Quod apostolici
muneris
Prohászka
Ottokár fordítása és megjegyzései
Körlevél
a szocialisták. kommunisták és nihilisták
modern eretnekségéről
a szocialisták. kommunisták és nihilisták
modern eretnekségéről
Amint apostoli tisztünk kívánta, legott pápaságunk kezdetén
intéztük Hozzátok, tisztelt Testvérek, körlevelünket, s megjelöltük benne azt vészt
hozó mételyt, mely mélyen belevette magát az emberi társadalomba, s azt
végveszéllyel fenyegeti; rámutattunk egyszersmind azon hathatós ellenszerekre,
melyek áltálba veszendő társadalom meggyógyulhat s a fenyegető romlást
elkerülheti. De azon bajok, melyeket ott fölpanaszoltunk, rövid idő alatt
annyira elhatalmasodtak, hogy ismételt fölszólalásra késztetnek s a próféta
szintén fülünkbe dörgi e szavakat: „Kiálts, meg ne szűnj! mint a harsona emeld
föl szódat.”[1]
Könnyű
szerrel megértitek, tisztelendő Testvérek, hogy azon felekezetekről szólunk, melyek
különféle, majdnem mondanám barbár néven szocialistáknak, kommunistáknak,
nihilistáknak hivatnak, melyek az egész világon elterjedt, alávaló szövetség
által szorosan összetartva, már nem a titkos összejövetelek rejtekeiben
keresnek menedéket, hanem merészen a nyilvánosság elé lépnek, hogy régi
szándékukat, a társadalom alapjainak felforgatását, végrehajtsák. Ugyanis ők
azok, kik a Szentírás szavai szerint a „testet megfertőztetik, a felsőbbséget
megvetik, a méltóságot káromolják.”[2]
Mindent földúlnak, semmit sem kímélnek abból, amit az isteni s emberi törvények
a társadalmi élet biztonságára és felvirágoztatására létesítettek. A
felsőbbségektől, melyeknek az apostol szavai szerint azért jár minden lélektől
hódolat, mivel a hatalmat Istentől nyerték, — megtagadják az engedelmességet s
jog és kötelesség dolgában az emberek teljes egyenlőségét hirdetik. A férfi és
nő házassági szövetségét, mely még a barbár népek előtt is szent volt,
meggyalázzák, — meglazítják a családot összetartó köteléket, vagy ami még
rosszabb, az élvezetnek dobják oda prédául. Uszítva a világi javakra való
áhítozástól, „mely minden gonoszságnak gyökere, mely után járván némelyek,
eltévelyedtek a hittől”[3],
kétségbe vonják a természet törvénye által szentesített tulajdonjogot s azon
ürügy alatt, hogy, valamennyi ember szükségleteit és igényeit fedezzék,
jogtipró gonoszsággal el akarják rabolni s közössé tenni azt, amit mások jogos
öröklés, szellemi vagy kézi munka vagy takarékos életmód által szereztek. S e
szörnynézeteket tárgyalják összejöveteleiken, hirdetik röpiratokban s
terjesztik a nép közt a napilapok egész özönében. Azóta a lázongó csőcselék a
királyokra s a felsőbbségekre oly vérszemet kapott, hogy rövid idő alatt többször emelték orgyilkos
kezüket e gazok a királyok személyére.
Az alávalók merényletei és vakmerő törekvései, melyek a
társadalmat napról napra végzetesebb s komorabb veszedelmekbe sodorhatják, azon
hamis tanokban bírják eredetüket, melyek széthintetvén a népek közt a múlt
századokban, most gyümölcseiket érlelik. — Mert nagyon jól tudjátok, tisztelendő
Testvérek, hogy a vallásújítók által támasztott s napról-napra elmérgesedő,
gyűlöletes, harc azt célozza, hogy a kinyilatkoztatás eltagadása s a
természetfölötti rend megdöntése után, a merő észelvek — jobban mondva — tévedések
kerekedjenek felszínre. E tévtan, mely magát félszeg módon az észről „racionalizmusnak,”
„észelviségnek” nevezi, csakhamar nem csupán egyes emberek szívébe hatott be,
hanem átjárta az egész társadalmat, ébresztvén a természet által az emberbe
oltott feltűnési vágyat és a fékeikből kibontakozó szenvedélyeket, így történt,
hogy új, a pogány oknál is hallatlan jogcímen az államok Istenre és törvényeire
való tekintet nélkül szervezkedtek, — hogy elv gyanánt hirdették, hogy a
hatóságok nem veszik eredetüket, tekintélyüket és hatalmukat Istentől, hanem a
néptől, mely most már azt gondolta, hogy fölszabadult az isteni hatalom jogara
alól, s csak azon törvényeknek kell hódolnia, melyeket kénye-kedve szerint
alkot. A hit természetfölötti igazságait megtámadták, mint észelleneseket, s
lassankint maga az emberiség Teremtője és Megváltója is száműzetett az
egyetemekről, líceumok- és gimnáziumokból s az egész nyilvános életből. Végül,
mivel a túlvilági élet örök jutalma és büntetése feledésbe merült, a
boldogságot kereső mohó vágy, a földi élet korlátai közé szorult. S mivel a
tanok szerteszéjjel terjedtek, s nyomukban a gondolkozást és életet egy túlzott
szabadosság mételyezi: nem csoda, ha az alsóbb néposztályok megunták a
szegényes lakást és műhelyeket s a gazdagok palotái és vagyona után áhítoznak;
— nem csoda, ha nincs nyugalom sem a nyilvános, sem a magánéletben, s úgy
látszik, hogy az emberiség már is közel jár sírjához. [4]
Ezzel
szemben az egyház legfőbb pásztor, kiknek kötelességük az Úr nyáját az ellenség
fondorlatai ellen megvédeni, — már régóta rajta vannak, hogy a veszélyt
elhárítsák s a hívek üdvét biztosítják. Midőn ugyanis a titkos társulatok s az
említettük tévelyek burjánozni kezdtek: XII. Kelemen és XIV. Benedek pápák
föltárták e titkos társulatok terveit s figyelmeztették a világot a veszélyre,
melyet titokban szőnek. ... Sajnos azonban, hogy a kormányférfiak részint
elámíttatva, részint megfélemlítve az istentelenek ravasz fogásai által, —
mindig ellenséges és gyanakodó szemmel néztek az egyházra s nem értették meg
azt, hogy a szekták tervei dugába dőlnek, mihelyt az uralkodók s a népek az
egyház tanát tiszteletben tartják, Mert az
élő Isten egyháza, mely „az igazság oszlopa és erőssége,” oly tanokat és
elveket hirdet, melyek a társadalom biztonságát és nyugalmát előmozdítják s a
szocializmus fattyúhajtását gyökerében elfojtják.
Jóllehet
pedig a szocialisták még az evangéliumot is felhasználják s azt a vigyázatlanok
könnyebb elámítására saját tanaik bizonyítására elcsűrik-csavarják: a különbség
a szocialista tanok s Krisztus szeplőtelen tana közt mégis oly szembeszökő,
hogy nagyobb nem lehetne.[5].Ok
ugyanis azt hirdetik, hogy valamennyi ember egyenlő, — hogy az uralkodóknak nem
tartozunk hódolattal és tisztelettel, — hogy a törvényeknek, hacsak magunk nem
szentesítettük azokat, nem kell engedelmeskednünk. Az evangélium tanítása
szerint pedig az emberek egyenlősége abban áll, hogy mindannyinak egyenlő
természete van, —. mindnyájan az Isten gyermekeinek magasztos méltóságára
hivatvák (sic!), — s valamint
mindnyájuknak egy a céljuk: úgy egy s ugyanazon törvény szerint fognak megítéltetni
s érdemük szerint jutalomban vagy büntetésben részesülni. A jogi és hatalmi
egyenlőtlenség pedig a természet alkotójától származik.
A fejedelmek és alattvalók kölcsönös jogai és kötelmei a
katolikus tan szerint úgy váltják fel egymást, hogy az uralmi vágy is mértékletet
talál, s az engedelmesség is könnyűvé és nemessé válik. És valóban szünet
nélkül emlékezetünkbe hozza az egyház az apostol e szavait: „nincs hatalmasság,
hanem csak Istentől, amelyek pedig vannak, Istentől rendeltettek. Aki tehát ellenáll
a hatalmasságnak, Isten rendeletének áll ellen; az ellenszegülők pedig maguknak
szereznek kárhozatot.”...
„Engedelmeskedjetek nemcsak a büntetés miatt, hanem a
lelkiismeretért is ... Adjátok meg, amivel tartoztok: akinek adóval adót, —
akinek félelemmel félelmet, — akinek tisztelettel tiszteletet.”[6].
Hogy pedig az uralkodók is ne a népek romlására, hanem javára használják fel
hatalmukat, figyelmezteti őket a legfőbb bíró szigorára, a „bölcsesség” ez
isteni szavaival:”Hajtsátok ide füleiteket ti, kik a sokaság fölött uralkodtok
és kedveteket találjátok a nemzetek seregeiben; mert a hatalom az Úrtól adatott
nektek és az erő a Fölségestől, ki számon kéri tetteiteket és gondolataitokat
megvizsgálja, ... mivelhogy kemény ítéletük lesz azoknak, kik uralkodnak. ...
Az erősebbekre erősebb büntetés vár.”[7]
Ha pedig a fejedelmek hatalmuk gyakorlásában meghaladnák az igazság s a
mérséklet határait, a katolikus egyház nem bízza a nép kénye-kedvére a
lázadást, hogy a közbéke még inkább meg ne zavarodjék s a társadalom még nagyobb
kárt ne szenvedjen; de ha a bajok annyira elmérgesednek, hogy nem találni ki
utat a bonyodalomtól, azt sürgeti, hogy imával s a béketűrés érdemei által
erőszakoljuk ki az Isten segélyét.
Az egyház üdvös behatását a
társadalom tapintatos kormányzására és felvirágoztatására megérzi a társadalom
s az állam alapja: a család is. … Tudjátok, hogy a szocializmus a családi köteléket
csaknem teljesen felbontja; mert ha kivész a családból ez a gyökeres erő,
melyet a keresztény házasság felbonthatatlansága kölcsönöz neki: elmaradhatatlanul
lazul az atya hatalma gyermekei fölött s a gyermekek vonzalma és kötelme
szülőik iránt. Az egyház ellenben azt tanítja, hogy „a mindenben tiszteletes
házasság”[8],
melyet a világ teremtésekor maga Isten rendelt s fölbonthatatlanná tett,
erősebb és szentebb alapokra emeltetett, midőn Krisztus a szentség jellegét
ruházta rá és sajátmagának egyesülését az egyházzal akarta benne jelképezni.
Az egyház
az atya és gazda hatalmi viszonyait is úgy szabályozza, hogy egyrészt a
gyermekeket és szolgákat fegyelem alatt tarthassák, — másrészt azonban ne lépjék
át a mérséklet határait. Az egyház tana szerint a szülők és gazdák tekintélye a
mennyei Atyától származik s épp azért Tőle veszi nemcsak eredetét és erejét,
hanem jellegét és szellemét is. Azért intette az Apostol a gyermekeket, hogy
szüleiknek engedelmeskedjenek az Úrban, --- tiszteljék atyjukat és anyjukat, „ez
az első, ígérettel tett parancsolat.”[9]
A szülőknek pedig lelkére köti: „és ti, atyák, ne ingereljétek haragra fiaitokat,
hanem neveljétek őket az Úr tanításában és fenyítékében.”[10]
A szolgáknak és gazdáknak ugyanazon apostol parancsolja, hogy azok
engedelmeskedjenek „testi uraiknak, mint Krisztusnak, hogy „jó akarattal szolgáljanak, mint az
Úrnak,” — ezek pedig „hagyják el a fenyegetéseket, tudván azt, hogy az ő Uruk
mennyben van, kinél nincs személy válogatás.”[11]
Ha ezt mindenki a maga körében az Isten akarata szerint megtartaná, bizony a mennyei
hazához hasonlítana minden egyes család, és az ilyen élet áldásai nem
szorulnának a családi falak közé, hanem szerteszéjjel áradnának.
A katolikus tan, támaszkodva a természetes s a pozitív
isteni törvényre, a családi jóllétet s a közbékét is biztos alapokra fekteti a
birtoklás jogáról s a javak fölosztásáról való elvei által. Míg ugyanis a szocialisták
azt tanítják, hogy a birtoklási jog emberi találmány, mely ellenkezik az
emberek természetes egyenlőségével, — s a javak közösségét követelve
hirdetgetik, hogy a szegénység tűrhetetlen állapot s azért a gazdagok
birtokához bárki szabadon hozzányúlhat: addig az egyház, amily bölcsen, oly
tapintatosan a már természettől is különböző értelmű és erejű emberek közt
egyenlőtlen birtoklási viszonyok is elismer s a természetes jog ezen ágának: a
birtokjognak sértetlensége fölött őrködik; tudja ugyanis, hogy Isten a lopást
és rablást annyira tiltja, hogy idegen jószágot még megkívánni sem szabad s
hogy a tolvajok és rablók éppúgy kizáratnak a mennyek országából, mint a bálványimádók
és házasságtörők. — De azért ez a szeretetteljes anya nem feledkezik meg a szegényék
szükségéről s nem szűnik meg róluk gondoskodni, sőt gyengéd anyai szeretettel
öleli föl s tisztelettel környezi őket, tudván azt, hogy Krisztus személyét
képviselik[12]
aki úgy veszi a legutolsó szegénnyel éreztetett jótettet, mintha vele
éreztettük volna; azért az egyház a szegényeket minden kitelhető erejével
istápolja: szegényházakat, kórházakat emel felvételükre, táplálásuk és
ápolásukra, — s különös védelmébe fogadja őket. Figyelmezteti a gazdagokat a
szigorú parancsra, hogy fölöslegüket a szegényeknek adják s emlékezetükbe hívja
az isteni bíró Ítéletét, ki a könyörületlen gazdagot a kárhozatba taszította. —
Végre hathatósan biztatja s vigasztalja a szegényeket, eléjük tárván az Úr
Jézus életét, ki, gazdag lévén, érettünk szegénnyé lett”[13]
s ismételgeti szavait, melyek szerint „boldogok a szegények, mert övék a
mennyek országa.” — Ki ne
látná, hogy ez a módja a szegények és gazdagok közt való régi szakadás és
idegenkedés megszüntetésének? S valóban a történet is tanúsítja, hogy ahol a
kibékítés ezen módját megvetik: ott vagy rabszolgaságba süllyed az emberek nagy
része — példa rá a pogány műveltség; — vagy pedig — mint ezt, sajnos, az új
korban látni — a társadalmat folytonos zavarok, rablások és gyilkolások rémítik
Így állván a dolog, tisztelendő Testvérek, valamint
pápaságunk kezdetén kikötőt mutattunk a vihartól hányatott népeknek és
fejedelmeknek,[14]
ahová menekülhetnének: úgy most a fenyegető vésztől indíttatva, újra hozzájuk
intézzük apostoli szózatunkat s őket saját érdekükben s a társadalom javára
kérjük, hogy azt az egyházat, melynek annyi érdeme van az államok boldogsága
körül, tanítójuknak elismerjék és hallgassanak rá; — győződjenek meg, hogy az
egyház s állam érdekeinek szoros összefüggésénél fogva a vallás
megrövidítésével mindig lépést tart az alattvalói hűségnek és az elsőbbség
tekintélyének csökkenése. S miután jól tudják, hogy a szocializmus megtörésére
nagyobb erő rejlik Krisztus egyházában, mint a törvényhatóság s a felsőbbség
tilalmában vagy a katonák fegyverében: adják vissza az egyháznak azon
szabadságokat és jogokat, melyek arra képesítik, hogy erejét a társadalom
javára fordítsa.
Ti pedig,
tisztelendő Testvérek, kik a fenyegető vésznek eredetét és természetét
világosan ismeritek, hassatok oda, hogy a katolikus tanok a szívekbe hatoljanak
s mély gyökeret verjenek ... s mivel a szocialisták azon kézművesek és munkások
soraiból toborozzák híveiket, kik megunván a fáradalmat, a gazdagság s a jóllét
lidérceit kergetik: nagyon időszerű lesz a kézművesek és munkások közt
egyesületeket szervezni, melyekben a vallás szelleme a tagokat sorsukkal
kibékítse, — munkatűrésüket edzze s ezáltal nyugalmas és békés életre
szoktassa.
1878.
december 28.
[1]
Iz 58,1
[2]
Jud 8
[3]
1Tim 6,10
[4]
A szent atya éles vonásokkal rajzolja a társadalom
aposztáziáját Krisztustól s az egyháztól. A társadalom az ateizmusnak és
materializmusnak hódol, mélyek szabad utat nyitnak a tévedéseknek; — ezek most
alapjaiban megrendítik a társadalmat. A tévtanok gyümölcsei még nem érettek; a civilizált
népek még a 2000 éves kereszténység uralma alatt állnak; Európa közerkölcse a keresztény
dogmából folyik. Ha a fölvilágosodott körökben a kinyilatkoztatásban való
hitnek napja időnkint le is áldozott már, de a szokások és nézetek nagy része
még a kereszténységből valók voltak. A hittagadás borzalmai csak akkor fognak
rémes valóságukban föllépni, ha azon. körökben a keresztény emlékezet és szokás.
is leáldoznék s beállna az éj. (P. O.)
[5]
A kommunisták az első keresztényekre is hivatkoznak,
kik eladták mindenüket, s közös eltartásban részesültek. Ezt Krisztus nem
parancsolta. Különben az egyeseknek szabadságában áll ily községet képezni.
Furcsa, hogy a régi keresztény községhez leginkább hasonlító katolikus
szerzetek ellen annyi kifogásuk van az őskereszténységért „hevülő”
reformátoroknak. (P. O.)
[6]
Róm 13,1-7
[7]
Bölcs 6,3-9
[8]
Zsid 13,4
[9]
Ef 6,1-2
[10]
Ef 6,4
[11]
Ef 6,5-9
[12]A keresztény középkor a koldusbotot s a királyi jogart egyaránt „Istenkegyelméből valónak” tartotta. „Szegény ember,” ez a keresztény felfogásbanmegtisztelő cím volt. A keresztényi szeretet e részben oly magasra hágott, hogya nyomorúság teljét, a bélpoklosságot, Isten kegyelmének tartotta. Montalembertgróf gyönyörűen ír erről „Szent Erzsébet életében.” A szegénység dicsfényét a keresztényegyházban csak a szüzesség glóriája ragyogta túl. A keresztény szegények se nemSpartacus-féle gladiátorok, se nem modern proletárok. (P. O.)
[14]Több fejedelem táviratilag üdvözölte szentsége atyánkat ez enciklikáért. Franciaországbankiváló hatást tett. Elmondhatjuk, hogy az enciklika a vallási és társadalmitudományosság, az atyai gondoskodás és apostoli méltóság remekműve. (P. O.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése