Spectata fides
Prohászka Ottokár fordítása
XIII. Leó pápa levele
az angol püspökökhöz
a keresztény iskolákról
az angol püspökökhöz
a keresztény iskolákról
Hozzánk
intézett közös leveletek fényes kifejezése volt a tündöklő hitnek s az apostoli
szentszék iránt való odaadástoknak. Annál kedvesebb volt pedig Előttünk e levél,
minél erősebb bizonyítékát látjuk benne annak, hogy amit már tudtuk is, —
tervezgetéseitek s gondjaitok java része azon ügynek van szentelve, amelyre
magában véve elég gondot fordítani sohasem lehet: értjük az ifjúság nevelését,
melyről' a minap tanácskoztatok s határozataitokat Elénk terjesztettétek.
S méltán, mert napjainkban, midőn a serdületlen
gyermekéveket is mindenfelől változatos veszély kerülgeti: nem lehet időszerűbb
feladaton dolgozni, mint amilyen az oktatásnak a valláserkölcsös neveléssel
való egyesítése. Azért nem egyszer nagyban javalltuk a Franciaországban,
Belgiumban és Amerikában s a brit gyarmatokon közadakozással fölállított és
fönntartott, úgynevezett ”szabad iskolákat” s forrón kívánjuk, hogy ez
intézetek száma, az azokat látogató ifjúságéval napról napra gyarapodjék.[1]
Mi magunk is tekintetbe véve városunk gyászos helyzetét, sem költséget, sem
utánjárást nem kíméltünk, hogy Róma gyermekei előtt az iskolák kellő számban
nyitva álljanak. Mert itt őrizzük meg legdrágább s legbecsesebb kincsünket, az
apáikról rájuk maradt, sértetlen tiszta hitet, — lehetővé tesszük a szülők
szabad választását, — s ami a gondolat és cselekvés divatos szabadosságban
különösen fontos, a hazának jó polgárokat nevelünk: aki u. i. a keresztény
hitet gyermekkorától fogva szóval és tettel vallja, annál jobb polgár nem kell.
Ami Britanniát
illeti, tudjuk, hogy nemcsak Ti, hanem veletek sok más hazafi buzgólkodik a gyermekek
vallásos nevelése körül. Jóllehet nem egyeznek Velünk minden tanban, azt az
egyet mélyen értik és érzik, hogy mily nagy érdekében áll úgy a gyermekeknek, mint
a társadalomnak, hogy ne vesszen ki az a kereszténység;, melyet Nagy Gergely
elődünktől szent Ágoston önfeláldozó buzgalmának révén nyertek őseitek s melyet
az Angliára zúdult későbbi viharok ki nem irtottak. Tudjuk, hogy vannak most
kitűnő férfiaitok, kik az ősi hitet féltékenyen őrzik s a szeretet műveit
létesítik. Valahányszor erre gondolunk, mindannyiszor megindulunk, mert atyai
szeretet vonz a „szentek szigete” felé s ezen valóban keresztény érzületben
látjuk az angolok üdvének s boldogulásának legkecsegtetőbb zálogát.
1885. november 27.
XIII. Leó pápa
[1] Amerikában és Angliában
szabadon fejlődik a katolikus iskolaügy. Belgiumban és Franciaországban a boldog
Lasalle János által alapított „Iskolatestvérek” tartják kezükben a népoktatást.
Az állami iskolák rendszerint üresek. A katolikus iskolaügy fejlettsége
provokálta Franciaországban a népoktatás állami reorganizációját. — A pápa Róma
népiskoláira évenkint több százezer lírát költ.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése