlölet szelleméből fakadtak, s vegyék
szívükre az igazságot, hogy a föld összes népei Isten egy családjának tagjai.
Szabadság az egyháznak
77. Köteles az állam az egyháznak teljes szabadságot
engedni, hogy isteni és mindenben lelki hivatását betölthesse s ezáltal
hathatósan segítsen az emberiséget kimenteni a jelenkor borzalmas viharából.
Manapság mindenféle aggodalmas fölhívásokkal iparkodnak mozgósítani az erkölcsi
és lelki erőket. Ami teljesen érthető. Mert a baj, amelyet leküzdeni kell,
mindenekelőtt és legmélyebb gyökérszálaiban lelki természetű s belőle erednek
ördögi következetességgel a kommunizmus összes borzalmai. Mivel pedig az
erkölcsi és lelki hatalmak közt vitathatatlanul az első a katolikus egyház,
azért az emberiség közjava is parancsolja, hogy működését ne akadályozzák.
78. Aki ellenkezőleg cselekszik s hozzá még azt állítja,
hogy tisztán gazdasági és politikai erőkkel is célt lehet érni, nagyon téved.
Ha a vallást az iskolából, a nevelésből és a közéletből száműzzük, a
kereszténység képviselőit és szent szertartásait gúny tárgyává tesszük, akkor
nemde épen a materializmust erősítjük, amelyből a kommunizmus kisarjadt? Sem a
világ legjobban megszervezett hatalma, sem a világ legmagasabb és legnemesebb
eszméi nem lehetnek úrrá olyan áramlat felett, amelynek alapja épen a földi
értékek túlbecsülése.
79. Bízvást reméljük, hogy a népek sorsának intézői látván a
népeket fenyegető végső veszedelmet, mindinkább kötelességüknek ismerik, hogy
az egyházat szent hivatásának teljesítésében ne gátolják. Annál inkább merjük
ezt hinni, mert, amikor az egyház az emberek örök üdvén fáradozik, egyúttal az
ideiglenes jólétet is előmozdítja.
Atyai szó a tévelygőkhöz
80. Nem zárhatjuk le körlevelünket, mielőtt néhány szót nem
intéztünk azokhoz a fiainkhoz, akiket a kommunizmus már megejtett vagy majdnem
megfertőzött. Komolyan intjük fiainkat, fogadják meg közös Atyjuk szavát, aki
őszintén szereti őket. Buzgón imádkozunk számukra az Úr fölvilágosító
kegyelméért, hogy letérjenek a meredek lejtőről, amelyen minden a szörnyű
pusztulásba rohan s megismerjék az igazságot: nincs más megváltó, csak a mi
Urunk Jézus Krisztus, „mert más név nem is adatott az embereknek az ég alatt,
amelyben üdvözülnünk kellene” [50].
VII. Befejezés.
Szent József mint példakép és
pártfogó
81. Hogy az óhajtott célt — Krisztus békéjét Krisztus
országában [51] —
minél hamarabb elérjük: a katolikus egyház nagy küzdelmét a kommunizmus
hatalmas világmozgalmával szemben Szent Józsefnek, az egyház hatalmas védőjének
pártfogása alá helyezzük. Ő a munkásosztályhoz tartozik. Megtapasztalta a
szegénység súlyát önmagán és a szent családon, amelynek gondos és szerető feje
volt. Gondjaira volt bízva az isteni Gyermek, mikor Heródes orgyilkosokat
küldött utána. A hű kötelességteljesítés életének minden napjával példát
nyújtott mindazoknak, akik két kezük munkájával keresik kenyerüket. Joggal
nevezték őt igaznak, mert élő példája a keresztény igazságosságnak, amelynek a
társadalmi életben uralkodnia kellene.
82. Fölfelé irányított szemmel nézi a mi hitünk az új egeket
és az új földet, amelyekről első elődünk, Szent Péter apostol beszél [52].
Míg e világ hamis prófétáinak ígéretei vérbe és könnybe fulladnak, égi fényben
fölragyog a világ Megváltójának nagy titokzatos jóslata: „Íme, megújítok
mindeneket” [53]. Nincs más hátra, Tisztelendő Testvérek,
minthogy atyai kezeinket fölemeljük s apostoli áldást adjunk rátok, a papságra,
a népre, az egész katolikus családra.
Kelt Rómában, Szent Péternél, Szent József, az egyház
pártfogója ünnepén, 1937 március 19-én, pápaságunk tizenhatodik évében.
XI. Pius pápa
Jegyzetek
[1] Ter. 3,23.
[2] Gal. 4,4.
[3] Qui pluribus körlevél 1846.
nov. 9. (Acta Pii IX. vol. I. p. 13.) Cf. Syllabus § IV.
(A.S.S. vol. III. p. 170).
[4] Quod apostolici muneris körlevél
1878 dec. 28. (Acta Leonis XIII. vol. I. p. 46.)
[5] 1924. dec. 18.: A.A.S. vol. XVI. pp.
494-495.
[6] 1928. máj. 8.: A.A.S. vol XX. pp.
165-178.
[7] 1931. máj. 15.: A.A.S. vol. XXIII. pp.
177-228.
[8] 1932 máj. 3.: A.A.S. vol. XXIV. pp.
177-194.
[9] 1932 szept.29.: A.A.S. vol. XXIV. pp.
321-332.
[10] 1933 jún. 3.: A.A.S. vol. XXV. pp.
261-274.
[11] V. ö. Casti connubii 1930.
dec. 31. (A.A.S. vol. XXII. p. 567.)
[12] 2 Tessz 2,4
[13] Divini illius Magistri, 1929. dec.
31. (A.A.S. vol. XXII. pp. 49-86.)
[14] Casti connubii, 1930. dec. 31.
(A.A.S. vol. XXII, pp. 539-592.)
[15] 1Kor 3,22-23
[16] Rerum novarum, 1891. május 15.
(Acta Leonis XIII. vol. IV. pp. 177-209.)
[17] Quadragesimo anno, 1931. május 15.
(A.A.S. vol, XXIII. pp. 177-228.)
[18] Diuturnum illud, 1881. június 20.
(Acta Leonis XIII. vol. I. pp. 210-222.)
[19] Immortale Dei, 1885. nov. 1. (Acta
Leonis XIII. vol. II. pp. 146-168.)
[20] Lk 2,14
[21] Mt 6,33
[22] Mt 13,55, Mk 6,3.
[23] Cicero: De officiis 1.
I. c. 42.
[24] Jak 1,22
[25] Jak 1,17
[26] A.A.S. vol. XXVIII. pp. 421-424.
[27] Jn. 4,23
[28] Mát 5,3
[29] Zsid 13,14
[30] Lk 11,41
[31] Jak 5,1-3
[32] Mt 5,3
[33] Jak 5,7-9
[34] Lk 6,20
[35] 1Kor 13,4
[36] Mt 25,34-40
[37] Mt 25,41-45
[38] Jn 13,34
[39] Rom 13,8-9
[40] Quadragesimo anno, 1931. május 15.
(A.A.S. vol. XXIII. p. 202)
[41] Zsolt. 126,1.
[42] Mt 17,20.
[43] 1Jn 5,4.
[44] 1935. dec. 20.: A.A.S. vol. XXVIII. pp.
5-53.
[45] Mt 8,20.
[46] 1Kor. 13,1.
[47] 1936. máj. 12.
[48] Caritate Christi 1932. máj.
3. (A.A.S. vol. XXIV. p. 184.)
[49] Caritate Christi 1932. máj.
3. (A.A.S. vol. XXIV. p. 190.)
[50] ApCsel 4, 12
[51] Ubi arcano 1922. dec. 23.
(A.A.S. vol. XIV. p. 691.)
[52] 2Pt 3,13; v. ö. Iz 65,17; 66,22, Jel 21,
1
[53] Jel 21, 5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése